Egyes felhasználók számára fontos az ár, amikor mobiltelefont vásárolnak, míg mások nem aggódnak amiatt, hogy a telefon mennyit csíp le a számlájukról, sőt egyenesen a csúcsteljesítményt és a műszaki csúcskategóriát választják. De mi a helyzet azokkal, akik valahol középen vannak, és akiknek kiemelten fontos az ár-érték arány? Számukra most bemutatunk öt érdekes modellt, amelyek középkategóriás felszereltségűek, de nagyon megnyerő árcédulával rendelkeznek. Melyek a legjobb ár-érték arányú mobiltelefonok?

Az új Nothing Phone (4a) a középkategóriás szegmensbe tartozik, ennek ellenére sok tekintetben felülmúlja a hasonló árkategóriás versenytársakat. A fizikai méretek szinte változatlanok maradtak, az előlapot viszont már az ellenállóbb Gorilla Glass 7i védi. A hátlapon korábban szétszórt fénycsíkok helyett most a felső részen, a kamerák közelében gyűlt össze több LED dióda.
A 6,78"-es kijelző felbontása megnőtt, így a részletesség nagyjából 440 ppi körül alakul. A teljesítményről immár a kissé magasabb órajelű Snapdragon 7s Gen 4 gondoskodik.
A kamera továbbra is hármas felállású, ugyanakkor ebben a kategóriában még mindig dicsértet érdemel a teleobjektív jelenléte, amely mostantól 3-szoros optikai zoomra képes. Mellette természetesen ott van az 50 Mpx-es főkamera és a 8 Mpx-es ultraszéles látószögű szenzor. Az akkumulátor lényegében változatlan maradt, a kapacitás alig észrevehetően nőtt 5080 mAh-re. A töltési teljesítmény továbbra is 50 W. Ami még újdonság, az a kék és rózsaszín színváltozat. Ezek azonban csak a nagyobb memóriás verzióhoz érhetők el, 256 GB tárhellyel és 12 GB RAM-mal.
Az új Poco M8 Pro egy igazán szép telefon méretes kijelzővel. Az M8 széria jobbik modellje elsősorban a teljesítmény növekedésének és az akkumulátornak köszönhetően kerül előtérbe. Sem a por, sem a víz nem veszélyezteti a Poco-t, hiszen IP68-as védettséggel rendelkezik. A gyönyörű képmegjelenítésről a 6,83"-es AMOLED kijelző gondoskodik, amelyet Gorilla Glass Victus 2 véd. Mintha csak a vizuális tartalmakhoz (filmekhez és sorozatokhoz) és gamingre lenne kitalálva. Utóbbihoz kétségtelenül jól jön a gyorsabb Snapdragon 7s Gen 4 chip is, amely ráadásul a 4 nm-es kialakításával megfelelően kordában tudja tartani az akkumulátort is. A 8 GB-os operatív memória átlagosnak mondható.
A nagy kapacitású, 6500 mAh-s akkumulátornak köszönhetően hosszabb üzemidőre számíthatunk. És amikor az energiaszint már vészesen közelít a nullához, villámgyorsan fel lehet tölteni a 100 W-os gyorstöltéssel. A két kamera 50, illetve 8 Mpx felbontású. Az utóbbi egy ultranagy látószögű érzékelő. Az előlapon egy 32 Mpx-es szelfikamera áll készenlétben. Az Android rendszer HyperOS 2 felülettel egészül ki, amely átláthatóan rendezett elemekkel, rengeteg kiegészítő alkalmazással és Google Gemini AI asszisztenssel rendelkezik.
A Xiaomi népszerű szériájának új modellje színre lépett. A Xiaomi 17T jobban felszerelt testvére oldalán több változtatással mutatkozik be, amelyek tovább emelik a mércét. A gyártó úgy döntött, hogy az alap 17T-t kisebbre szabja. Ezt kisebb kijelző árán érte el, de azért nem olyan drasztikus a csökkenés. Továbbra is egy tekintélyes méretű, 6,59"-es AMOLED panelt kapunk magas fényerővel és felbontással. A karcolások ellen Gorilla Glass 7i védi, az általános ellenállóság pedig IP68-as szintet ér el.
Generációváltáskor a processzor is fejlődésen ment keresztül. Az új modellbe a Mediatek Dimensity 8500 Ultra került bele. Az Android 16-os verziója a HyperOS 3 felülete alatt rejtőzik. Az újdonság az akkumulátor terén is előrelépett – a kapacitás immár 6500 mAh-re nőtt. A 67 W-os gyorstöltés maradt a régi.
Az előző Xiaomi 15T egy ütőképes Leica kamerával rendelkezett - nem meglepő módon a 17T generáció is erre építkezik. Tehát továbbra is egy 50 Mpx-es, f/1,7-es fényerejű, OIS-szel ellátott fotóegységet láthatunk, amelyet egy 12 Mpx-es ultraszéles látószögű kamera egészít ki. Újdonság viszont, hogy a Xiaomi a teleobjektív terén is feljebb tette a lécet, amely periszkópos kialakítású és a korábbi 3-szoros optikai zoom helyett immár 5-szörös nagyítást kínál.
A kevésbé igényes vásárlók számára, akik viszont nem elégszenek meg egy átlagosan kinéző telefonnal, érdekes lehet a Honor Magic8 Lite is. Szemmel látható a márkahovatartozás, amit a hátlapi kör alakú kameraelrendezés szimbolizál, amely ráadásul az oldalain kellemesen recézett. A Magic8 Lite az elérhető színváltozataival is lenyűgöz. A fekete és világoszöld mellett dönthetünk a merészebb vörös-arany verzió mellett is. Mindezek ellenére a fizikai ellenállóság sem hiányzik belőle. Megkapta az IP68 és IP69K tanúsítványokat. A 8 mm-nél vékonyabb konstrukcióba érdekes felszerelés került bele.
A lapos kijelző átlagon felüli, közel 6,8"-os átmérőt ér el, a kiváló olvashatósághoz pedig hozzájárul a magas fényerő és a képpontok magas sűrűsége. Az átmérő nem nyújtja meg feleslegesen a mobil méreteit, a szélső keret teljesen minimális. Belül a mindennapi működésről a takarékos Snapdragon 6 Gen 4 chip gondoskodik, amely alkalmanként nagyobb terheléshez is elegendő. A kijelzőben ujjlenyomat-olvasót találunk, a felszerelésben továbbá számíthatsz NFC-re a mobilfizetéshez, gyors 5G mobiladatokra és eSIM támogatásra. Nagy plusz a 7500 mAh kapacitású akkumulátor és annak 66 W-os gyorstöltése.
A 108 Mpx-es főkamera meglehetősen szép fotókat készít, ráadásul optikai képstabilizálással is fel van szerelve. Ezt egy már kicsit gyengébb 5 Mpx-es széles látószögű kamera egészíti ki, amely makró felvételek készítését is lehetővé teszi. Az Android 15 operációs rendszer itt az áttekinthető és funkcionális MagicOS felületbe van csomagolva.
Az Oppo Reno15 FS egy megbízható középkategóriás készülék. Ez a modell meglepően sokat nyújt a viszonylag alacsony, 150 ezer forint körüli árért cserébe. Ez az Oppo a kisebb telefonok közé sorolható, mivel az AMOLED kijelző átlója a kompaktabb 6,57"-nál állt meg. Azonban nem spórol sem a felbontáson, sem a 120 Hz-es frissítési frekvencián. A készülék teste IP69-es ellenállósággal rendelkezik, vagyis megkapta a lehető legmagasabb szintű por- és vízvédelmet.
Bár az Oppo Reno15 FS az átlagon felüli, 512 GB-os tárhellyel rendelkező telefonok közé tartozik, mindezek mellett még memóriakártya befogadására is felkészítették. A ColorOS 16 rendszert, amely az Android 16 felépítménye, a Snapdragon 6 Gen 1 chip hajtja. A leggyorsabb 5G mobiladat-kapcsolat természetesen szintén támogatott. Második SIM-kártyát eSIM-ként tölthetsz fel, továbbá a telefon NFC-vel és kijelzőbe épített ujjlenyomat-olvasóval is rendelkezik.
Az Oppo a kamerákat is komolyan gondolja. Nem a legjobbakkal támad, de a maga kategóriájában az 50 Mpx-es fő kamerával felszerelt hármas rendszer nagyon jónak számít. A megszokott módon másodlagosként egy 8 Mpx-es ultraszéles látószögű kamera áll rendelkezésre, a hátlapi triót pedig egy 2 Mpx-es makró zárja. Az elülső szelfikamera felbontása 50 Mpx. Az erős akkumulátorok trendje itt is megmutatkozik, hiszen az akkumulátor kapacitása eléri a 6500 mAh-t. Akár 80 W-os teljesítménnyel is töltheted.
Az ár/teljesítmény arány szempontjából legjobb telefonok kategóriájában nagyon érdekes készülékeket találhatunk. Nem drágák és a technológiai felszereltség terén sem túl szegényesek. Némelyik csak néhány lépéssel marad el a csúcstól. Ebben a válogatásban a legjobb modelleket gyűjtöttük össze, amelyek örömet tudnak szerezni számodra anélkül, hogy közben kiürítenék a pénztárcádat.