Őrült húsdaráló multiplayer harmadik személy szemszögéből. Ne támaszkodj az egyéni akciókra, a csapat együttműködése a nyerő.
Két, 4 játékosból álló csapat küzd egymás ellen.
12 hős közül választhatsz, amelyek három kategóriába tartoznak: assassin (orgyilkos), support (segéd) és tank (izomember).
Fontos a karakter kiválasztása
A hősök közelről vagy távolról támadnak. Mindegyiknek vannak alapvető és különleges tulajdonságai. A különböző kiegészítők sem hiányoznak, amelyek fokozatosan érkeznek.
Hőscsere a játék során
Ha úgy érzed, hogy rosszul választottad ki a hősödet, és néhány perc múlva inkább halott leszel, mint eleven, a játék során megváltoztathatod a hősödet, és kipróbálhatsz egy másikat.
Buttercup
A feltűnő hősnő alapvető fegyverként fogaskerekekkel rendelkezik láncokon, amelyek forgás közben óriás kárt tesznek az ellenségben. Magához tudja velük húzni az ellenségeket, olajfoltot hagy maga mögött, és az lelassítja az ellenfeleket. Különleges képességével nagy kárt okoz nekik, messzire dobja őket, és végül áthajt rajtuk a hátsó kerekével.
A továbbiakban pl. a Cambridge-i Egyetem professzora vár rád, egy fiatal tudós vagy zenész fejszés gitárral.
Foglald el a stratégiai célokat, tartsd meg őket, és ne engedd, hogy közben átmenjen rajtad egy mozdonyon. Ellenkező esetben a biztos halál vár rád.
Éld bele magadat a karakteredbe
Minden karakter különleges valamiben. Vannak, akiknek tökéletes pajzsuk van, mások az egész csapatot meg tudják gyógyítani. Megint mások utolérik a szinte halott ellenséget, és befejezik a munkát. Mi felel meg neked a legjobban?
The purchased product key must be activated in the Xbox Store, located in the main console Menu
1) Go to the "Store" tab.
2) Select "Use a code" and press "A" to confirm.
3) Enter the 25-character code - press "Next" once you are done.
4) Finish the activation by pressing "Confirm".
5) You can leave the information screen by pressing the "Close" button (for downloadable content, the download will start automatically).
Detailed instructions complete with pictures can be found here: instructions-for-applying-electronic-licences-games#xbox-store
If you have any problems redeeming your prepaid code, please contact Microsoft Support: beta.support.xbox.com
A Microsoft egy amerikai multinacionális vállalat. A Microsoft termékei nagy hatással vannak mindennapjainkra 1975 óta, amikor is Bill Gates és Paul Allen megalapították a céget. A cég a szoftvereiktől legismertebb, mint például a Windows operációs rendszer és az általánosan használt Microsoft Office csomag. A vállalat fokozatosan egyre aktívabbá válik a hardverek területén is - például az Xbox játékkonzolokkal és Lumia mobiltelefonokkal.
Megjegyzés:
Figyelem, egyes játékoknál szükség lehet:
regisztrációra egyes alkalmazásokban - MS Store, Origin, Steam, Uplay stb.
(ehhez részletes útmutatót az Elektronikus licenc érvényesítése c. cikkünkben találsz)
szélessávú internetkapcsolatra, az első játék előtt a kapcsolat beállítására, aktualizálására vagy egyéb műveletekre
havidíj fizetésére pl. az online játszható, multiplayeres változathoz (Xbox Live, PlayStation Plus stb.)
A specifikációk előzetes tájékoztatás nélkül megváltoztathatóak. A képek csak illusztrációs célokat szolgálnak.
Nem található ehhez a termékhez tartozó bejegyzés.
Chcete doručit zboží do Česka? Prohlédněte si Bleeding Edge
Chcete doručiť tovar na Slovensko? Prezrite si Bleeding Edge
Für Versand nach Österreich, besuchen Sie bitte Bleeding Edge
Próbáld ki a sütijeinketMi, az Alza.hu Kft., azonosítószám: 27082440, sütiket és egyéb adatokat használunk a weboldal működésének biztosítása érdekében, valamint az Ön hozzájárulásával többek között a hirdetések és weboldalaink tartalmának személyre szabására. Az "Értem" gombra kattintva elfogadod a sütik használatát és a weboldal viselkedésével kapcsolatos adatok átadását a célzott hirdetések megjelenítésére a közösségi hálózatokon és más weboldalakon található hirdetési felületeken.
Weboldalunkon a sütik 2 kategóriáját használjuk:
Nélkülözhetetlen sütik
Ezek elengedhetetlenek a weboldal és funkcióinak működéséhez, amelyek használatáról Ön dönt. Nélkülük nem működne a weboldalunk, például nem tudna bejelentkezni saját fiókjába, vagy bevásárlói listákat létrehozni.
Analitikai sütik
Ezek az Ön tevékenységeinek nyomon követésére szolgálnak adatelemzés céljából, mint például a reklámozás hatékonyságának értékelése, személyre szabott tartalom felajánlása./span>
Közösségi hálók sütijei
Ezek a sütik lehetővé teszik számunkra, hogy kényelmesen összekapcsoljuk Önt a közösségi média profiljával, és például lehetővé teszik, hogy termékeket és szolgáltatásokat osszon meg barátaival és családtagjaival.
Tartalom személyre szabása
Ezek a sütik lehetővé teszik számunkra, hogy az Önről rendelkezésre álló információk alapján tartalmakat és hirdetéseket jelenítsünk meg Önnek, hogy a lehető legjobban ki tudjuk elégíteni az Ön igényeit. Ez legfőképpen ahhoz kapcsolódik, hogy milyen tartalmat tekintett meg, illetve milyen eszközzel lépett be az oldalunkra.
Nem személyre szabott hirdetések
Ezek a sütik lehetővé teszik számunkra, hogy általános termék- és szolgáltatásreklámokat jelenítsünk meg Önnek.
Személyre szabott hirdetések
Ezeknek a sütiknek köszönhetően mi és partnereink az Ön vásárlásai, viselkedése és preferenciái alapján releváns és személyre szabott termékeket és szolgáltatásokat tudunk Önnek felkínálni.
Közönségmérés
Ezek a sütik lehetővé teszik számunkra, hogy optimalizáljuk oldalunkat az Ön kényelme érdekében az Ön használatának módja alapján. A cél az, hogy emlékezzünk vagy előre jelezhessük a választásaikat. Ide tartozik például a funkciók használata, elhelyezkedése, viselkedése az oldalon.
A sütik feldolgozásának elfogadásával nélkülözhetetlen és analitikai sütik kerülnek telepítésre eszközére, amelyeket a weboldal megtekintéséhez használ (az "Értem" gombra kattintva mindkét kategóriát elfogadja, vagy kiválaszthhatja a kategóriák közül csak az egyiket a "Beállítások" gombra kattintva). A technikai sütiket mindig telepítjük az eszközére, az Ön beleegyezése nélkül is, mert ezek nélkül a weboldalunk nem működne.
A sütik feldolgozásával kapcsolatos beleegyezését visszavonhatja. A sütik vállalatunk általi feldolgozása kapcsán Önnek joga van a következőkhöz is: hozzáférni a sütikhez, törölni a sütiket, módosítani, hozzáadni és javítani a sütiket, korlátozni a feldolgozást, és joga van panaszt benyújtani a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóságához. Több információ a jogairól.