A jelátalakító maximális bitmélysége határozza meg, hogy a mikrofon, illetve a beépített analóg-digitális átalakító milyen pontosan tudja a hanghullámot digitális adatokká alakítani. A hang lényegében analóg jel, azaz folytonos hullám. Ahhoz, hogy egy számítógép tudjon vele dolgozni, digitális formába kell alakítani, ami egy sor lépésből áll. A bitmélység azt jelzi, hogy hány ilyen lépés, illetve hangerőszint áll rendelkezésre az eredeti hang leírásához. Úgy képzelhetjük el, mint egy lépcsőt, amely egy sima lejtőt másol - minél több lépcsőfok van benne, annál hűségesebben utánozza a lejtőt. A 16 bites érték körülbelül 65 000 szintet jelent, ami egy szabványos CD minőségének felel meg. Az elterjedtebb felvételi érték, a 24 bit már több mint 16 millió szintet kínál. A nagyobb bitmélység nagyobb dinamikatartományt biztosít, vagyis a legcsendesebb és leghangosabb hang közötti különbséget, amely torzítás nélkül rögzíthető. Ez lehetővé teszi a nagyon halk hangok rögzítését anélkül, hogy azok elvesznének a digitális zajban, miközben kisebb a veszélye annak, hogy a hangos részek digitálisan elnyíródnak és torzulnak, amit clippingnek nevezünk. Egyes DAC-ok 32 bites lebegőpontos tizedesvesszővel dolgoznak, ami gyakorlatilag kiküszöböli a digitális torzítás kockázatát. A nagyobb bitmélység ezért technikailag tisztább felvétel készítését teszi lehetővé, nagyobb rugalmassággal a későbbi szerkesztés során.