Próbáld ki a sütijeinketMi, az Alza.hu Kft., azonosítószám: 27082440, sütiket használunk a weboldal működőképességének biztosításához, és a beleegyezéseddel weboldalunk tartalmának személyre szabásához is. Az "Értem" gombra kattintva elfogadod a sütik használatát és a weboldal viselkedésével kapcsolatos adatok átadását a célzott hirdetések megjelenítésére a közösségi hálózatokon és más weboldalakon található hirdetési felületeken.
Weboldalunkon a sütik 2 kategóriáját használjuk:
Nélkülözhetetlen sütik
Ezek elengedhetetlenek a weboldal és funkcióinak működéséhez, amelyek használatáról Ön dönt. Nélkülük nem működne a weboldalunk, például nem tudna bejelentkezni saját fiókjába, vagy bevásárlói listákat létrehozni.
Analitikai sütik
Ezek az Ön tevékenységeinek nyomon követésére szolgálnak adatelemzés céljából, mint például a reklámozás hatékonyságának értékelése, személyre szabott tartalom felajánlása./span>
Közösségi hálók sütijei
Ezek a sütik lehetővé teszik számunkra, hogy kényelmesen összekapcsoljuk Önt a közösségi média profiljával, és például lehetővé teszik, hogy termékeket és szolgáltatásokat osszon meg barátaival és családtagjaival.
Tartalom személyre szabása
Ezek a sütik lehetővé teszik számunkra, hogy az Önről rendelkezésre álló információk alapján tartalmakat és hirdetéseket jelenítsünk meg Önnek, hogy a lehető legjobban ki tudjuk elégíteni az Ön igényeit. Ez legfőképpen ahhoz kapcsolódik, hogy milyen tartalmat tekintett meg, illetve milyen eszközzel lépett be az oldalunkra.
Nem személyre szabott hirdetések
Ezek a sütik lehetővé teszik számunkra, hogy általános termék- és szolgáltatásreklámokat jelenítsünk meg Önnek.
Személyre szabott hirdetések
Ezeknek a sütiknek köszönhetően mi és partnereink az Ön vásárlásai, viselkedése és preferenciái alapján releváns és személyre szabott termékeket és szolgáltatásokat tudunk Önnek felkínálni.
Közönségmérés
Ezek a sütik lehetővé teszik számunkra, hogy optimalizáljuk oldalunkat az Ön kényelme érdekében az Ön használatának módja alapján. A cél az, hogy emlékezzünk vagy előre jelezhessük a választásaikat. Ide tartozik például a funkciók használata, elhelyezkedése, viselkedése az oldalon.
Harmadik féltől származó sütik
Ezek a sütik harmadik féltől származó sütik, amelyekről és partnereinkről itt olvashat bővebben .
A sütik feldolgozásának elfogadásával nélkülözhetetlen és analitikai sütik kerülnek telepítésre eszközére, amelyeket a weboldal megtekintéséhez használ (az "Értem" gombra kattintva mindkét kategóriát elfogadja, vagy kiválaszthhatja a kategóriák közül csak az egyiket a "Beállítások" gombra kattintva). A technikai sütiket mindig telepítjük az eszközére, az Ön beleegyezése nélkül is, mert ezek nélkül a weboldalunk nem működne.
A sütik feldolgozásával kapcsolatos beleegyezését visszavonhatja. A sütik vállalatunk általi feldolgozása kapcsán Önnek joga van a következőkhöz is: hozzáférni a sütikhez, törölni a sütiket, módosítani, hozzáadni és javítani a sütiket, korlátozni a feldolgozást, és joga van panaszt benyújtani a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóságához. Több információ a jogairól.
Hol vannak a technológiai fejlődésünk határai? A következő cikkben említett energiafelhasználási koncepciók sci-finek hangzanak, de a tudósok és mérnökök számára valós jövőbeli kihívásokat jelentenek. A fejlett civilizációk, energetikai megastruktúrák és extrém hatékony számítások víziói arra késztetnek, hogy elgondolkodjunk: milyen jövő vár a civilizációnkra, és meddig juthatunk el az innovációkkal, ha képesek leszünk átlépni az energia- és fizikai korlátokat. Olvasd el Michal Rybka Számítógépes termodinamika sorozatának záró részét, hogy lásd, milyen jövő várhat ránk.
Az orosz asztrofizikus és rádiócsillagász, Nyikolaj Szemjonovics Kardasev már 1964-ben javasolta a civilizációk felosztását aszerint, hogy mekkora energiamennyiségekkel képesek hatékonyan dolgozni. A csillagászok már akkor kiszámolták, hogy a csillagközi utazás extrém mennyiségű energiát igényel, ha elfogadhatóan gyors akar lenni – ezért Kardasev három fokozatot írt le: az első típusú civilizációt, amely képes a saját bolygója teljes energiáját hasznosítani (beleértve a nap- és geotermikus energiát), a második típust, amely hasonlóan képes a saját Napja teljes energiáját kihasználni, és végül a harmadik típust, amely a saját galaxisának energiáját is ki tudja használni, beleértve a benne lévő fekete lyukak energiáját is.
Tényleg! Léteznek hipotetikus projektek fekete lyukas erőművekre is, amelyek azon alapulnak, hogy a fekete lyuk energiáját – pontosabban a forgási impulzusmomentumát – próbálják „kitermelni”. A vízionáriusok egészen őrült dolgokról spekulálnak, többek között az úgynevezett Dyson-szférákról: ez egyfajta „üvegház” a csillag körül, amelyet egy civilizáció azért építene, hogy a csillag ne a sötétbe sugározzon, hanem a teljes sugárzási teljesítményével a civilizációt lássa el energiával.
Minél kisebb struktúrákat tudunk irányítani, annál fejlettebbek vagyunk
Ahogy Kardasev és Dyson a nagy struktúrákra fókuszált, megjelent egy ellenkező gondolati irány is, amelyet John Barrow asztrofizikus vetett fel. Barrow hétfokozatú skálája a „befelé fejlődésre” koncentrál: feltételezi, hogy egy fejlett civilizáció egyre kisebb fizikai struktúrákat lesz képes kontrollálni, mígnem végül magának az anyagnak a szerkezetét is manipulálni tudja.
Ahogy nőnek a képességeink, idővel elérhetjük az anyag lehető legjobb elrendezését arra, hogy a lehető legkisebb térfogatban a lehető legtöbbet számoljon. Ezt az anyagelrendezést computroniumnak nevezik – egy hipotetikus anyagnak, amelyet Norman Margolus és Tommaso Toffoli (MIT, 1991) javasolt. Az elképzelésükben a computronium egy programozható anyag, amely rendkívül hatékonyan képes információt manipulálni – ideális közeg „határtalan virtuális világok” számára, ahol akár teljes civilizációkat is lehet szimulálni. (A svéd filozófus, Nick Bostrom által javasolt szimulációs hipotézis szerint lehet, hogy maga a teljes létezés is már szimulált.)
Egy olyan civilizáció, amely képes óriási és nagyon hatékony számítási struktúrák létrehozására, ténylegesen hatalmas gépeket építhet. Az egyik elképzelés a Jupiter brain: egy bolygóméretű számítógép koncepciója, amely a gömb alakja miatt minimalizálná az adatátviteli távolságokat a számítási elemei között.
Egyre kevesebb lesz az energia. Mi lesz aztán?
Még extrémebb, ugyanakkor hatékonyabb ötlet az úgynevezett matrjoska-agy (matrioshka brain), amelyet Robert Bradbury vetett fel 1987-ben. Ez egy egész sor, számítógépként működő Dyson-szférát feltételez, amelyeket a központi csillag energiája hajt. Az első réteg a csillag sugárzását használja, a fölös energiát hőként kisugározza a következő réteg felé, amely újabb energiát nyer ki belőle, majd ismét továbbadja a maradékot – egészen addig, amíg szinte az összes elérhető energiát „munkára” nem fogja. Lényegében a teljes rendelkezésre álló energia majdnem teljes „kitermelése” egy óriási szuperszámítógép hatékony működtetéséhez.
A vízionáriusok ötletei itt sem állnak meg: azzal is foglalkoznak, hogyan lehetne extrém kevés elérhető energiával számolni. A világegyetem „végén” nem lesz sok szabad energia, ezért a teoretikusok azt a kérdést kezdték boncolgatni, mi történik, ha a számítások elérik a Landauer-határt – vagyis azt a minimális energiamennyiséget, amely egyetlen információbit megsemmisítésekor elkerülhetetlenül elhasználódik.
Az egyik következtetés az lett, hogy a Landauer-határ ugyan nem léphető át, de megkerülhető lehetne, ha sikerülne adiabatikus (reverzibilis) számítógépeket építeni, amelyekben az információ csak átrendeződik, de nem semmisül meg – illetve csak a legszükségesebb esetekben, például akkor, amikor ki kell olvasni a számítás eredményét.
Egy ilyen javaslat a spinelektronikát (spintronikát) használná, amely nemcsak az elektron töltését, hanem a saját impulzusmomentumát (spin) is „munkára fogja”. A modell szerint az információ két, egymással kvantumosan összefonódott elektron formájában lenne kifejezve – a 0 és 1 közti váltás pedig nem elektromosan történne, hanem úgy, hogy az elektronpár egyik tagjának spinjét változtatnánk meg. Mivel a két elektron kvantumosan összefonódott, a spin az összefonódáson keresztül „átbillenne” a másiknál is – így az összinformáció, és vele együtt az energia sem változna. Nem adnánk hozzá semmit, nem semmisítenénk meg semmit – ez elméletileg lehetővé tenné a Landauer-határ megkerülését, és a „majdnem ingyen” számításokat.
Két bit entrópia: két dobás egy tisztességes érmével esetén az információs entrópia (bitekben) a lehetséges kimenetek számának 2-es alapú logaritmusa. Két érme dobásánál négy lehetséges kimenet van, ami két bit entrópiának felel meg. Az információs entrópia általában az eseményben rejlő információ átlagos mennyisége, ha minden lehetséges kimenetet figyelembe veszel. Az adiabatikus számítógépek kontextusában ez azért fontos, mert a minimális entrópia elméletileg meghatározza a számítás minimális energiaigényét. Ha képesek vagyunk a rendszert alacsony entrópián tartani, közelíthetjük az adiabatikussághoz, vagyis a majdnem zéró energiaveszteséghez, ami kulcs a rendkívül hatékony számításokhoz fizikai és kvantumrendszerekben.
Ezerszer hatékonyabb számítógépek
Egy másik, furcsán őrült ötlet az úgynevezett ballisztikus számítás (asynchronous ballistic reversible computing). Meglepő módon ennek semmi köze a ballisztikához, inkább ahhoz a gondolathoz, hogy a számításba belépő egyetlen energia a bemeneti részecskék mozgási energiája lenne – maga a számítás pedig a részecskék más részecskékkel való kölcsönhatásain keresztül menne végbe a gépen belül. Egy ilyen gép az eddigi leghatékonyabb klasszikus gépek energiaigényének ezredével működhetne – a modelleken már dolgoznak, de ehhez az abszolút nullához közeli hőmérséklet kell.
Nem lehet azt mondani, hogy a feltalálók és vízionáriusok szűkölködnének abban, merre mozdulhatnánk el elméletben. Ezek közül egyik ötlet sem jön el hamar, és valószínűleg nem szorítják ki a hagyományos számítógépeket – akár szilíciumra, akár grafénre épülnek – legalábbis a közeli jövőben biztosan nem. De jó látni, hogy bármilyen problémába, bármilyen korlátba ütközünk, mindig akadnak emberek, akik azon dolgoznak, hogyan lehet megkerülni, és hogyan lehet átlépni rajta.
A fejlődés iránti vágyunk és az új lehetőségek keresése nem ismer határokat. A vízionárius ötletek talán sosem lépnek túl az elméleti koncepciók szintjén, de már az is előrevisz, hogy ezek a gondolatok léteznek. A legfontosabb, hogy valahányszor korlátokba ütközünk, mindig megjelenik egy új út, amellyel át lehet lépni rajtuk – és ez reményt ad arra, hogy egyszer eljuthatunk olyan technológiákig is, amelyeket eddig csak elképzeltünk.
