Az Apple AirPods fülhallgatói a legnépszerűbb fülesek közé tartoznak a piacon. Történetük 2016 végére vezethető vissza, amikor megszületett az első AirPods.
Tovább
Az AirPods rövid történelme
Miután folyamatosan kezdtek megjelenni a piacon a TWS, tehát teljesen vezeték nélküli fülhallgatók, várható volt, hogy az Apple is idővel jelentkezik egy prémium minőségű, vezeték nélküli fülessel, a híres és közkedvelt, EarPods vezetékes fülhallgatók mellett.
AirPods 1 – egy korszak kezdete
Az AirPods 1 születése egybeesik az Apple, egy azóta is sűrűn vitatott döntésével. Az iPhone 7 volt az első Apple mobiltelefon amely nem rendelkezett 3,5mm Jack csatlakozóval. Ezzel egyidőben, 2016 végén került piacra az első generációs Apple AirPods. Az indulás nem volt könnyű, sokáig nem is érkezett új AirPods modell, a második generációra egészen 2019-ig kellett várni.
AirPods 2 – a nagy boom
Az igazi nagy áttörést az AirPods 2 hozta el 2019-ben. Innen datálódik a teljesen vezeték nélküli működés, ami azt jelenti, hogy az AirPods 2 esetében megoldható a vezeték nélküli töltés is. Az új AirPods füles új chip-et is kapott, aminek köszönhetően gyorsabban és stabilabban kapcsolódik az iPhone, iPad és más Apple eszközökhöz.
AirPods 3
2021-ben került piacra a harmadik generációs Apple füles, meglovagolva az Airpods 2 hatalmas népszerűségét. Mind a külsőt (vaskosabb kialakítás, rövidebb szárak), mind a belsőt (új chipset, Spatial Audio) illetően történtek fejlesztések. Az Airpods 3 a második generáció és az Airpods Pro közé pozícionálta magát, ezért piacon maradt az Airpods 2 is.
AirPods Pro
Az Airpods 3 mellett új AirPods Pro verzió is érkezett, az 1. generációs modell kifutott termék lett. Az első Airpods Pro 2019-ben jelent meg a piacon és inkább tekinthető az AirPods 2 továbbfejlesztett, tökéletesített verziójának, mint külön generációnak. Az AirPods Pro esetében nem csak dizájn változás történt, hanem a fülhallgató belsejét illetően is forradalmi változások következtek be.
AirPods Max
Az Apple első over-ear fejhallgatója igencsak megkeverte az állóvizet. Az Apple megint vitatémát szolgáltatott a márka kritikusai és szerelmesei között. Az egyik oldalon van az Airpods Max prémium anyaghasználata, a másikon a valóban magas ár.
AirPods fülhallgatók összehasonlítása
Ahhoz, hogy tisztában legyünk az Apple fülhallgatók evolúciójával, érdemes alaposan megvizsgálni mit nyújtanak az egyes modellek és mi köztük a különbség.
Mit tud az AirPods 1
Az AirPods 1 megörökölte az EarPods formáját, tehát egy hallójárathoz illeszthető, de vezeték nélküli fülhallgatóról van szó. A hangzást tekintve, szinte ugyanazt a minőséget nyújtja, mint a vezetékes EarPods. Az AirPods 1 tokja alján kapott helyet a Ligthning csatlakozó. Maga a tok formavilága követi az Apple filozófiáját, letisztult, egyszerű dizájn jellemzi, a mágneses zár tökéletes megoldásnak bizonyult, vigyáz AirPods fülhallgatóink épségére.
AirPods 1 vs. AirPods 2
Az AirPods 2 inkább a belső, technikai megoldások terén hozott újítást. A kapcsolódásért a H1 chip felelős, ami sokkal gyorsabb kapcsolódást tesz lehetővé, mint az AirPods 1 esetében, amelyben W1 chip található. Megmaradt az EarPods fülesekre jellemző kialakítás is. Azonban a töltőtok komoly változásokon esett át. Az AirPods 2 kétféle tokkal kapható:
Töltőtok vezeték nélküli töltessél – teljes TWS (True Wireless) rendszer, nincs szükség a Lightning kábelre, a tok vezeték nélkül is tölthető.
Töltőtok vezetékes töltéssel – hasonlóan, mint az AirPods 1 esetében, vezeték segítségével tudjuk tölteni a bölcsőt.
AirPods vezeték nélküli töltés
Miben jobb az AirPods 2
Gyorsabb csatlakozás.
Különböző töltőtok változatok.
Siri vezérlés javítása és fejlesztése.
Bluetooth 5.0 az AirPods esetében használt 4.2 szabvánnyal szemben.
Mi a közös az AirPods 1 és AirPods 2 fülesekben?
Külső kialakítás – hasonlítanak az EarPods vezetékes fülhallgatókra.
Hasonló hangzás.
Nagyjából azonos üzemidő, ami a gyakorlatban 4 óra aktív használatot tesz lehetővé, a tokok 24 órás üzemidővel rendelkeznek teljes töltöttség mellett.
AirPods 3 vs. AirPods 2
Az Airpods 3 a külső kialakítás terén is változott. Nagyobb, robosztusabb fejet kapott, ezzel elhagyva az Earpods formavilágát. A testén nyomásérzékelős kezelőszervek kaptak helyet és a szár is picivel rövidebb lesz. Komoly változások mentek végbe a váz alatt is:
Spatial Audio – térbeli hangzást támogat, ha forgatod a fejed a fülhallgató alkalmazkodik a mozgásodhoz, ezzel is fokozva az audió élményt.
adaptív hangszínszabályozás
Az új chipsetnek hála optimalizált működés, amely akár 6 óra üzemidőt jelenthet.
Mi újat hozott az AirPods Pro
A legújabb AirPods külsőleg és belsőleg is rengeteg változáson esett át. A teljesen új formavilághoz új funkciók is érkeztek.
AirPods Pro külső jellemzők
Az AirPods Pro elhagyta az EarPods univerzális méretezését, már nem earbuds típusú hallójárathoz illeszkedő fülesekről van szó, hanem igazi in-ear, hallójárati fülhallgatókról. Az AirPods Pro doboza tartalmaz három eltérő méretű gumiharangot, így mindenki számára garantált a kényelmes használat.
Az AirPods Pro szárai rövidebbek, mint az AirPods 2 esetében, sokakban ez aggodalomra adott okot a mikrofon működésével kapcsolatban, de ez a formai változás nincs hatással a mikrofon minőségére. A szárak végei, nem véletlenül lettek picit ellaposítva, ugyanúgy, mint például az iPhone 7 vagy a MacBook Air Retina touchpad-je esetében, Force Touch gombokat rejtenek, segítségükkel ugrálhatunk a hallgatott számok között, vagy be- és kikapcsolhatjuk az aktív zajszűrést.
A fülhallgató hátsó felén helyet kapott egy jól látható fekete rácsos rész, amelynek egyik funkciója a fülben fellépő nyomáskülönbség kiegyenlítése.
Az AirPods Pro tökéletes sportoláshoz is, a vízállóság tekintetében IPX-4 besorolást kapott, nem árt neki az izzadság sem.
AirPods Pro funkciók
Ami az AirPods Pro fülest a többi modell fölé emeli, az az aktív zajszűrés, röviden ANC (Active Noise Cancelling). Egy alapjában nyitott, in-ear fülhallgató esetében meglehetősen ritka és azt gondolhatnánk nem is igazán működhet. Azonban a gyakorlatban rendkívül ügyesen teszi a dolgát, lényege egy befelé és egy kifelé néző mikrofon, amely folyamatosan alkalmazkodik a külső hanghatásokhoz és azok alapján gondoskodik az aktív zajszűrésről.
AirPods Pro aktív zajszűréssel
A zajszűréssel szorosan összefügg az ún. Transparency üzemmód, ami viszont lehetővé teszi a külső zajok tökéletes érzékelését, így biztonságosan használható közlekedés vagy sportolás közben.
A Transparency üzemmód a telefonunkon aktiválható, ezenkívül az iPhone által szoftveres segítséget is kapunk, melyik az ideális gumiharang számunkra, pár egyszerű, jól illusztrált lépéssel segít kiválasztani a megfelelő méretet.
AirPods Pro Transparency mód
Az üzemidő szintén megnövekedett az AirPods Pro esetében, kikapcsolt zajszűrés mellett elérhető az öt órán felüli aktív használat.
A hangzás, hála az aktív zajszűrésnek, érezhetően jobb, mint amit az AirPods 2 füleseknél tapasztalunk. A gumiharangoknak hála az AirPods Pro fülhallgatók stabilabban ülnek, aktív mozgás során sem kell tartani az elvesztésüktől.
AirPods Max funkciók és kialakítás
Az Airpods Max által képviselt magas árszint többféleképpen indokolható. Először is, ez a fejhallgató nagyon hosszú életű, mivel a leggyorsabban elhasználódó része, a fülpárna könnyen cserélhető. Ehhez jön a prémium anyaghasználat és az alumínium borítás. A funkciókat tekintve az Airpods Max az összes saját fejlesztést megkapta: van Spatial Audio, az aktív zajszűréshez tartozó Transparency mód és az üzemidő is 20 óra körül van.
AirPods ár szerint
Az Apple termékek soha nem tartoztak az olcsó eszközök közé, azonban a megbízhatóság és funkcionalitás terén a magasabb árért remek termékeket kapunk.
Hasonló a helyzet az AirPods fülhallgatók esetében is. A legolcsóbb AirPods ára 50 000 Ft körül mozog (ha nem vesszük figyelembe a pót füleseket), ezek az első generációs modellek, ideálisak abban az esetben, ha vezetékes EarPods típusú Apple fülhallgatónkat vezeték nélkülire cserélnénk.
Az AirPods 2 ára 60 000 Ft-nál kezdődik, ezért az összegért már elérhető a teljesen vezeték nélküli működés és a plusz összegért cserébe megkapjuk az újabb H1 chip-et is, ami még gyorsabb kapcsolódást tesz lehetővé.
Az AirPods 3 ára 75 000 Ft-os szinten nyitott, ez minimális különbségnek számít, ha figyelembe vesszük, milyen fejlesztéseket kapott az előző generációval szemben.
Ezzel szemben az AirPods Pro ára eléri a 85 000 Ft-ot is, azonban a személyre szabható méretek, az aktív zajszűrés és könnyű kezelhetőség megköveteli a magasabb árat. Azonban ezért az összegért egy tökéletesen kompatibilis, minőségi fülest kapunk, amely remek kiegészítője lesz Apple termékeinknek.
Az Airpods Max ára szinte pontosan a Pro verzió duplája, de ezért kapunk egy külsőleg és belsőleg is magasszintű, szinte elnyűhetetlen audió eszközt a már meglévő Apple ökoszisztémánkba.
Ha esetleg unnánk az Apple töltőtokok végletekig leegyszerűsített dizájnját, AirPods fülhallgatónkhoz választhatunk más színű, tematikus vagy strapabíró AirPods töltőtokot.
AirPods stílusos csajos tok rögzítő karabinerrelA leírás elrejtése
Hasznosnak találtad ezt az információt?
Ez az űrlap csak a fenti leírásban található információk értékelésére szolgál. Ha kérdésed van a termékekkel, szolgáltatásokkal, szállítással, vagy egyéb ügyekkel kapcsolatban, keresd fel ügyfélszolgálatunkat.
Mit javíthatnánk benne? Hiányolsz valamit? Valami rosszul van feltüntetve? Oszd meg velünk.
Vezeték nélküli fül-/fejhallgató - mikrofonos, True Wireless, hallójárati (in-ear), zárt, Bluetooth 5.3 aktív zajszűrő (ANC), számok közötti váltás, hívásfogadás, hangerőszabályzás, IPX4 védelem, 30 óra akkumulátor-üzemidő (6 óra+24 óra)
Vezeték nélküli fül-/fejhallgató - mikrofonos, True Wireless, hallójárati (in-ear), zárt, Bluetooth 5.3 aktív zajszűrő (ANC), számok közötti váltás, hívásfogadás, hangerőszabályzás, IPX4 védelem, 30 óra akkumulátor-üzemidő (6 óra+24 óra)
Vezeték nélküli fül-/fejhallgató - mikrofonos, fülre, fület befedő (over-ear), zárt, Bluetooth 5.0 aktív zajszűrő (ANC), Ambient sound, Hi-Res audio, hangsegéd, 7.1-es térhangzás, számok közötti váltás, hívásfogadás, hangerőszabályzás, 40 mm-es hangszóró, 20 óra akkumulátor-üzemidő
Vezeték nélküli fül-/fejhallgató - mikrofonos, fülre, fület befedő (over-ear), zárt, Bluetooth 5.0 aktív zajszűrő (ANC), Hi-Res audio, hangsegéd, 7.1-es térhangzás, számok közötti váltás, hívásfogadás, hangerőszabályzás, 40 mm-es hangszóró, 20 óra akkumulátor-üzemidő
Vezeték nélküli fül-/fejhallgató - mikrofonos, fülre, fület befedő (over-ear), zárt, Bluetooth 5.0 aktív zajszűrő (ANC), Hi-Res audio, hangsegéd, 7.1-es térhangzás, számok közötti váltás, hívásfogadás, hangerőszabályzás, 40 mm-es hangszóró, 20 óra akkumulátor-üzemidő
Vezeték nélküli fül-/fejhallgató - mikrofonos, fülre, fület befedő (over-ear), zárt, Bluetooth 5.0 aktív zajszűrő (ANC), Hi-Res audio, hangsegéd, 7.1-es térhangzás, számok közötti váltás, hívásfogadás, hangerőszabályzás, 40 mm-es hangszóró, 20 óra akkumulátor-üzemidő
Vezeték nélküli fül-/fejhallgató - mikrofonos, fülre, fület befedő (over-ear), zárt, Bluetooth 5.0 aktív zajszűrő (ANC), Hi-Res audio, hangsegéd, 7.1-es térhangzás, számok közötti váltás, hívásfogadás, hangerőszabályzás, 40 mm-es hangszóró, 20 óra akkumulátor-üzemidő
Vezeték nélküli fül-/fejhallgató - mikrofonos, fülre, fület befedő (over-ear), zárt, Bluetooth 5.0 aktív zajszűrő (ANC), Hi-Res audio, hangsegéd, 7.1-es térhangzás, számok közötti váltás, hívásfogadás, hangerőszabályzás, 40 mm-es hangszóró, 20 óra akkumulátor-üzemidő
Vezeték nélküli fül-/fejhallgató - mikrofonos, fülre, fület befedő (over-ear), zárt, Bluetooth 5.0 aktív zajszűrő (ANC), Hi-Res audio, hangsegéd, 7.1-es térhangzás, számok közötti váltás, hívásfogadás, hangerőszabályzás, 40 mm-es hangszóró, 20 óra akkumulátor-üzemidő
Vezeték nélküli fül-/fejhallgató - mikrofonos, fülre, fület befedő (over-ear), zárt, Bluetooth 5.0 aktív zajszűrő (ANC), Ambient sound, Hi-Res audio, hangsegéd, 7.1-es térhangzás, számok közötti váltás, hívásfogadás, hangerőszabályzás, 40 mm-es hangszóró, 20 óra akkumulátor-üzemidő
Vezeték nélküli fül-/fejhallgató - mikrofonos, True Wireless, hallójárati (in-ear), zárt, Bluetooth 5.3 aktív zajszűrő (ANC), számok közötti váltás, hívásfogadás, hangerőszabályzás, IPX4 védelem, 30 óra akkumulátor-üzemidő (6 óra+24 óra)
A Apple Airpods kategóriában összesen 15 termék közül válogathatsz online boltunkban. Rendelésedet hétköznapokon 2 napon belül házhoz szállítjuk. A Budapest több pontján elérhető AlzaBoxokból már másnap felveheted a rendelésed, de ellátogathatsz áruházunkba is.
Az Ön adatainak védelme fontos számunkraMi, az Alza.cz a.s., azonosítószám: 27082440, sütiket használunk a weboldal működőképességének biztosításához, és a beleegyezéseddel weboldalunk tartalmának személyre szabásához is. Az "Értem" gombra kattintva elfogadod a sütik használatát és a weboldal viselkedésével kapcsolatos adatok átadását a célzott hirdetések megjelenítésére a közösségi hálózatokon és más weboldalakon található hirdetési felületeken.
További információKevesebb információ
Weboldalunkon a sütik 2 kategóriáját használjuk:
Nélkülözhetetlen sütik
Ezek elengedhetetlenek a weboldal és funkcióinak működéséhez, amelyek használatáról Ön dönt. Nélkülük nem működne a weboldalunk, például nem tudna bejelentkezni saját fiókjába, vagy bevásárlói listákat létrehozni.
Analitikai sütik
Ezek az Ön tevékenységeinek nyomon követésére szolgálnak adatelemzés céljából, mint például a reklámozás hatékonyságának értékelése, személyre szabott tartalom felajánlása./span>
Közösségi hálók sütijei
Ezek a sütik lehetővé teszik számunkra, hogy kényelmesen összekapcsoljuk Önt a közösségi média profiljával, és például lehetővé teszik, hogy termékeket és szolgáltatásokat osszon meg barátaival és családtagjaival.
Tartalom személyre szabása
Ezek a sütik lehetővé teszik számunkra, hogy az Önről rendelkezésre álló információk alapján tartalmakat és hirdetéseket jelenítsünk meg Önnek, hogy a lehető legjobban ki tudjuk elégíteni az Ön igényeit. Ez legfőképpen ahhoz kapcsolódik, hogy milyen tartalmat tekintett meg, illetve milyen eszközzel lépett be az oldalunkra.
Nem személyre szabott hirdetések
Ezek a sütik lehetővé teszik számunkra, hogy általános termék- és szolgáltatásreklámokat jelenítsünk meg Önnek.
Személyre szabott hirdetések
Ezeknek a sütiknek köszönhetően mi és partnereink az Ön vásárlásai, viselkedése és preferenciái alapján releváns és személyre szabott termékeket és szolgáltatásokat tudunk Önnek felkínálni.
Közönségmérés
Ezek a sütik lehetővé teszik számunkra, hogy optimalizáljuk oldalunkat az Ön kényelme érdekében az Ön használatának módja alapján. A cél az, hogy emlékezzünk vagy előre jelezhessük a választásaikat. Ide tartozik például a funkciók használata, elhelyezkedése, viselkedése az oldalon.
Harmadik féltől származó sütik
Ezek a sütik harmadik féltől származó sütik, amelyekről és partnereinkről itt olvashat bővebben .
A sütik feldolgozásának elfogadásával nélkülözhetetlen és analitikai sütik kerülnek telepítésre eszközére, amelyeket a weboldal megtekintéséhez használ (az "Értem" gombra kattintva mindkét kategóriát elfogadja, vagy kiválaszthhatja a kategóriák közül csak az egyiket a "Beállítások" gombra kattintva). A technikai sütiket mindig telepítjük az eszközére, az Ön beleegyezése nélkül is, mert ezek nélkül a weboldalunk nem működne.
A sütik feldolgozásával kapcsolatos beleegyezését visszavonhatja. A sütik vállalatunk általi feldolgozása kapcsán Önnek joga van a következőkhöz is: hozzáférni a sütikhez, törölni a sütiket, módosítani, hozzáadni és javítani a sütiket, korlátozni a feldolgozást, és joga van panaszt benyújtani a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóságához. Több információ a jogairól.