Akvizice ApF HU Emise pro AP+ v app - všechny segmenty
Termékkatalógus

Legjobb hűtőszekrények

A legjobb hűtőszekrények 2020-ban

Cikk

Aktualizálva

A hűtőszekrények azokhoz a fogyasztókhoz tartoznak, melyek nélkül elképzelhetetlen az életünk, és amire teljes mértékben támaszkodnunk kell, mivel ételeink állandóan itt találhatóak. A piacon rengeteg, érdekes tulajdonságokkal, különböző külsővel és technológiával rendelkező modell található, melyek közül valóban nehéz lehet választani. Hogy megkönnyítsük számodra a hűtőszekrény kiválasztását, előkészítettünk egy listát, melyben árkategóriák szerint megtalálhatóak a legjobb amerikai és kombinált hűtőszekrények, hogy mindenki megtalálja azt, ami megfelel az elvárásainak és az anyagi lehetőségeinek.

Legjobb hűtőszekrények 2020-ban (ÁTTEKINTÉS) - TARTALOM

Hogyan válasszunk hűtőszekrényt?

Minden hűtőszekrény alapfeladata mindenekelőtt az optimális feltételek biztosítása az élelmiszerek számára. Emellett elégséges űrtartalommal kéne rendelkeznie a háztartásban élő személyek számát, valamint a bevásárlás mértékét figyelembe véve. Ettől függ az, hogy mekkora hűtőszekrényt válasszunk, eközben egy nagyobb háztartás számára talán jobban megfelel egy amerikai hűtő, mely a legnagyobb hűtő- és fagyasztórekeszeket kínálja, és általában jégkészítővel is felszerelt.

Azonban érdemes tudomásul venni, hogy a hűtő éjjel-nappal működésben van, épp ezért az energiaigénye a lehető legalacsonyabb kell, hogy legyen. Az, hogy egy modell mennyire energiatakarékos, az energiaosztályok határozzák meg. A leginkább energiatakarékos hűtőszekrények az A+, A++ vagy A+++ osztályba tartoznak. Az állandó működéssel egy bizonyos zajszint is jár, melyet főleg akkor szükséges figyelembe venni, ha a konyha egyben nappali is, vagy kis lakással rendelkezel.

És eljutottunk a funkciókhoz és a technológiákhoz, melyek igazi bombasztikus fejlődésen mentek keresztül az elmúlt évek során. Feladatuk az élelmiszerek frissességének és tartósságának minél tovább történő megőrzése, valamint nem elhanyagolható a hűtőszekrény karbantartásának megkönnyítése sem a felhasználók számára. Természetesen a modern felszereltséggel a hűtőszekrény ára is növekszik, de ha nem a legolcsóbb hűtőt keresed, amelytől átlagon felüli tulajdonságokat nem lehet elvárni, ajánlott néhány technológiáért többet fizetni.

Legjobb hűtőszekrények
Legjobb hűtők 2020-ban

A leghasznosabb a jegesedést gátló NoFrost technológia, mely megszabadít a hűtő leolvasztásával járó kellemetlenségektől, emellett előnyös hatással van a tárolt élelmiszerek minőségének megtartására. Az Active Dual Cooling vagy a Twin cooling rendszer biztosítja a hűtő és a fagyasztó különálló hűtését, a levegő egyenletes keringését és megakadályozza a szagok terjedését az egyes légkörök között. A hús és a halak tárolásához a legjobb feltételeket az ún. Nullás zóna biztosítja, ahová 0 °C-hoz közelítő hőmérsékletű levegő kerül, így az ételek sokkal lassabban romlanak meg, megőrzik frissességüket és minőségüket. Az olyan különböző figyelmeztető jelzések, mint a nyitott ajtó figyelmeztetés hasznosak abban az esetben, ha rosszul zárod be a hűtő ajtaját, vagy a belső hőmérséklet hirtelen megemelkedik.

A legeslegjobb hűtőszekrények

A legeslegjobb hűtőszekrények kategóriája az adott pénzösszegért a piacon elérhető legjobb modelleket mutatja be - modern funkciók és szabadalmazott technológiák, melyek a legjobb feltételeket biztosítják az élelmiszerek tárolásához és specifikus feltételeihez, valamint biztosítják, hogy a hűtőszekrény szinte karbantartás nélkül működjön. Még a nagy belső űrtartalom és a gazdag felszereltség ellenére is vannak energiatakarékos modellek, melyek biztosan megtérítik az egyszeri befektetést, emellett intelligens berendezést is találhatsz itt, mely az okosháztartásod része lehet.

SAMSUNG Family HUB

SAMSUNG Family HUB

  • Okos berendezés
  • Belső kamerarendszer
  • Nagyon csendes működés
  • Teljes űrtartalom 593 l

Ez az okos, érintőképernyős amerikai hűtő a konyha középpontja lesz, és segítségével az okosháztartás is vezérelhető. A nagy képernyő családi fényképeket vagy emlékeztető matricákat is megjeleníthet, emellett megtekinthetőek rajta az üzenetek és az időjárás is. Használható naptárként is, melyet a családtagok szerkeszthetnek és megoszthatnak egymás között. A nagy, színes kijelzőn televíziót is nézhetünk vagy meghallgathatjuk a kedvenc zeneszámainkat, a Bluetooth kapcsolatnak köszönhetően pedig hangparancs segítségével hívás is fogadható, így főzés közben is telefonálhatunk. A hűtőszekrény belső terében elhelyezkedő kamerák segítségével tájékoztatást nyerhetünk arról, hogy milyen élelmiszerek találhatóak a hűtőben, és mikor jár le a szavatossági idejük. Az Okosreceptek és az Ételnapló segítségével pedig könnyedén készíthetünk bevásárlási listákat a receptek szerint, majd ezeket a listákat megoszthatjuk okostelefonunkon. A legmodernebb technológiáknak köszönhetően az élelmiszerek a maximális ideig frissek maradnak és a vízvezetékhez való csatlakozásnak köszönhetően a hűvös víz és a jégkockák mindig elérhetőek lesznek. A hab a tortán a hűtő nagyon csendes működése, mely 39 dB mellett észrevehetetlen.

SAMSUNG Family HUB Samsung hűtőszekrények
LIEBHERR CBef 4805

LIEBHERR CBef 4805

  • Energiatakarékos
  • Csendes
  • BioFresh zónák
  • Teljes űrtartalom 357 l

A tágas kombinált hűtőszekrény A+++ energiaosztállyal büszkélkedhet, tehát egy csúcsminőségű berendezésről beszélünk, mely az utolsó részletig finomhangoláson ment keresztül. Innovatív technológiákkal és praktikus újdonságokkal is számolhatunk. A LIEBHERR cég BioFresh elnevezésű szabadalmazott technológiája sokkal többet ígér, mint a Nullás zóna. A BioFresh zónák klimatikusan és helyileg is elválasztott rekeszek, beleértve a különálló hőmérőket, mely annyit jelent, hogy az adott élelmiszerekhez igazíthatjuk a rekesz klímáját, mindegy, hogy nagyobb páratartalmat igénylő zöldségekről és gyümölcsökről, vagy alacsony páratartalmat igénylő húsról és halakról van szó. Ez a technológia többszörösen meghosszabbítja az élelmiszerek szavatosságát, mint bármelyik másik hűtőszekrény esetében. Emellett a 90%-os páratartalommal rendelkező rekeszben értékelendő az is, hogy a pára nem csapódik ki. A könnyű és áttekinthető kezelést az ajtó mögé beépített érintőképernyő biztosítja, ahol a DuoCooling technológiának köszönhetően a hűtő és a fagyasztó hőmérséklete külön-külön beállítható. A VarioSpace fiókok nagyobb mennyiségű élelmiszerek tárolását teszik lehetővé, és a SuperCool és SuperFrost funkciók a frissen behelyezett élelmiszerek gyors lehűtését, ill. lefagyasztását biztosítja, kristályosodás nélkül. A hűtőszekrény megőrzi a csillogó rozsdamentes acél külsőt a SmartSteel felületnek köszönhetően, mely csökkenti az ujjlenyomatok láthatóságát, emellett könnyen tisztítható.

LIEBHERR CBef 4805 Liebherr hűtőszekrények
MIDEA HC-689WEN

MIDEA HC-689WEN

  • Ár/érték arány
  • Beltéri megoldás
  • Energiatakartékos
  • Teljes űrtartalom 510 l

Ez a jegesedést gátló, amerikai hűtő 510 literes űrtartalommal és A+++ energiaosztállyal büszkélkedhet. Az okos beltéri elrendezés nagyobb belteret kínál, mint a hasonló méretű hűtőszekrények bármelyike. A hűtőben így az összes szükséges élelmiszert tárolhatjuk anélkül, hogy helyhiánnyal találkoznánk. Gondtalanul elvégezhető a heti nagybevásárlás, nem kell azon aggódni, hogy az élelmiszer megromlik; ugyanis jó kezekben a csúcstechnológiás hűtés a lehető legtovább megőrzi az élelmiszerek frissességét. A Dual Super Cooling technológia az egész hűtő optimális és kiegyensúlyozott hőmérsékletét biztosítja, emellett megakadályozza a szagok terjedését aromás élelmiszerek esetén. Az áttekinthető érintőképernyő lehetővé teszi a funkciók intuitív beállítását, ill. a hűtő és fagyasztórész hőmérsékletének szabályozását. Szintén praktikus megoldás a polcok műanyag szegélyekkel történő ellátása, mely folyadékok kiömlése esetén megvédi a hűtő többi részét a beszennyeződéstől. Elmaradhatatlan része a jégkészítő, mely könnyen és gyorsan kezelhető, szinte azonnal elkészíti a jeget a felszolgálásra váró italokba és koktélokba. Az amerikai hűtő ár-érték aránya nagyon kedvező, és biztosan felkelti azon felhasználók figyelmét, akik csúcsminőséget szeretnének elérhető áron.

MIDEA HC-689WEN MIDEA hűtőszekrények

A legjobb középkategóriás hűtőszekrények

A legjobb középkategóriás hűtőszekrények modern külsőt, magas minőségű kivitelezést, nagy belső űrtartalmat és modern funkciókat kínálnak elérhető áron. Nem kell foglalkozni a leolvasztással sem. A hűtőszekrények jegesedésmentes NoFrost technológiával felszereltek és hűtő- valamint fagyasztótechnológiával ellátottak. A nyílt ajtó és a megemelkedett belső hőmérséklet esetén megszólaló hagjelzés, a LED világítás, az egyenletes hűtés vagy a szuperhűtés az adott modellek természetes alkotóelemei, ugyanúgy, mint az energiatakarékos működés, melyre nagy hangsúlyt fektetünk az összes kategóriában.

LG GBP31SWLZN

LG GBP31SWLZN

  • Nagyon csendes működés
  • LG lineáris inverter kompresszor
  • Multi Air Flow
  • Teljes űrtartalom 341 l

Letisztult külső és praktikus minimalizmus, mely bármelyik konyhához illeszkedni fog. A NoFrost hűtő problémamentes működését az inverter linerális kompresszor biztosítja, melyre az LG 10 év garanciát biztosít. Ez biztosítja, hogy a hűtő kisebb energiafogyasztással és nagyon alacsony zajszinttel működjön, mely nem haladja meg a 36 dB-t. A Multi Air Flow technológia egyenletesen osztja fel a hűtött levegőt az egész belső térben, melynek köszönhetően nem kell gondolkodnod, hová helyezd az egyes típusú élelmiszereket. Még gyakori ajtónyitás esetén sem fenyeget veszély. A Door Cooling funkció a hűtő első részében található csatornákon keresztül megakadályozza a hőmérséklet ingadozását és segíti az állandó hőmérséklet fenntartását a beltérben. Még az olyan romlásra hajlamos élelmiszerek, mint a gyümölcsök, zöldségek, hús és halak esetén is biztosítottak az optimális feltételek - a Fresh Converter fiók ideális a frissesség hosszú fenntartására. Ha rosszul zárnád be az ajtót, a nyílt ajtó hangjelzés időben figyelmeztet rá és biztos értékeled majd a Smart Diagnosis szolgáltatást is. Az okostelefonba letölthető alkalmazás segítségével kideríthető a készülék esetleges meghibásodásának oka, mely sokszor csak banális probléma lehet. Ebben az esetben megkapod a megfelelő ajánlást és megoldást.

LG GBP31SWLZN LG hűtőszekrények
MIDEA HD-400RWE1N

MIDEA HD-400RWE1N

  • Ár/érték arány
  • Praktikus belső megoldás
  • Dual Super Cooling rendszer
  • Teljes űrtartalom 295 l

A kombinált NoFrost hűtőszekrény A++ energiaosztályba tartozik és nagyon kellemes belső elrendezést kínál. Mindenekelőtt érdekes lehet a gondosan kidolgozott ajtóelrendezés, mely folyadékok és különböző űrtartalmú élelmiszerek tárolását teszi lehetővé. A lent elhelyezett fagyasztó rész 3 kihúzható rekeszt kínál a fagyasztott hozzávalók könnyebb áttekinthetőségéért. A modell viszonylag alacsony ára kétszeresen megörvendeztet majd, mikor megtudod, hogy a hűtő a legjobb védelmet fogja nyújtani a benne tárolt élelmiszereknek. A szabadalmazott Dual Super Cooling hűtőrendszer a hűtő optimális és kiegyensúlyozott hőmérsékletéről gondoskodik, és megakadályozza a szagok terjedését az aromás élelmiszerek tárolása esetén. A Nullás zóna biztosítja az ideális feltételeket a húsok és halak számára, valamint a Szuperhűtés figyel arra, hogy a behelyezett megvásárolt élelmiszerek gyorsan lehűljenek. A NoFrost technológia megszabadít a hűtő leolvasztásával járó kellemetlenségektől, és a Dual Super Cooling rendszerrel együtt gondoskodik a helyes és kiegyensúlyozott hőmérsékletről a hűtő belsejében, és megkönnyíti a beállított hőmérséklet könnyű elérését. Ez a hőmérséklet az áttekinthető kijelző segítségével szabályozható, mely a hűtő ajtaján van elhelyezve. Ajánlott átgondolni a hűtő elhelyezését, mivel az ajtó nyitódása az adott modell esetében nem szabályozható.

MIDEA HD-400RWE1N MIDEA hűtőszekrények
ELECTORLUX LNT5MF32W0

ELECTORLUX LNT5MF32W0 

  • Dizájn
  • TwinTech® No Frost
  • Akkumulációs időtartam 18 óra
  • Teljes űrtartalom 324 l

Stílusos és elegáns kombinált hűtőszekrény fagyasztóval, mely a süllyesztett, az ajtó alsó részén elhelyezkedő fogantyúnak köszönhetően megőrzi a tökéletes vonalakat és a sima külsőt. Az intelligens TwinTech® No Frost hűtőrendszer megakadályozza a jegesedést, emellett megtartja a hűtő belsejében a megfelelő páratartalmat, mely megakadályozza az élelmiszerek kiszáradását. Az élelmiszerek frissességét a MultiFlow technológia is meghosszabbítja, mely meggátolja a hőingadozást és stabil hőfokot tart a hűtőben. A Szuperhűtés és a Szuperfagyasztás funkciók biztosítják a behelyezett élelmiszerek gyors lehűlését még nagy mennyiségű megvásárolt élelmiszer esetén is, és a Vakáció mód minimalizálja a hűtőszekrény fogyasztását távolléted során, emellett meggátolja a penész és a szagok kialakulását. Az elektronikus érintéses vezérlés lehetővé teszi a funkciók könnyű és pontos beállítását, a hűtő és a fagyasztó számára különálló beállításokat biztosít. A belső hőmérséklet gondos ellenőrzés alatt áll, és a hűtő magas hőmérséklet észrevétele esetén jelzéssel figyelmeztet. És mivel a hűtő és a fagyasztó leolvasztása automatikusan történik, az egyetlen teendőd már csak a kedvenc ételeid behelyezése. Említésre méltó még a 18 órás akkumulációs időtartam, nem várt áramkimaradás esetére.

ELECTORLUX LNT5MF32W0  Electrolu hűtőszekrények

Legjobb olcsó hűtőszekrények

Ha alacsony árral rendelkező hűtőt és együttesen fagyasztót keresel, amely ára ellenére megbízható működést és alapvető funkciókat nyújt, megmutatjuk a három legjobb olcsó hűtőnket, amelyek biztosan felkeltik a figyelmedet. Ezek a szabadonálló hűtőszekrények, melyek az ajtónyitódás megváltoztatásának köszönhetően bárhová elhelyezhetőek, még az alacsony áruk ellenére is kiemelkednek a kategóriájukon belül külsejükkel, energiatakarékos működésükkel és belső űrtartalmukkal.

BEKO RCSA 300K20W

BEKO RCSA 300K20W 

  • Ár/érték arány
  • Automata leolvasztás
  • Teljes űrtartalom 291 l

Remek áron kapható kombinált hűtőszekrény, mely nem csak elegáns, minimalista külsővel, hanem csendes működéssel, praktikus funkciókkal és egyszerű karbantartással rendelkezik. A süllyesztett fogantyú speciális antibakteriális réteggel bevont, mely segíti megtartani az ideális környezetet a hűtő belsejében. Az antibakteriális réteg nem hiányozhat a szigetelésről sem, mely megakadályozza a penészedést és a baktériumok terjedését az élelmiszerek között. A beltér tisztítását nagy mértékben megkönnyíti az automata leolvasztás. A BEKO hűtő nagyszerű akkumulációs időtartammal büszkélkedhet, ugyanis áramkimaradás esetén még 16 óráig frissen tartja az élelmiszereket. A hűtőrész teljes űrtartalma 204 l, az élelmiszerek tárolását 4 polc teszi lehetővé. A fagyasztó rész a készülék alsó részén helyezkedik el, 87 l-es űrtartalommal rendelkezik és 3 rekeszre osztott. Nem hiányozhat a nyitódás szabályozása és az energiatakarékos LED megvilágítás sem, mely nem melegszik fel és nem emeli az energiafogyasztást.

BEKO RCSA 300K20W  Beko hűtőszekrények
WHIRLPOOL W55TM 4110 W

WHIRLPOOL W55TM

  • Automata leolvasztás
  • 20 órás ellenállás áramkimaradás esetén
  • Teljes űrtartalom 213 l

Olcsó kombinált hűtő klasszikus fehér kivitelezésben egy neves márkától, mely ideális kisebb háztartásokba. A hűtőrész összesen 171 l-es űrtartalmat kínál és a belső teret négy üvegpolc választja el, melyből 3 a jobb variálhatóság érdekében mozgatható. A felső részen elhelyezett fagyasztórész 42 l-es űrtartalommal rendelkezik és 2 darab, nagy űrtartalmú rekeszre osztott. A pántok szükség szerint áthelyezhetőek, így az ajtónyitódás szabályozható, a hűtő elhelyezése tehát nem igényel nagy beltéri módosításokat. Áramkimaradás esetén a fagyasztott élelmiszerek még 20 órán keresztül biztonságban lesznek, mivel ezen az időtartamon belül a fagyasztórész még képes az élelmiszereket fagypont alatt tartani. Ez nagy előny főleg abban az esetben, ha a hűtő nincs ellenőrzés alatt minden nap. A hűtő leolvasztása automatikus és a forgó kapcsolóval történő szabályozás szintén hozzáad a klasszikus stílushoz.

WHIRLPOOL W55TM 4110 W Whirlpool hűtőszekrények
GORENJE RF4142ANW

GORENJE RF4142ANW 

  • A++ energiaosztály
  • Csendes működés
  • Teljes űrtartalom 207 l

Kombinált hűtő fagyasztórekesszel, kisebb háztartásokba, hétvégi házakba, vagy irodákba. Legfőbb előnye mindenekelőtt az alacsony energiafogyasztás nagyszerű hőszigetelő tulajdonságokkal, ajtószigeteléssel és inverter kompresszorral. Biztosan értékelni fogod az alacsony, 40 dB-es zajszintet is, így a hűtő még akkor sem fog zavarni, ha lakóhelyiségben lesz elhelyezve. A 166 l-es hűtőrészt három üveg polc választja el, melyeknek magassága szükség szerint módosítható. Praktikus az alsó széles rekesz, melybe gyümölcsök, zöldségek helyezhetőek, és a három ajtórekesz, melyekbe főleg alacsony és magas üvegek helyezhetőek. Az akkumulációs időtartam áramkimaradás esetén 17 óra, így nem kell féltened az élelmiszereket. A praktikus és energiatakarékos LED megvilágítás jobb átláthatóságot biztosít a beltérben, és a manuális vezérlőpult lehetővé teszi a belső hőmérséklet pontos szabályozását.

GORENJE RF4142ANW  Gorenje hűtőszekrények
i Érdekes lehet még
Nyomtatás
P-DC1-WEB15
28 év tapasztalat az e-kereskedelemben
3 millió megrendelés évente
a vásárlók 98% visszatérő
Több infó
Felhívunk és szakértői tanácsot adunk
06-1-701-1111
Kérdés a rendeléssel kapcsolatban
Kérdés a termék(ek)kel kapcsolatban
Kérjük, add meg a telefonszámodat:
Keress minket
Az Ön adatainak védelme fontos számunkra Mi, az Alza.cz a.s., azonosítószám: 27082440, sütiket használunk a weboldal működőképességének biztosításához, és a beleegyezéseddel weboldalunk tartalmának személyre szabásához is. Az "Értem" gombra kattintva elfogadod a sütik használatát és a weboldal viselkedésével kapcsolatos adatok átadását a célzott hirdetések megjelenítésére a közösségi hálózatokon és más weboldalakon található hirdetési felületeken.
További információ Kevesebb információ