Milyen HiFit vegyek?

Álló hangfalak

Az álló hangfalak (vagyis oszlop hangfalak) elhelyezéséhez mindenképp számolj elegendő hellyel – legalább 20 cm-re legyenek a faltól és 50 cm-re a saroktól. Kis helyiségekbe (15 m² alatt) nem igazán ajánlottak. Ha viszont megkapják a teret, cserébe hatalmas, térbeli hangzást nyújtanak – olyat, amit például egy szimfonikus zenekar esetében a polcos hangfalak nem tudnak visszaadni (főleg mélyláda nélkül).

Előnyök és hátrányok

Polcsugárzók (állványos hangfalak)

A polcsugárzók egyik nagy előnye, hogy általában csak két hangszóróval (meghajtóval) rendelkeznek. Így még egy egyszerűbb keresztváltóval is jól szólnak, szemben a több meghajtós rendszerekkel. Általánosságban elmondható, hogy a legjobb választás az a konstrukció, amelyben egy magassugárzó és egy közép–mély hangszóró dolgozik – ez a felépítés hosszú évek óta bevált, és egységes, kiegyensúlyozott hangzást nyújt. Ha olyan modellt keresel, ami már mélyebb hangokat is szépen visszaad, érdemes legalább 6,5"-os (165 mm-es) közép–mély hangszóróval szerelt típust választani.

Előnyök és hátrányok

Aktív hangfalak

Az aktív hangfalakat (beépített erősítővel rendelkező hangfalakat) sokan hajlamosak figyelmen kívül hagyni, pedig teljesen indokolatlanul. Ha előre tudod, hogy legfeljebb 2–3 hangforrást fogsz használni, és nincs sok helyed egy külön erősítő elhelyezésére, akkor ezek tökéletes választások lehetnek. Különösen népszerűek azok körében, akik szeretnének egy jobb minőségű lemezjátszót használni, vagy zenét hallgatni mobilról vagy tabletről Bluetooth-on keresztül. Ebben az esetben az aktív hangfal nagyszerű megoldás. Az sem gond, ha se a lemezjátszó, se az aktív hangfal nem tartalmaz beépített előerősítőt az MM/MC hangszedőhöz – ilyen külön is beszerezhető.

Előnyök és hátrányok

Ne a feltüntetett frekvenciatartományra figyelj, inkább a meghajtók számára

Mivel a gyártók a frekvenciamenetet sokszor eltérő feltételek mellett adják meg, érdemesebb inkább a hangsugárzók „fizikai” jellemzőit összehasonlítani. Ha például az egyik hangfal csak egy mélyhangszóróval rendelkezik, míg a másik kettővel vagy hárommal, utóbbi valószínűleg mélyebb és erőteljesebb basszust nyújt.

Fontos szempont a mélyhangszórók összfelülete is. Ennek oka egyszerű: a mély frekvenciák megszólaltatásához a hangfalnak sok levegőt kell megmozgatnia. Ezért például egy 8" (200 mm-es) mélynyomó általában mélyebbre megy le, mint egy 6,5"-os (165 mm-es). Ha az egyik hangfal egy 8"-os, a másik pedig két 6,5"-os hangszóróval van szerelve, akkor felület szempontjából utóbbi a nyerő, de gyakorlatban nagyjából kiegyenlített a helyzet – „ötven–ötven”.

A valóság persze még összetettebb – sokat számít a meghajtók érzékenysége és merevsége, a hangfal belső térfogata, és még jó néhány más tényező is. De a végső döntés során úgyis a saját füled lesz a legjobb tanácsadó.

Hangszórók teljesítménye

A hangfalak teljesítménye szintén fontos szempont. Ezt általában RMS értékben adják meg, ami azt jelzi, mekkora teljesítményt képes elviselni a hangfal anélkül, hogy károsodna. Az RMS teljesítmény nagyjából a készülék maximális teljesítményének a fele. A leggyakoribb értékek 20 és 200 W között mozognak. A hangforrás teljesítménye lehet magasabb is, mint a hangfalaké – nem gond, ha nem hajtod őket teljes hangerőn. Tehát nyugodtan használhatsz erősebb erősítőt, mint amilyen teljesítményt a hangfalaid tudnak. Viszont ha túl gyenge az erősítő, akkor az alacsony hangerő lesz a gyenge láncszem.

Súly

A hangfal súlya viszont egész jó támpont lehet arra, mennyire masszív a doboz, és mennyire figyelt oda a gyártó a kialakításra. A merev, stabil burkolat mindig előny, mert csökkenti a nem kívánt rezonanciákat, amelyeket hallani sem akarsz. Természetesen csak hasonló méretű hangfalak tömegét érdemes összehasonlítani.

Minél több hangszórósáv, annál jobb a hang?

Korántsem! A sávok csupán azt mutatják meg, hogy a váltó hány részre bontja a hangfrekvenciákat, mielőtt azokat továbbküldi a hangszóróknak. Egy kétutas rendszer lehet például két középmély sugárzóval és egy magassal szerelve (úgynevezett D'Appolito-elrendezés), és erőteljesebb basszust adhat, mint egy háromutas hangfal. A mi tanácsunk: ha nem ismered ki magad a keresztváltók világában, ne ragaszkodj a sávszámhoz.

Ha van egy 2× 200 W-os erősítőm és egy 2× 100 W-os hangfalam, tönkretehetem őket?

Elméletben bármilyen hangfal tönkremehet, de normál zenehallgatás közben ez ritkán fordul elő. Ha túlhajtod a hangfalakat, először torzítással fognak jelezni. Néha viszont az ellenkezője a probléma: ha gyenge az erősítő (pl. 2× 25 W), és maximumra tekered, az könnyen limitálásba fut – ez pedig akár pillanatok alatt tönkreteheti a hangfalakat.

Hogyan kell bekötni a hangfalakat az erősítőbe?

Nagyon egyszerűen. Alapvetően kétféle csatlakozási mód van, attól függően, milyen típusú erősítőről van szó. A hangfalakat mindig az erősítő „output” (kimeneti) aljzatába kell kötni. A passzív hangfalak gyakran cinch (RCA) csatlakozóval rendelkeznek, a régebbi típusok sima vezetékes megoldással, amit az erősítő sorkapcsába kell bepattintani. Alternatív megoldásként vannak hangfalak csavaros sorkapoccsal, ezekhez páros hangfalkábel kell (bal és jobb csatorna), a kábelvégeket szigetelés nélkül kell csatlakoztatni.

A mélysugárzó mérete

Ahhoz, hogy igazán mély basszusokat kapj, nagy mennyiségű levegőt kell megmozgatni. Ezért ha komolyan veszed a zenehallgatást, érdemes legalább 10"-os (250 mm) membránméretű modellt választanod. Természetesen az sem mindegy, hogy mekkora teljesítményű a beépített erősítő – minél nagyobb, annál jobb.

Csatlakoztatási lehetőségek az erősítőhöz

Ha már az erősítő vagy házimozi vevő kiválasztásakor tudod, hogy később szeretnél subwoofert is csatlakoztatni, figyelj arra, hogy legyen rajta előerősített alacsony frekvenciás kimenet (subwoofer/sub pre-out). Ezt egy RCA (cinch) kábellel tudod összekötni a subwoofer alacsony frekvenciás bemenetével (LFE/LF in). Egyes subwooferek külön bemenetet kínálnak a jobb és bal csatornához is – ilyenkor bármelyik előerősített kimenetet rájuk kötheted, a subwoofer pedig automatikusan összevonja a jeleket. Ha az erősítőn mono subwoofer pre-out van, akkor általában a subwoofer bal (L) bemenetére érdemes csatlakoztatni.

Néhány subwoofert akár hagyományos hangfalkábelekkel is összeköthetsz az erősítőddel. Ilyenkor a jelet közvetlenül az erősítő hangsugárzó kimeneteiről vezeted be a subwoofer bemeneti csatlakozójába, majd a subwoofer kimenetéről csatlakoztatod a hangsugárzókat. Ebben az esetben a subwoofer automatikusan kiszűri a mély frekvenciákat, így azok már nem terhelik a rákötött hangfalakat. Ez a megoldás főként akkor jön jól, ha nincs lehetőséged cinch jelátviteli kábel (pre-out – LFE bemenet) használatára.

Vágási frekvencia / alsó szűrő (low-pass filter)

Ez határozza meg, hogy milyen frekvenciákat fog lejátszani a subwoofer. Ha nincs mérőeszközöd, akkor érdemes a fő hangsugárzóid alsó frekvenciahatárához (+/−3 dB toleranciával) beállítani ezt az értéket, majd hallás alapján finomhangolni. Fontos, hogy a vágási frekvencia csak egy helyen legyen beállítva. Modern AV receiverek ezt a beállítást automatikusan elvégzik a kalibrációs mikrofon segítségével. Ilyenkor érdemes a subwoofer szűrőjét maximumra állítani, és a szabályozást rábízni a receiverre.

Fázisváltó kapcsoló

A fázis azt jelzi, hogy a hang mikor érkezik meg hozzád. Ha a vágási frekvenciát már jól beállítottad, de még mindig úgy érzed, hogy a basszus korábban vagy később érkezik, mint a többi hang, érdemes megfordítani a fázist. A kapcsolón általában két állás van: normál (0°) és fordított (180°), de egyes modelleken akár négy állás is lehet. A lényeg, hogy időben összehangold a fő hangfalak és a subwoofer hangját, hogy azok egyszerre érkezzenek a hallgatási pontra.

Hangerő (Gain)

Mivel minden hangsugárzó más érzékenységgel működik, a subwoofer hangerőszintjét is a rendszeredhez kell igazítani. Ezt a Gain vagy Volume feliratú tekerőgombbal tudod szabályozni.

Automatikus be- és kikapcsolás (auto power switch)

Ezzel a funkcióval elkerülheted, hogy minden alkalommal kézzel kelljen ki- és bekapcsolnod a subwoofert. A készülék automatikusan bekapcsol, ha jelet érzékel, és néhány perc inaktivitás után magától kikapcsol. A funkciót egy kapcsolóval tudod be- vagy kikapcsolni – a másik állása általában „off”, vagyis kikapcsolt állapot.

Streaming szolgáltatások (Spotify, Deezer, Tidal stb.) és internetes rádiók

A beépített kliensek lehetővé teszik, hogy szinte bármilyen zenét lejátszhass közvetlenül a szolgáltatásokon keresztül. Így nincs szükséged külön hálózati lejátszóra sem – a receiver önmagában elég. Az internetes rádiókon pedig gyakorlatilag bármilyen zenei tartalom elérhető.

Google Cast

Ha a receiver rendelkezik beépített Google Cast (vagy ChromeCast) klienssel, akkor ugyanazokat a funkciókat használhatod, mint egy különálló ChromeCast Audio eszközzel – beleértve a streaminget és az összes kompatibilis alkalmazást is.

HDMI csatlakozók

Az egyetlen digitális csatlakozó, amelyen keresztül HD térhatású hangformátumokat is lehet továbbítani, az a HDMI. Bár sztereó receivernél ez nem elsődleges, mégis remek megoldás lehet, ha például központi egységként használod a receivert – így a játékkonzolokat és lejátszókat mind a receiverhez csatlakoztathatod, majd onnan egyetlen HDMI kábellel megy a jel a televíziódra. Az ARC technológiának köszönhetően pedig ugyanazon a kábelen visszafelé is mehet a hang a tévéből a receiverbe.

Digitális optikai és koaxiális csatlakozók

Ha a receivered nem rendelkezik HDMI bemenetekkel, akkor ezekkel a digitális csatlakozókkal is összekötheted a tévédet, játékkonzolodat vagy más lejátszóidat.

Miben jobb egy sztereó receiver, mint egy többcsatornás AV receiver?

Első ránézésre úgy tűnhet, hogy a többcsatornás receiverek többet tudnak: több hangfalat kezelnek (akár 5, 7 vagy még többet is), tele vannak különféle funkciókkal, és papíron erősebbek is. A valóság viszont az, hogy a sokféle videós és digitális feldolgozó rendszer integrálása miatt a többcsatornás receiverek erősítő része gyakran háttérbe szorul.

Nem ritka, hogy egy többcsatornás AV receiver hangminőségben és teljesítményben is gyengébben teljesít, mint egy hasonló árkategóriájú sztereó receiver – még akkor is, ha elméletileg összeadod az összes csatorna teljesítményét (például a szűrőkondenzátorok kapacitását tekintve). És az is gyakori, hogy ha egy AV receiver például 5×100 wattosnak van feltüntetve, az nem azt jelenti, hogy képes egyszerre leadni 500 wattot. Ha az első két csatornára teljesítményt küldesz, a maradék csatornákra sokkal kevesebb energia marad. Ha tehát számodra a hangminőség az elsődleges, érdemesebb a többcsatornás rendszerek helyett sztereó receivert választani.

Melyik a jobb? A sztereó receiver, vagy az integrált erősítő?

Ez leginkább attól függ, te hogyan állsz hozzá. Egy sztereó receiver általában olcsóbb megoldás, mint egy klasszikus integrált erősítő és egy külön hálózati zenelejátszó kombinációja. Ha viszont már van egy jó minőségű erősítőd, amivel elégedett vagy, vagy ha szereted időnként lecserélni a rendszered egyes elemeit, akkor jobban jársz egy különálló erősítő + lejátszó párossal. És persze ha nem kedveled a vezeték nélküli zenelejátszást, bőven elég lehet egy erősítő és egy CD-lejátszó vagy lemezjátszó is – ebben az esetben a sztereó receiverre sem lesz szükséged.

Mi a helyzet a csatlakoztatott hangfalak impedanciájával?

Az impedancia leegyszerűsítve az áramköri ellenállás. Az erősítők és receiverek hangfal kimeneteinél mindig feltüntetik, hogy mekkora az a minimális impedancia, amit a csatlakoztatott hangfalnak el kell érnie, különben károsodhat az erősítő (vagy akár a hangfal is). Az ajánlások általában így néznek ki:

• Minimális impedancia 4 ohm – bármilyen 4 ohm vagy nagyobb impedanciájú hangfal csatlakoztatható (4/6/8 ohm stb.). Ha két pár hangfalat akarsz egyszerre használni, akkor legalább 8 ohmos (8/16 ohm) hangfalakra lesz szükség.
• Minimális impedancia 6 ohm – csatlakoztathatsz bármilyen 6 ohmos vagy nagyobb hangfalat (6/8 ohm stb.). Két pár hangfal esetén legalább 12 ohmos impedanciára van szükség (általában 16 ohm).
• Minimális impedancia 8 ohm – itt csak 8 ohmos vagy magasabb impedanciájú hangfalak ajánlottak. Ha két pár hangfalat akarsz használni, ezek impedanciája minimum 16 ohm legyen.

Néhány erősítőn és receiveren található 4/8 ohmos kapcsoló. Ilyenkor mindig állítsd azt a pozíciót, amelyik megegyezik a csatlakoztatott hangfalak impedanciájával. Ha a hangfalon az szerepel, hogy 4–8 ohm vagy 6 ohm, akkor a kapcsolót érdemes az alacsonyabb (4 ohm) állásba tenni.

RMS / dinamikus teljesítmény

A teljesítmény önmagában nem kulcsfontosságú tényező, különösen normál otthoni zenehallgatás esetén. Ráadásul a gyártók különböző mérési feltételek alapján adják meg az adatokat, így a legkorrektebb összehasonlítást akkor kapod, ha azonos márkán belül veted össze a modelleket. Ugyanakkor a magasabb árkategóriás erősítők általában jobb belső felépítéssel és minőségibb alkatrészekkel rendelkeznek, így már alacsony hangerőn is hallható lehet a különbség egy alsóbb szintű modellhez képest.

Ha mégis teljesítményt szeretnél összehasonlítani, ügyelj arra, hogy az RMS értékeket csak RMS-sel, IHF-t IHF-fel vesd össze – ugyanazon impedancián és azonos torzítási szinten (THD).

MM bemenet (lemezjátszókhoz)

Ha már sztereó erősítőre költesz, feltételezhetően egy minőségi, cserélhető MM hangszedővel szerelt lemezjátszót is vásárolsz mellé. Az audiofil eszközök (pl. Pro-Ject) általában nem rendelkeznek beépített előerősítővel, így ilyen lejátszót csak Phono MM bemeneten tudsz közvetlenül használni, minden más esetben külön előerősítőre lesz szükséged.

Digitális bemenetek

Különösen hasznosak modern lapostévék csatlakoztatásához, de jól jönnek CD-lejátszókhoz, hálózati lejátszókhoz vagy más digitális forrásokhoz is. Ha sem az erősítő, sem a tévéd nem rendelkezik digitális csatlakozóval, akkor valamilyen külső D/A konverter (DAC) használatára lesz szükség.

Hangszínszabályzók, Loudness, Source Direct és Tone Defeat

A hangszínszabályzók segítségével a saját hangsugárzóid karakterisztikájához igazíthatod a hangképet. A Loudness funkció előre beállított hangszínkorrekciókat alkalmaz, ez különösen halk zenehallgatáshoz ajánlott. A Source Direct és a Tone Defeat gombok viszont kikapcsolják a hangszínszabályzást, így a jel teljesen tisztán, módosítás nélkül jut el az erősítőbe.

Kimenet aktív mélynyomóhoz (sub pre-out)

Ha a jövőben aktív mélynyomó vásárlását tervezed, akkor érdemes olyan erősítőt választani, amely rendelkezik dedikált subwoofer kimenettel (sub pre-out).

A sztereó receiver vagy az integrált erősítő a jobb?

Ez leginkább a saját preferenciáidtól függ. Egy sztereó receiver általában olcsóbb, mint egy klasszikus erősítő és egy különálló hálózati lejátszó együtt. Ha azonban már rendelkezel egy jó minőségű hálózati lejátszóval, amivel elégedett vagy, vagy ha szívesen cserélgeted a rendszered egyes elemeit, akkor bátran választhatsz különálló erősítőt is. Természetesen az is lehet, hogy teljesen elutasítod a vezeték nélküli hangstreamelést, és tökéletesen megfelel számodra egy erősítő + CD-lejátszó vagy lemezjátszó kombináció.

Mit kell tudni a csatlakoztatott hangfalak impedanciájáról?

Az impedancia leegyszerűsítve az elektromos ellenállás. Az erősítők és receiverek csatlakozói mellett mindig fel van tüntetve, hogy mekkora a csatlakoztatható hangsugárzók minimális impedanciája – ez kulcsfontosságú az erősítő és a hangfalak védelme szempontjából. A következő értékek a leggyakoribbak:

• Minimális impedancia: 4 ohm – csatlakoztathatsz bármilyen hangfalat 4 ohm vagy annál nagyobb értékkel (4/6/8 ohm stb.). Ha két pár hangfalat használsz egyszerre, akkor azoknak legalább 8 ohmosaknak kell lenniük.
• Minimális impedancia: 6 ohm – csatlakoztathatsz 6 ohm vagy annál nagyobb impedanciájú hangfalakat (6/8 ohm stb.). Két pár hangfal esetén legalább 12 ohm szükséges (jellemzően 16 ohm).
• Minimális impedancia: 8 ohm – csak 8 ohm vagy annál magasabb impedanciájú hangfalak használhatók, két pár egyidejű használata esetén minimum 16 ohm az elvárt érték.

Néhány erősítőn vagy receiveren megtalálható egy 4/8 ohm kapcsoló is – ezt mindig a csatlakoztatott hangsugárzók impedanciájának megfelelően kell beállítani. Ha a hangfalon 4–8 ohm vagy 6 ohm szerepel, az erősítőt a kisebb értékre (tehát 4 ohmra) kell állítani.

Hangszedő (cartridge)

Ha igazán jó hangminőségre vágysz, az első lépés, hogy kizárod a piezoelektromos (kerámia/kristály) hangszedővel szerelt lemezjátszókat. Ezek gyenge hangzást nyújtanak, és a túl nagy tűnyomás miatt szó szerint kikoptatják a barázdákat a lemezből. Hangzás szempontjából sokkal jobbak az MM (mozgó mágneses) hangszedővel szerelt automata lejátszók, ám ezeknél gyakori, hogy a hangszedő nem cserélhető, mert a karba van integrálva. Ilyenkor csak a tűt tudod lecserélni, és ha egyszer elromlik a hangszedő, valószínűleg a teljes lejátszót ki kell dobnod.

Ha hosszú távra tervezel, érdemes olyan modellt választani, amely MM hangszedővel rendelkezik, és amelynél a hangszedő cserélhető, azaz nem szerves része a kar szerkezetének. Így nemcsak hosszabb lesz a lemezjátszó élettartama, de lehetőséged nyílik a hangzás finomhangolására is különféle hangszedők kipróbálásával.

A lemezjátszó vezérlése

A legjobb HiFi lemezjátszók kizárólag teljesen manuálisak – vagyis a lejátszás indítása és leállítása kizárólag rajtad múlik. A készülék nem áll le automatikusan a lemez végén, hanem addig forog, amíg le nem állítod. A középkategóriás modellek között már találhatsz félautomata változatokat is, amelyek a lemez végén automatikusan felemelik a kart, majd visszaviszik a kiindulási pozícióba, vagy egyszerűen csak leállnak – ilyenkor neked csak az indításról kell gondoskodnod. A teljesen automata lemezjátszók általában kevésbé jó minőségűek, és nem igazán alkalmasak HiFi célra – ezeknél elég megnyomni a „Start” gombot, és minden műveletet elvégeznek helyetted.

Hajtásrendszer

A közvetlen hajtást, amelynél a motor közvetlenül a lemeztányért forgatja, főként DJ-k által használt lemezjátszók alkalmazzák. Ez a megoldás nagy nyomatékot, pontos sebességszabályozást és finomhangolási lehetőségeket kínál – tehát tökéletes a scratch-eléshez. Otthoni HiFi zenehallgatáshoz viszont kevésbé ideális, mivel viszonylag sok vibrációt továbbít a lemezre. A HiFi lemezjátszók ezért szinte kizárólag szíjhajtással készülnek. Ha a motor jól el van szigetelve a lemezjátszó házától – ideális esetben teljesen külön is helyezkedik el a tányértól –, akkor a rezgések átvitele minimális, a hangzás pedig rendkívül tiszta lesz. A szíjat viszont időnként cserélni kell.

Milyen fordulatszámokat tudjon a lemezjátszó?

A mai lemezek, és a legtöbb régebbi kiadvány is 33,3 vagy 45 fordulat/perc sebességgel játszható le – ezeket minden lemezjátszó támogatja. A 78 fordulat/perc kizárólag a régi, sellakból készült lemezekhez szükséges, amelyeket főként az 1960-as évek előtt gyártottak. Ezek lejátszásához külön hangszedőre vagy legalább speciális tűre van szükség, mivel ezek a lemezek szélesebb barázdákkal készültek.

Mi a helyzet a beépített előerősítővel?

Az MM és MC hangszedők viszonylag gyenge jelet adnak le, amelyet egy hagyományos erősítő vagy receiver nem tud megfelelően kezelni. Ezért szükség van egy előerősítőre, amely a jelet szabványos vonalszintre (line level) emeli – olyan szintre, amit például egy CD-lejátszó is produkál. Sok lemezjátszó rendelkezik beépített előerősítővel, amit általában egy Line/Phono kapcsolóval lehet aktiválni. Ha a kapcsoló Phono állásban van, vagy a készülék egyáltalán nem tartalmaz előerősítőt, akkor szükséged lesz egy olyan erősítőre vagy receiverre, amelyben van beépített phono előerősítő – ezt általában „Phono” bemenettel jelölik. Ha se a lemezjátszóban, se az erősítőben nincs előerősítő, használhatsz külső lemezjátszó előerősítőt is. Ez akkor is hasznos lehet, ha kiemelkedően jó minőségű jelerősítésre vágysz.

Streaming szolgáltatások (Spotify, Deezer, Tidal stb.) és internetes rádiók

A beépített kliensek segítségével szinte bármilyen zenei tartalmat elérhetsz. Az internetes rádiók alkalmazásán belül pedig rengeteg műfajhoz találsz tematikus adókat.

Google Cast / beépített ChromeCast

Ha a hálózati lejátszó beépített Google Cast vagy ChromeCast támogatással rendelkezik, akkor ugyanazokat a funkciókat élvezheted, mint egy különálló Chromecast Audio esetén – mindezt közvetlenül az eszközön.

Beépített DAC (digitál-analóg átalakító)

Vannak, akik nem tartják elég jónak a vezeték nélküli hangátvitelt. A legjobb hangminőséget vitathatatlanul az USB-s, aszinkron adatátvitel nyújtja, amit az optikai és koaxiális digitális kapcsolatok követnek a sorban.

A hátlapon lévő USB-B csatlakozó általában számítógéphez való, míg az előlapon található USB-A portok flash meghajtókhoz készültek. Az optikai és koaxiális bemeneteket leggyakrabban CD-lejátszókhoz és televíziókhoz használják, de természetesen számítógéppel is kompatibilisek.

WiFi, LAN, USB vagy Bluetooth – melyik adja a legjobb hangzást?

A felsorolt csatlakozási lehetőségek közül egy átlagos hangrendszeren csak a Bluetooth esetében hallható számottevő minőségromlás. Az igényesebb hallgatók gyakran az USB-n keresztüli vezetékes, aszinkron kapcsolatot részesítik előnyben, közvetlenül a számítógépről. Ha viszont nem vagy kimondottan vájt fülű, bátran használhatod akár a WiFi-t, akár a hagyományos RJ-45 LAN kábeles csatlakozást is – a különbséget aligha fogod észrevenni.

Mekkora bitmélységet érdemes választani?

A legtöbb felhasználónak tökéletesen elegendő a 192 kHz / 24 bites mintavételezésű átalakító. Ezzel valószínűleg minden meglévő zenefájlodat gond nélkül lejátszhatod, és a Tidalhoz vagy Deezerhez hasonló streaming szolgáltatások HiFi minőségét is maradéktalanul élvezheted. A magasabb bitmélység vagy a DSD formátum már csak a legválogatósabb zenerajongók szűk körét célozza. Fontos azonban tudni, hogy minden átalakító egy picit más karakterű hangzást ad – de egy komplett HiFi rendszerben ennek a hatása általában viszonylag csekély.

Jobb egy CD-lejátszó, mint egy univerzális Blu-ray/DVD lejátszó?

A DVD- és Blu-ray lejátszóknál a vételár nagy részét a videófeldolgozó áramkörök teszik ki. Ha ezeknek a lejátszóknak egyáltalán van analóg hangkimenete, akkor azok általában nagyon gyenge minőséget nyújtanak. Ha tehát egymás mellé teszel egy hasonló árú CD- és Blu-ray lejátszót, akkor hangzásban mindig a dedikált CD-lejátszó lesz a jobb választás.

Lejátssza a CD-lejátszó az otthon írt CD-ket is?

A jelenleg kapható CD-lejátszók gond nélkül kezelik nemcsak az írt (írható) audio CD-ket, hanem legtöbb esetben az MP3 fájlokat tartalmazó lemezeket is.

Hangszórókábelek (keresztmetszet és anyag)

Ha komolyan veszed a zenehallgatást, kerüld a rézzel bevont alumínium kábeleket (CCAW – Copper Clad Aluminium Wire). Paramétereik nagyjából megfelelnek a fele akkora keresztmetszetű rézkábeleknek, így ár-érték arányban sem igazán éri meg őket választani. Ezek a kábelek gyanúsan könnyűek és a belsejük ezüstszínű.

Minél hosszabb a kábel, annál nagyobb az ellenállása – amit lehetőség szerint minimalizálni kell. A klasszikus rézkábeleket (CU) érdemes a keresztmetszetük alapján választani.

• 2 méter hosszúságig – 2×1,5 mm² (CU – réz) vagy 2×2,5 mm² (CCAW – bevont alumínium)
• 4 méterig – 2×2,5 mm² (CU) vagy 2×4 mm² (CCAW)
• 6 méterig – 2×4 mm² (CU) vagy 2×6 mm² (CCAW)
• 10 méterig – 2×6 mm² (CU)

A fenti ajánlások sztereó zenehallgatásra vonatkoznak. Ha például házimozihoz használsz kábeleket háttér- vagy konyhai hangszórókhoz, nem szükséges ekkora keresztmetszet. Egy 1,5 mm² keresztmetszetű rézkábel (10 méterig), vagy 2,5 mm² (20 méterig) elegendő. Egyszerűbb, kevésbé kritikus alkalmazásokhoz akár CCAW kábeleket is használhatsz.

Digitális jelátvivő kábelek (optikai – TosLink / koaxiális – RCA)

Az optikai digitális kábelek esetében a hangzásra gyakorolt hatás inkább pszichológiai. Ha szeretnél jobbat, néhány ezer forintot még megér, de többet nem érdemes rákölteni. A koaxiális kábeleknél bonyolultabb a helyzet – ott már számít az árnyékolás és a vezető anyaga. Itt sem indokolt a drágább kábelek használata.

Analóg jelátvivő kábelek (RCA – cinch / jack)

Ha van olyan terület, ahol van értelme többet költeni, az az analóg jelátvivő kábelek világa. Sok audiofil egyetért abban, hogy a különféle analóg cinch kábelek között hallható különbségek vannak. Ha mégsem szeretnél sokat kiadni, de nem akarsz kompromisszumot sem, kerüld a legolcsóbb típusokat – pár ezer forintos RCA kábel már a legtöbb kezdő HiFi-rajongónak tökéletes lesz.

Tápkábelek

Minden HiFi készülékhez tartozik tápkábel. Léteznek azonban kifejezetten audiofil modellek is – ezek előnyei leginkább a több százezres rendszerekben érzékelhetők, ha egyáltalán. Amikor az első rendszeredet vásárolod, bőven elegendő a gyári tápkábel. Amit viszont semmiképp ne felejts el, az a megfelelő túlfeszültség elleni védelem beszerzése – ez megóvja a komponensek tápegységét az áramingadozásoktól, és növeli az élettartamukat.

Milyen hosszúságú kábelt válasszak?

A kábelek esetében nem érdemes túl spórolósnak lenni. Ha például lemérted, hogy 75 cm-es cinch jelátvivő kábel elég lenne, de szeretnél némi mozgásteret, inkább vegyél 1,5 métereset. A hangzás szempontjából persze az „ideális” kábel a nulla hosszúságú lenne, de az összegubancolódott kábelrengeteg biztosan nem javít a hangminőségen.

Szükséges, hogy a hangszórókábelek egyforma hosszúak legyenek sztereó hallgatáshoz?

Sztereó zenehallgatásnál valóban előnyös, ha a két hangszórókábel azonos hosszúságú. Ha van köztük némi eltérés (nagyjából 10%-ig), az még nem okoz gondot. A rendmániás felhasználóknak viszont érdemes tudniuk, hogy a felesleges kábelhosszt nem ajánlott szorosan feltekerni – ezzel ugyanis könnyen létrehozhatsz egyfajta tekercset, ami kiszűrheti a magasabb frekvenciákat.