• Szerző: Jan Vavřík
Nemrég a Samsung és a finn Nokia régebbi készülékeiről emlékeztünk meg, amelyeket én nagyon szerettem. A Sony telefonjait ugyebár nem kell bemutatnunk, de emlékszel még a svéd Ericssonnal közösen gyártott készülékekre? Nem? Akkor olvasd el az alábbi írásunkat, és ugorjunk vissza abba az időbe, amikor a gyártók minden évben versenyt futottak az újításokkal. Abba az időbe, amikor alig vártuk, hogy egy népszerű gyártó új telefonja napvilágot lásson. Egy japán és egy svéd? Összeillenek egyáltalán?
A második világháború után, 1946-ban Masaru Ibuka megalapította első rádiójavító műhelyét. Akio Morita csatlakozott hozzá, és végül közösen alapították meg a céget, amely az első években az elektromos rizsfőzők fejlesztésével foglalkozott.
1950-ben a vállalat bemutatta az első olyan magnóját Japánban, amely egy órás felvételkészítésre volt képes. Ezután a rádiógyártás sem váratott magára sokáig.
Az első kereskedelmi forgalomban kapható rádió a Sony TR-55 nevet kapta, ráadásul más modellek gyártása is megkezdődött. A Sony TR-72 jól fogyott Ausztráliában, Németországban és Kanadában. A cég hamarosan megalapította első leányvállalatát az Egyesült Államokban, 1960-ban pedig megalakult a Sony Corporation of America.
A televízió abban az időben egyre nagyobb teret hódított, így a Sony sem maradhatott tétlen. Az első öt hüvelykes televíziójuk sikeres volt. És ki ne ismerné az 1968-ban alapított Trinitron márkát. A teljes Trinitron portfólióból 1994-ig mintegy 100 millió darabot adtak el.
A vállalat népszerű készülékei közé tartozott a walkman is, amelyet a cég 1979-ben hívott életre. Nem feledkezhetünk meg természetesen a videokazettákról, videólejátszókról és fényképezőgépekről sem. A Handycam néven ismert fényképezőgépekre még ma is emlékeznek a korábban születettek. A Sony számára az igazi nagy áttörés azonban csak 1994-ben jött el, amikor a PlayStation márkanév napvilágot látott.
Az Ericssont Lars Magnus Ericsson alapította 1876-ban távírójavító műhelyként. A vállalat azonban hamarosan a távközlési infrastruktúra egyik legnagyobb szállítójaként vált világszerte ismertté.
1999-ben az Ericsson piacra dobta az A1018s telefont, amely a nagy akkumulátornak köszönhetően körülbelül 200 grammot nyomott. Érdekessége volt, hogy az akkumulátor alatti fedelet ki lehetett cserélni. A háromsoros kijelzője zöld háttérvilágítású volt. Ugyanebben az évben az Ericsson bemutatta legendás T28s készülékét, amelynek flipje az oldalsó gomb megnyomásakor nyílt le. Zöld háttérvilágítású fekete-fehér kijelzővel és hatalmas antennával rendelkezett.
Az Ericssonnal való egyesülés előtt is nagyszámú Sony telefon volt a piacon. Például a Sony CMD-Z5 2000-ből, amelynek billentyűzetét aktív flip védte. Megjelent az ikonikus „Jog-Dial” kerék is a bal oldalon. Nagy hátránya volt a nehezebben kezelhető gumibillentyűzet. A Sony CMD-J5 és az utód Sony CMD-J7 sem maradtak ki a sorból.
Mindkét cégtől egy halom telefon érkezett abban az időben, de nézzük meg a legérdekesebb darabokat, amelyek az egyesülésből származnak. Elnézést kérek az olvasóktól, hogy nem az összes modellt ismertetem, hanem csak azokat, amelyek a birtokomban is voltak. Ez tehát az én személyes nosztalgikus visszaemlékezésem.
A Sony első telefonjai nem voltak túl rózsásak. A két vállalat egyesülésére 2001-ben került sor, és az egyesülést bejelentő sajtótájékoztató dátum épp 2001. szeptember 11-e lett. Az első közös termékek 2002 márciusában kerültek piacra.
Ki ne emlékezne rá. Ez volt az új cég első közös telefonja. Tulajdonképpen az Ericsson T68m utódja volt. Jobb szoftverrel, infravörös porttal, Bluetooth-szal és szép színekkel rendelkezett.
Még mindig emlékszem, milyen boldog voltam, hogy sikerült beszereznem egy külső fényképezőgépet, amely alulról csatlakozott a telefonhoz. Pocsék képeket készített, de... legalább működött! Ez egyedülálló volt abban az időben. A 640 × 480-as felbontású VGA-fotók 0,3 megapixelnek feleltek meg. Jó fényviszonyoknak kellett lenniük, különben a végeredmény nem sokat ért. MMS-ekhez azonban akkoriban ez is elég volt.
Ugyanebben az évben jelent meg a Sony Ericsson T300, amely valójában a T68i szegényes rokona volt. Viszont tudott MMS-t, GPRS-t, e-mailt, infraportot vagy polifonikus csengőhangokat kezelni.
Mennyire akartam ezt a darabot akkor. A nem túl sikeres T300, T600 és T310 után látott napvilágot. Gyönyörű és modern megjelenésű, a kamera beépített volt (micsoda bravúr!), a színes passzív kijelző pedig 128 × 160 pixeles. Akkoriban szellemképeket láttál a kijelző átrajzolásakor? Na és akkor mi van? Polifonikus csengőhangja volt!
A tömegeknek szánt egyszerűbb változat a Sony Ericsson T230i volt, amelyet még ugyanebben az évben megvásárolhattunk. A kijelző 4096 színnel rendelkezett, alulra pedig egy CommuniCam MCA-30 VGA fényképezőgépet is lehetett csatlakoztatni.
A 2003-as év hozta el az érdekes Sony Ericsson Z200-at is, cserélhető fedlappal, műanyag „füllel” és az ikonikus ébresztőórával a külső kijelzőn. Az akku üzemideje az akkori viszonyokhoz képest majdnem öt nap volt egyetlen feltöltéssel.
A Sony Ericsson „K” sorozatának korszaka volt a márka igazi aranykora. Amikor ma meglátom a K700i-t egy képen, kellemes nosztalgikus szomorúság járja át a lelkemet. A telefon VGA kamerával, joystickkal, 1,8'' TFT LCD kijelzővel és 65 000 színtámogatással rendelkezett. És vigyázat! Az akkumulátor egy töltéssel akár egy hétig is bírta.
Abban az időben, amikor mindenki megőrült a K700i-ért, én a K500i-vel „éltem”, amely olcsóbb volt, mint a 7-es, kevesebb memóriával rendelkezett, de volt benne MP3-lejátszó, rádió, VGA kamera és még infravörös port is.
A K sorozatnál nem szabad megfeledkeznünk a Sony Ericsson K750i készülékről sem, amely 2 MPx-es kamerával rendelkezett, autofókusszal és csúszófedéllel. A 99 grammos tömege és a 100 × 46 × 21 milliméteres méretei fantasztikusak voltak, nem is igazán tudtál a telefonról.
A kijelző elérte az 1,8 hüvelyket és a 220 × 176 pixel felbontást. A billentyűzeten könnyű és gyors volt a gépelés, a mozgatáshoz pedig a joystickot használtad. Érdemes megjegyezni, hogy a kamera zárja a jobb oldalon volt elhelyezve, amihez néhány gyártó mostanában visszatér.
Ami a 2005-ös évet illeti, nem szabad elfelejtenünk a Sony Ericsson W800i-t, amely a K750i alapjaira épült, de más dizájnnal, és főleg a zenei funkciókra specializálódott. Nagyon élveztem a használatát, még mindig ott lapul a fiókomban, és még mindig működik. A 100 × 46 × 19 mm-es méretei szinte teljesen megegyeztek a K750i méreteivel, és a tömege is 99 grammnál állapodott meg.
A billentyűzeten találtál egy speciális gombot a W logóval, amivel azonnal elindíthattad a zenei alkalmazást, ami nagyon jó volt abban az időben. Ami a kamerát illeti, az a K750i rendszerének klónja volt.
Annyi walkman-kiadás volt, hogy az ember el tudott veszni bennük (W200i, W300i, W380i, W550i, W580i, W600i, W610i, W660i, W700i, W710i, W715i, W800i, W810i, W850i, W880i, W890i, W900i, W910i, W950i, W960i, W995i).
Még ma is emlékszem arra a pillanatra, amikor a nappaliban a kanapén ülve kivettem a nagy dobozból ezt a legendás kommunikátort. A készülék a legendás P800, P900 és P910i utódja volt, a nyílt Symbian operációs rendszer 9.1-es verziójával rendelkezett, és az első okostelefon volt, amely az új UIQ 3.0 platformot használta.
A telefon hátulján tollal, az előlapon szép, téglalap alakú kijelzővel, a flipen pedig teljes méretű billentyűzettel rendelkezett. A Sony telefonoknál ismert forgótárcsa a bal oldalon kapott helyet. A hátlapon pedig egy 2 Mpx-es kamerát találhattunk.
Ugyanebben az évben egy új modellel, a K800-assal bővült a „K” sorozat, amelyben a Cyber-Shot márkát ismerhettük meg, ami a Sony fényképezőgépek soraiból lehet ismerős. Ezt követte a K850, amely az első 5 Mpx-es kamerával rendelkező telefon volt. Meg kell jegyezni, hogy az első 12 Mpx-es kamerával rendelkező telefon a Sony Ericsson Satio nevet viselte.
A boltok polcain megjelent a Sony Ericsson P1i, egy olyan újdonság, ami teljesen levett a lábamról. A készülék a maga idejében kompakt méretekkel és kiváló 3 Mpx-es kamerával rendelkezett. A telefon Office dokumentumszerkesztővel, kiváló multimédiás felszereltséggel rendelkezett, és ami a legfontosabb, alumínium testtel a kellemes 124 g-os tömege mellett. Abban az időben a P1i nehéz telefonnak számított, kijelző QVGA felbontású és 262 000 színű volt.
Ugyanebben az évben a Sony Ericsson T650i is a megjelent a polcokon, fémes kivitelben. A készülék 3 Mpx-es kamerával dolgozott, a csomagolásban pedig még tokot, töltőállványt, töltőt és headsetet is találhattunk. Hát nem csodálatos?
Mintha egy másik bolygóról érkezett volna. Célja az igényes felhasználók kielégítése volt, mindenkit sokkolt a forradalmi kialakítással és a csúsztatható billentyűzettel. Megpróbált valami újjal előállni, hogy a kommunikációra és szórakozásra vágyó felhasználók kedvében járjon. A kialakításnak azonban voltak gyenge pontjai, és nagyon gyakran megrepedt. Körülbelül három hónap után reklamálnom is kellett a telefont.
Ami az Xperiát illeti, egy évvel később bejelentették az Xperia X2-t, de egyben a Windows Mobile rendszer végét is. Így 2010-ben a cég előállt az Xperia X10 androidos készülékkel. A telefont egy 1 GHz-es Snapdragon hajtotta, a fényképezésről pedig egy 8 Mpx-es szenzor gondoskodott. Azt is érdemes megjegyezni, hogy a népszerű X10 mini ennek a telefonnak az utódja, ami kereskedelmi szempontból egy sikeres „tenyérnyi“ készülék volt.
Ugyanebben az évben jelent meg a Sony Ericsson C902 is. Érdemes megjegyezni, hogy a vállalat a telefonok nevében a K betűt C-re cserélte. A telefon 5 Mpx-es kamerával, és a kijelző körüli speciális szenzoros érintőgombokkal rendelkezett. Még a 2008-as Quantum of Solace című Bond-filmben is szerepelt.
Átlátszó monokróm kijelzővel ellátott gyöngyszem. A telefon funkcionalitása és felhasználhatósága mellékes volt, kizárólag a megjelenésért fizettek érte. Bevallom, hogy ez a készülék teljesen elkerülte a figyelmemet, nem nyűgözött le. A telefonban még kamera sem volt.
Xperiákból szintén volt egy rakás. A már említett X1, X2 vagy a Pureness modell mellett érdemes még megemlíteni az X10 mini, X8 vagy az Xperia Arc készüléket. Na de vissza az Xperia Playhez.
Úgy néztem rá, mint egy jelenésre. Ez volt az első alkalom, hogy egy telefont játékkonzol formájában láttam. Valójában ez egy PlayStation telefon volt. Ez volt a gamerek első számú választása, de a telefon a gyenge hardver miatt mégsem sikerült tökéletesre.
A Sony Ericsson telefonok futószalagon jöttek ebben az időben. A cikkben csak azokat említettem meg, amelyek a kezemben voltak, vagy amelyeket valaki a családomban birtokolt. Ha a japán-svéd konszern összes termékét ismertetni kéne, az írásnak több folytatása is lenne.
Megszületik a világ első iPhone-ja. Igaz, hogy a Sony Ericsson úgy döntött, hogy a saját útját járja, végül nem sikerült rugalmasan reagálnia a mobilvilág változásaira. És egyszer ugye mindennek vége szakad, 2011 végén a Sony megvásárolta az Ericssont - ezzel véget is ért a japán-svéd partnerség. A későbbi telefonok már csak Sony logóval készültek.
A két cég szétválása után nem szabad megfeledkeznem a Sony Xperia Z-ről, amely talán a legkedvesebb telefonom volt a japán istállótól. Ez volt az első négymagos telefon, szép és új dizájnnal, por- és vízállósággal, öt hüvelykes kijelzővel és 13 Mpx-es kamerával.
A Sony Ericsson fénykora a maga nemében nagyon szép volt. A gyártók versenyeztek az innovációk és az új technológiák területén. Mi, a korábban születettek, minden úttörő újításra nyitottak voltunk. A következő retro írásunkban egy másik legendáról, a BlackBerry-ről fogunk megemlékezni.