A számítógép kezelése régen igazi tudomány volt

A számítógép kezelése régen igazi tudomány volt – TARTALOM

1. Visszatekintés a távoli múltra
2. Nagy számitógépek bonyolult betanítással
3. Végre segítség a felhasználóknak
4. A kilencvenes évek és a mesterséges intelligencia

Visszatekintés a távoli múltra

Talán egy kicsit túlzok, de tényleg csak egy kicsit. Az 50-es és 60-as évek számítástechnikai szakemberei afféle rakétatudósoknak tartották magukat, és a hétköznapi felhasználókat valóban távol tartották a számítástechnikától, ezért annak kezelésével sem foglalkoztak különösebben. A gép összeállítását, kalibrálását, programozását és irányítását kézikönyvek írták le, a szakemberek pedig képzések formájában adták tovább egymásnak, ráadásul minden gép egy kicsit más volt, és saját specialistákat igényelt.

Nagy számitógépek bonyolult betanítással

Ez a kultúra fennmaradt a nagyszámítógépeknél is, amelyek Magyarországon számítóközpontok formájában léteztek. Ezek afféle templomok voltak, saját beavatási köreikkel – a központ egyik része engedte a látogatók belépését, külön volt választva az adatelőkészítő részleg, az archívum és a fő klimatizált terem, ahol az operátorok a saját digitális istenüket tisztelték. Aztán megérkezett a PC, és mindezt elsöpörte – nem teljesen gyorsan, és nem söpörte el a nagy adatközpontokat, amelyek azonban ugyanúgy zártak és a hétköznapi felhasználók számára hozzáférhetetlenek maradtak, mint korábban.

A nagy rendszerek betanítást igényeltek, és bonyolult dokumentációjuk volt. Még a moduláris gépeket is általában egyedileg készítették, a szabványosítás pedig csak később jött, amikor kiderült, hogy az IT-ban meglepő módon fontosabb a szoftver, annak kompatibilitása és érthetősége. Ma is léteznek bonyolult programok – például 3D modellezéshez, képi és videós munkához, illetve animációs filmek készítéséhez. Ezek továbbra is képzést igényelnek, de olyan profiknak készültek, akiket a munkájuk tart el.

Végre segítség a felhasználóknak

Ahogy a technika olcsóbbá vált, és egyre közelebb került a hétköznapi emberekhez, egyértelművé vált, hogy valaminek változnia kell. Az első lépés a súgó hozzáadása volt, vagyis a HELP parancs, illetve annak lehetősége, hogy a parancsot a „/?“ paraméterrel egészítsd ki, amely leírta a parancs jelentését, a paramétereit, és használati példákat mutatott. Ez volt talán az első pillanat, amikor már nem volt szükség arra, hogy a számítógép mellett parancsokat és hibaüzeneteket tartalmazó kézikönyvek legyenek.

A következő lépés a grafikus felületek megjelenése volt, és ezzel együtt az áttekinthető vezérlés, a helyzetfüggő súgó és a hipertext is megérkezett. A helyzetfüggő súgó azt jelenti, hogy a HELP gomb megnyomásakor a számítógép tudta, milyen helyzetben vagy, és ennek megfelelő segítséget kínált fel. A hipertext pedig egy hivatkozásokkal összekapcsolt súgórendszert jelent. A hipertextet általában a weboldalakkal és a webes hivatkozásokkal kötjük össze, de pontosan ugyanezt használták már az internet elterjedése előtt is, csak akkor a súgó közvetlenül a számítógép lemezén volt tárolva.

A kilencvenes évek és a mesterséges intelligencia

A 90-es évek közepén már a mesterséges intelligenciával is elkezdtek kísérletezni. A kissé kigúnyolt Irodatündér a Microsoft Office-ból azonban valójában egészen jól sikerült. Bayes-hálókat használt, és ezek segítségével becsülte meg annak valószínűségét, hogy milyen súgóra lesz szükséged. Az Irodatündér ugyan aktív volt és meglehetősen idegesítő, de viszonylag pontosan fel tudta ismerni azokat a témákat, amelyek valószínűleg érdekeltek. Egyszerű volt, de valahol itt kezdődött minden.