Amikor a telefontól már ránézésre is megriadtunk (RETRO): a legfurcsább darabok, amelyek megmaradtak az emlékezetünkben

Amikor a telefontól már ránézésre is megriadtunk (RETRO) – TARTALOM

1. Bevezető: Amikor a telefonoknak még volt arcuk. És néha problémáik is...
2. Nokia 7600: Levélformájú telefon
3. Samsung S5150 Diva: Látványra szép, kézben már kényelmetlen
4. Siemens Xelibri sorozat: Amikor a telefon már nem akart telefon lenni
5. Nokia 3650: Kerek billentyűzet, szögletes logika
6. Motorola V100: Számológép gyerekeknek
7. Siemens SX1: Nagyon vártam, de csalódás lett a vége
8. Nokia N-Gage: Remek ötlet, nagyon furcsa kivitelezés
9. Nokia 2650: Egy „kagyló” olyan formával, ami vegyes érzelmeket váltott ki
10. Nokia 7380: Egy rúzs formájú készülék, amivel telefonálni is lehetett
11. Végszó: Furcsa telefonok, nagyszerű idők

Bevezető: Amikor a telefonoknak még volt arcuk. És néha problémáik is...

Ma a legtöbb okostelefon egyforma és személytelen, technikailag tökéletesek, de kinézetükben szinte egybeolvadnak. Régen azonban teljesen más volt a helyzet.

Minden márka a saját útját kereste. A Nokia merész formákkal és játékos anyagokkal próbálkozott, a BlackBerry a kompromisszum nélküli billentyűzetekre és az üzleti használatra épített, a Siemens nem félt a technikai vagy az ergonómiai kísérletektől. A Samsung látványos dizájncsaládokat dobott piacra, a Sony és a Sony Ericsson a letisztult, ipari megjelenésre és a multimédiára helyezte a hangsúlyt, az LG a szokatlan konstrukciókkal kísérletezett, míg a HTC prémium anyagokat és az okos jövő első jeleit hozta el.

Pontosan ez a bátorság adta a régi mobilok saját személyiségét. Nem minden ötlet sült el tökéletesen: egyes készülékek azért buktak el, mert a tervezőknek túl nagy szabadságot adtak, a funkcionalitás pedig háttérbe szorult – mi épp ezekre a modellekre fókuszálunk most. Olyan telefonokra, amelyek sokkolni akartak, mások akartak lenni, és persze maradandóak – ami sikerült is nekik, csak gyakran egészen más módon, mint ahogy azt a készítőik eltervezték.

Visszaemlékezős rovatunk nem csupán az ikonokról és a legendákról szól, hanem a merész bakikról is, amelyek nélkül a mobiltörténelem jóval unalmasabb lenne. Félresikerült telefonból rengeteg volt, én azonban most csak azokra koncentrálok, amelyek tényleg a kezembe kerültek – akár a sajátomként, rövid használatra, vagy csak egy kézbe fogás erejéig. Mivel hivatalos fotókból kevés van, engedd meg, hogy egy személyes videós visszaemlékezésre hívjalak.

Nokia 7600: Levélformájú telefon

A Nokia 7600 2003-ból egy olyan készülék volt, aminél az ember elgondolkodott: mobil ez egyáltalán, vagy egy tudományos-fantasztikus film kelléke? Levél- vagy cseppformája minden megszokott szabályt megtagadott, a billentyűzet a kijelző körül szóródott szét – inkább egy dizájnos játék, mint praktikus megoldás volt.

Írni rajta két kézzel lehetett, csak türelem is kellett hozzá – de épp ez a furcsa, szögletes formavilág tette kívánatossá és különlegessé. Annyira más volt, hogy egyszerűen ellenállhatatlan: nem azért, mert logikus volt, hanem mert egyedi, és semmi máshoz nem hasonlított.

Furcsa külseje mögött azonban egy technikailag egészen jól felszerelt készülék rejtőzött a maga korában. Színes kijelző 128 × 160 pixeles felbontással, VGA-kamera, Bluetooth, EDGE-támogatás és 3GP-videók lejátszása – mindez egy teljes értékű multimédiás eszközzé tette 2003-ban.

Csakhogy a Nokia 7600-at az emberek nem a paraméterei miatt vették meg – hanem állásfoglalásként. Bizonyítékként, hogy egy mobiltelefon lehet akár csúnya és kényelmetlen is – és mégis ellenállhatatlanul vonzó. Talán épp ezért emlékszem rá a mai napig is, ellentétben a tökéletesen formatervezett, ám teljesen feledésbe merült telefonok tucatjaival.

Samsung S5150 Diva: Látványra szép, kézben már kényelmetlen

A Samsung S5150 Diva 2009-ben jelent meg, mint a telefon, amely a dizájnt a praktikusság határáig tolta. A lekerekített, szokatlan formájú ház elegánsnak hatott, de a kézben nem viselkedett teljesen barátságosan – csúszkált, nem lehetett biztosan fogni, inkább divatkiegészítőre, mint munkára való eszközre emlékeztetett. A Diva egyszerűen másként nézett ki, mint a korabeli telefonok többsége, és épp ez volt a legnagyobb vonzereje, ugyanakkor a gyengesége is. Felkeltette a figyelmet, de nem mindig működött együtt a felhasználóval.

A készülék további felszereltsége is ezt tükrözte. Az érintőképernyő és a TouchWiz-felület alapfunkciókat kínált, ambíció nélkül – nem akart versenyezni az akkor megjelenő okostelefonokkal. A Samsung S5150 Diva nem a hosszú üzenetek írására vagy a gyors munkavégzésre volt tervezve, sokkal inkább alkalmi használatra és a birtoklás örömére. Abban az időben, amikor a mobilok a teljesítményükkel és a funkcióikkal akartak kitűnni, ez a készülék egy ellenkező filozófiával érkezett: legyen feltűnő, kicsit kényelmetlen, de emlékezetes. És épp ezzel szerzett helyet magának a különleges, mégis felejthetetlen telefonok listáján.

Siemens Xelibri sorozat: Amikor a telefon már nem akart telefon lenni

A Siemens Xelibri sorozat, amely az ezredforduló környékén jelent meg, az egyik legmerészebb – és egyben legellentmondásosabb – kísérlet volt a mobilok történetében. Ezek a készülékek órára, medálra vagy divatkiegészítőre emlékeztettek, a hagyományos telefonokra csak nagyon távolról hasonlítottak. A használat gyakran kényelmetlen volt, apró kijelzők jellemezték, az üzenetírás pedig inkább türelempróba volt, mint mindennapi tevékenység. A Siemens azonban tudatosan a dizájn és az exkluzivitás útjára lépett, ahol a forma egyértelműen felülmúlta a funkcionalitást.

A Xelibri nem a tömegeknek készült, hanem azoknak, akik ki akartak tűnni, és hajlandóak voltak a praktikusságot az egyediség oltárán feláldozni. A sorozatot divattervezőkkel együttműködve hozták létre, és nemcsak elektronikai boltokban, hanem butikokban is árulták. Ám épp a hétköznapi felhasználói igényektől való eltávolodás vált a legnagyobb problémájává. Ma a Xelibri inkább egy különleges, furcsa kísérletként él a mobiltörténelemben – bizonyíték arra, hogy a gyártók akkoriban tényleg ki akarták próbálni, meddig lehet elmenni, mielőtt a vásárlók azt mondják: a telefon elsősorban arra való, hogy jól szolgáljon.

Nokia 3650: Kerek billentyűzet, szögletes logika

A Nokia 3650 2002-ben jelent meg, és azonnal felkeltette a figyelmet – főleg a kör alakú billentyűzetével, amely úgy festett, mintha valaki egy körzővel kísérletezett volna. A számok ovális elrendezése látványos hatást keltett, de az SMS-írás kezdetben inkább türelemjáték, mint automatikus tevékenység volt. A telefon viszonylag jó fogást biztosított, de a kezelése megszokást igényelt, és el kellett fogadni néhány ergonómiai kompromisszumot. Ezzel a modellel a Nokia egyértelműen azt bizonygatta, hogy nem fél kockáztatni – még akkor sem, ha ez néhány felhasználó fejcsóválását váltja ki.

A különös külső mögött azonban a maga korában az egyik legfejlettebb telefon rejtőzött. A Nokia 3650 a korai, széles körben elérhető Symbian-rendszerű készülékek közé tartozott – multitaskingot, alkalmazástelepítést, sőt beépített kamerát is kínált, ami akkor szinte futurisztikusnak számított. Olyan különös kombinációja volt az experimentális dizájnnak és a komoly technológiai alapnak, amely miatt a 3650 ma is emlékezetes maradt: nem feltétlenül volt kényelmes, de jelentőségteljes telefon volt – és a mobilok történetében ez gyakran többet jelent, mint a tökéletes ergonómia.

Motorola V100: Számológép gyerekeknek

A Motorola V100 már a megjelenésekor is egy olyan készüléknek tűnt, amely valahol a mobil, a pager és a számológép határán mozgott. Az átlátszó műanyagok, a gumigombok és a billentyűzet, amely inkább játékkonzolra emlékeztetett, mint telefonra, már akkor is különösnek hatott. És mégis – vagy talán épp ezért – szinte mindenki meg akarta szerezni. A V100 más volt, futurisztikus és feltűnő – ideális plakátra és vitrinbe, ahol a stílus és az egyediség ígéretét hordozta.

A valóság azonban jóval prózaibb volt. Telefonálni csak headsettel lehetett, mert maga a készülék nem rendelkezett hagyományos hangszóróval és mikrofonnal a hívásokhoz. Így a Motorola V100 inkább kommunikációs kiegészítővé, mint teljes értékű telefonná vált. Ehhez jött még a kényelmetlen hordozhatóság és a gyorsan unalmassá váló billentyűzet – így aki birtokolta, hamar rájött, hogy ez nem egy mindennapi használatra való mobil. Ennek ellenére a V100 legendává vált a maga idejében – egy telefon, amit mindenki akart, és ami ugyanilyen gyorsan megtanította nekünk, hogy nem minden merész ötlet használható kényelmesen.

Siemens SX1: Nagyon vártam, de csalódás lett a vége

A Siemens SX1 kimondottan az a telefon volt, amire igazi lelkesedéssel vártunk. Okostelefon Symbian rendszerrel, abban az időben, amikor ez még nem volt magától értetődő. Felszereltsége a kor csúcsát képviselte, és az az érzés, hogy valami különlegeset tartasz a kezedben, felbecsülhetetlen volt. Volt egy a birtokomban, és emlékszem az első pillanatra is, amikor a kezembe került – öröm és izgalom. Ám aztán jött a valóság. A kijelző két oldalára helyezett billentyűzet futurisztikusan nézett ki, de az SMS-írás közben ergonómiai csapdává vált. Az ujjak keresték a gombokat, a hüvelykujjak útban voltak, és minden egyes üzenetírás egy kis küzdelemmé vált a saját telefonoddal.

Be kell vallani, hogy a telefon technikailag kiváló volt – Symbian S60, multitasking, tisztességes kijelző, Bluetooth, rádió és kamera. Minden úgy működött, ahogy kellett. Csakhogy a már említett SMS-írás, az alapvető napi tevékenység valódi szenvedés volt. Olyan érzés volt, mintha valaki egy remek sportautót adott volna a kezedbe, de a kormányt hátulra tette volna. A Siemens SX1-re valahogy mégis szívesen emlékszem vissza. Persze nem azért, mert kényelmes lett volna, hanem mert bátor volt. Egy telefon, amely más akart lenni – de néha ezzel a tulajdonosát a kétségbeesésig hajszolta. Talán épp ezért is maradt meg mindmáig az emlékezetemben.

Nokia N-Gage: Remek ötlet, nagyon furcsa kivitelezés

A Nokia N-Gage tényleg az a készülék volt, amire az ember hónapokig izgatottan várt. Egy játékkonzol és egy telefon ötvözete az ezredforduló idején szinte beteljesült álomnak tűnt – főleg azoknak, akik a pixelkígyón és a Game Boy-on nőttek fel. Én is nagyon vártam, aztán a valóság gyorsan és könyörtelenül csapott le. A telefonálás az oldalra tartott készülékkel olyan volt, mintha távirányítóval rendelnél pizzát, és mindenki úgy nézett rád, mintha épp most találtál volna egy új módot arra, hogy nevetségessé válj a nyilvánosság előtt

A konzolrész egyébként egyáltalán nem volt rossz, de a Nokia itt is képes volt mindent egy kicsit túlbonyolítani. A játékok cseréje az akkumulátor eltávolításába került, a kezelhetőség megszokást igényelt, az ergonómia pedig… hát, speciális volt. Így az N-Gage végül egy olyan készülék lett, amely mindent akart, de semmit sem csinált tökéletesen – mint egy svájci bicska, amelynek húsz funkciója van, csak mindegyik kissé kényelmetlen. Ma mégis nosztalgiával emlékszem rá – egy nagy ötlet, amely túl korán és túl furcsa testben érkezett.

Nokia 2650: Egy „kagyló” olyan formával, ami vegyes érzelmeket váltott ki

A Nokia 2650 azok közé a telefonok közé tartozott, ahol a dizájn azonnal felülírta mindent mást. A külső kijelző nélküli kagylótelefon sima, ovális formát kapott, amely sokakat egy női higiéniai eszközre emlékeztetett – és miután ez a párhuzam egyszer megszületett, a modell soha nem szabadult tőle. A telefon inkább egy műanyag csecsebecsének tűnt, mint elektronikai eszköznek, még egy olyan időszakban is, amely viszonylag gazdag volt a merész kísérletekben.

Funkcionálisan a Nokia 2650 egy egyszerű alapkészülék volt: telefonálás, SMS, egy kis belső kijelző, semmi extra. A telefon nem abban volt „rossz”, amit tudott, hanem abban, ahogy kinézett. Az emlékezetünkbe nem a technológiája miatt íródott be, hanem az alakja miatt, amely egyszerre keltett mosolyt és zavart. Pont ez a típusú telefon az, amely megbízhatóan működött, de soha nem tudott szabadulni a ráragadt képzettársítástól, és épp ez tette igazán emlékezetessé.

Nokia 7380: Egy rúzs formájú készülék, amivel telefonálni is lehetett

A Nokia 7380 egyáltalán nem akart praktikus lenni – és ezt büszkén vállalta. Már első pillantásra inkább egy luxusrúzsra vagy egy feltűnő divatkiegészítőre hasonlított, mintsem egy mindennapi használatra szánt telefonra. A hagyományos billentyűzet hiánya, az érintéses kezelőfelületek és a karcsú, megnyújtott forma egyértelműen azt jelezte, hogy itt a dizájn diktál, minden más csak másodlagos. Ez a telefon nem a gyors SMS-írásra lett kitalálva, hanem hogy mindenki észrevegye, hogy nálad van.

A használata is pontosan ezt tükrözte. A kezelés lassú volt, az üzenetírás inkább türelempróba, az ergonómia pedig háttérbe szorult. A Nokia 7380 így egy tipikus példája lett annak, amikor egy készülék inkább stílusos tárgyként működött, mint praktikus telefonként. Mégis – vagy éppen ezért – kivívta a helyét a történelemben. Annak a korszaknak volt a bizonyítéka, amikor a gyártók megengedhették maguknak, hogy egy telefont rúzsnak kinéző tárgynak tervezzenek… és számoltak vele, hogy valakinek ez teljesen meg is fog feleni.

Végszó: Furcsa telefonok, nagyszerű idők

Ezek a készülékek egy olyan korban születtek, amikor a gyártók mertek kockáztatni, keresték a saját arcukat, és nem féltek olyan mobilt készíteni, amely szembement az árral. A dizájn akkor nem puszta csomagolás volt, hanem maga a fő gondolat – és a bátorság gyakran fontosabbnak számított, mint a tökéletesség.

Ma teljesítményről, mesterséges intelligenciáról és szoftveres funkciókról beszélünk, amelyek márkáról márkára gyakran csak apró részletekben különböznek. A telefonok okosabbak, mint valaha, de csak ritkán merészek. És talán épp ezért térünk vissza szívesen ezekhez a régi, furcsa, néha kifejezetten félresikerült modellekhez – mert egy olyan időszakra emlékeztetnek, amikor a mobiltelefon nemcsak egy eszköz volt, hanem a személyiség kifejezése is.

Ezek a telefonok sokkal inkább megmaradtak az emlékezetemben, mint a technikailag tökéletes utódjaik. Egyeseket azonnal meg akartam szerezni, mások csalódást okoztak, de mindegyik nyomot hagyott bennem. És talán ez a legfontosabb – nem voltak tökéletesek, de élőek és megismételhetetlenek.