Vettem egyet. Végre kaptam az Alzánál, sérülésmentes csomagolásban, egy terméket. Ugye nem midegy, hogy milyen gusztussal bontok ki valamit. Az üzletben rögtön kibontottam, és számomra egy tetszetős szép készüléket láttam. Alig vártam, hogy hazaérjek, és kipróbáljam a fülest. Otthon rögtön rá is toltam az erősítőre (Onkyo A-9010), némi hangszabályozás után, ebben a kategóriában, minden sáv (mély, magas, közép) meglehetősen szépen szólt. Na aztán jött a feketeleves. Sajnos nem a vásárlás előtt, hanem utána elolvastam egy-két tesztet, és hozzászólást. Általában, a hangzással és a kivitellel, elégedettek voltak. Azomban többen leírták, hogy a fejpánton lévő műanyag rögzítő foglalat, mellyel a méretet lehet szabályozni, két-három havi használat után eltört, ezt képekkel is bizonyították. Mit mondjak, elég lehangoló látvány volt. Azt nem értem, hogy az egyébként széles, erős acél fejpántra, hogy a fenébe tudtak ilyen gyenge, műanyag hulladékot tenni, miért nem fém került oda is?! Na másnap rögtön össze is pakoltam, és gyorsan visszavittem. Szerencsémre, azonnal visszafizették az árát. Nagyon sajnáltam, mert nekem tényleg nagyon tetszett. Nem mertem megtartani, mert féltem, ha nálam is eltörik, hiába a garancia, biztos , hogy rámverik a rendellenes, és hibás használatot! Emiat a hiányossága miatt, nem ajánlom a megvételét. Azért azt hozzáteszem, hogy az én véleményem is, mint minden más vélemény, csak magánvélemény.