Futurisztikus hordozható számítógépek | Mobil forradalom

Futurisztikus hordozható számítógépek – TARTALOM

1. A mai laptopok még mindig a Dynabook koncepciójából indulnak ki
2. Projektorok, dokkoló megoldások, AI... Melyik lesz a jó irány?
3. A jövő számítógépe úgy nézhet ki, mint egy felnagyított szemüveg

A mai notebookok még mindig a Dynabook koncepciójából indulnak ki

A mobil eszközök felemelkedéséről szóló minisorozat utolsó részében egy kicsit visszatérek a 70-es évek Dynabook-víziójához, az akkor kipróbált és elbukott koncepciókhoz – és elgondolkodom azon, merre mehet tovább a fejlődés. A trendek most teljesen egyértelműnek tűnnek: egyelőre a könnyű, olcsó és erős mobil eszközök felé tartunk, de a fejlődés bármikor megváltozhat, és elindulhat más irányba. Ezt bizonyította a már többször említett Toshiba T1100 (1985) is: előtte senki sem gondolt a kagylós, becsukható dizájnra – ma pedig el sem tudjuk képzelni, hogy a laptopok máshogy nézzenek ki, sőt még a billentyűzetes tableteknél is a billentyűzet csukódik a kijelzőre!

Ami az Alan Kay által 1972-ben megtervezett Dynabookban feltűnő, az az, hogy mindaz, ami a dizájnt jellemezte, gyakorlatilag változatlanul igaz ma is: könnyű eszközt szeretnénk érintőkijelzővel, ideális esetben billentyűzettel is, amely egész nap működik, mindig készen áll, és folyamatosan vezeték nélkül csatlakozik a világhálóhoz – ráadásul olyan olcsó, hogy akár a gyerekeknek is meg tudjuk venni szórakozásra és tanulásra.

Ma ehhez a vízióhoz valószínűleg vagy egy nagy mobil, vagy egy kisebb tablet áll a legközelebb – és itt látjuk az első kompromisszumot: jó a nagy és jól olvasható kijelző, de ez nehezíti a kezelhetőséget és sérülékenyebbé teszi az eszközt. Az első elképzelés ennek a kompromisszumnak a feloldására olyan, anyagtechnológiában fejlett üvegekre épül, amelyek óriási ellenállást kínálnának – de, ahogy a JerryRigEverything youtuber mondja, „az üveg az üveg” – egyszerűen még közel sem tartunk ott, ahol szeretnénk, amit jól mutatnak a pókhálós repedések az üveg hátlapos telefonokon.

Az egyik lehetőség a hajtogatható dizájn, de ott a törékenység problémája áttevődik a zsanérra és a hajlítható kijelzőre, amely nem túl tartós, ráadásul ez a konstrukció nagyon drága. Alternatívák lehetnek a kihúzható kijelzők is, amelyek egy kicsit a múlt papírtekercseire emlékeztetnek, de ott sem oldódik meg az a probléma, hogy maga a hajlítható kijelző egyszerűen nem különösebben ellenálló. Folytatni kell majd a nagy ellenállású polimer fóliák fejlesztését, de ott is valószínűleg lesznek olyan korlátok, amelyeket nem kerülünk meg.

Projektorok, dokkoló megoldások, AI... Melyik lesz a jó irány?

Egy másik lehetőség arra, hogy kompakt eszközön nagy felületű megjelenítést kapjunk, az, ha pikoprojektorokat integrálunk: extrém kicsi projektorokat, amelyek jó sötétítés mellett képesek kiváltani egy kisebb projektort. Ezzel a megoldással már a Samsung Galaxy Beam (2010) is kísérletezett: volt benne egy mini projektor 480 × 800-as felbontással és 15 lumen fényerővel. Félhomályos szobában nagyjából egy átlagos monitor méretű képet tudott vetíteni, teljes sötétben pedig akár egy 32”-os tévé méretét is, de rengeteg kompromisszummal járt, és a telefon alapvetően sikertelen volt. Mégis olyan ötlet, ami visszatérhet, mert a kompakt LED fényforrások fényereje nő, és ma már jobban integrálható lenne egy ilyen projektor, mint korábban.

Egy másik, sok éve próbálgatott alternatíva különféle variációkra épül arra, hogyan lehet a mobilt teljes értékű asztali géppé alakítani. Talán a legjelentősebb ma a Samsung DeX, amely lehetővé teszi monitor, billentyűzet és egér csatlakoztatását a telefonhoz, és egy ablakos, desktop jellegű mód elindítását. Hasonló filozófiához talán az Apple áll a legközelebb, amely régóta dolgozik a klasszikus notebookokra szánt macOS és a tabletekre készült iPadOS fokozatos közelítésén – gyakorlatilag elég a tablethez billentyűzetet adni, és máris egy notebookhoz nagyon hasonló megoldást kapsz. Elméletben ezt a megközelítést iPhone-okra is ki lehetne terjeszteni, bár a múlt tapasztalatai azt mutatják, hogy olyan alkalmazásokat írni, amelyek mobil és desktop felületet is jól használnak, nehéz, költséges és sokszor nem is túl kifizetődő.

A múlt egyik egyedi projektje az Asus PadFone (2012) volt. Ez egy telefon volt, amelyet be lehetett csúsztatni egy tablet „testébe”, ehhez billentyűzetet lehetett csatlakoztatni, és így egy laptop állt össze. A készülék különlegessége az volt, hogy „a legfejlettebb állapotában” gyakorlatilag három akkumulátora volt: a telefonban 1 520 mAh-s akkumulátor, a tabletben 6 600 mAh-s, a billentyűzetben pedig további 6 600 mAh-s akkumulátor. (Azért választották ezt a rendszert, mert a billentyűzet önmagában túl könnyű lett volna, a második akkumulátor pedig nemcsak az üzemidőt növelte, hanem ellensúlyként is működött.)

Rendkívül érdekes eszköz volt, de több nagy hátránya is akadt. Először is viszonylag gyenge volt: kétmagos processzort és 1 MB RAM-ot használt, Android 4.0-val, ami valóban nem volt ideális még irodai munkára sem. Igen, a gép akár 102 órás üzemidőt is tudott, és kapott egy vezérlő stylust is, ami közben Bluetooth headsetként is működött, és lehetett vele telefonálni (ezt leírni nem lehet, ezt látni kellett!). A gond az volt, hogy a kezelés elég bonyolult volt, és felmerült a kérdés, miért akarnád egyáltalán dokkolni a telefonodat – miközben az egész szett nagyjából annyiba került, mint egy olcsó laptop plusz egy telefon. Az ötlet viszont nem volt rossz – és adja magát a kérdés, hogy vajon nem lehetne-e továbbfejleszteni. Például egy feltekerhető OLED kijelző, amely vezeték nélkül kapcsolódna a hétköznapi telefonhoz, külön kijelzőként működne, és mellé egy vezeték nélküli, összecsukható vagy feltekerhető billentyűzet társulna?

A jövő számítógépe úgy nézhet ki, mint egy felnagyított szemüveg

Az is elképzelhető, hogy a mesterséges intelligencia teljesen átformálja az eszközök vezérlését, ahogyan ma ismerjük – és nagy részben át tudunk térni hangutasításokra. Egy másik irány, amire az Apple fókuszál, az AR eszközök felé való elmozdulás, vagyis a kiterjesztett valóságot használó készülékek. Ez olyan szemüveget feltételez, amely a valós világ látványába további elemeket képes „belekeverni”, például virtuális kijelzőket, amelyek kiválthatnák a fizikai displayeket. A kiterjesztett valóság egyelőre erősen kísérleti koncepció, amelynél látszanak a pozitívumok – például navigáció vagy a feliratok valós idejű fordítása –, ugyanakkor ismeretlen kockázatok is vannak, például a biztonság vagy a lehetséges tiltások terén. Ilyen korlátozások sújtották a Google Glass-t (2013) is, amely már azelőtt korlátozási hullámot élt át, hogy egyáltalán igazán elterjedhetett volna a nyilvánosság körében.

A jelenlegi chipek kezdenek közel kerülni a gyártási képességeink határaihoz – és az integráció most főként azon alapul, hogy minél több funkcionális részt próbálunk egyetlen egységbe zsúfolni. Továbbra is erős a nyomás a fogyasztás csökkentésére és az eszközök zsugorítására, de nem világos, hol vannak a jelenlegi határaink, és mikor, illetve hogyan törjük át őket. 

Újabb korlátot jelentenek az akkumulátorok. A nagy akkumulátorokkal szemben az elektronikai eszközökben lévők viszonylag biztonságosak, és kétségtelenül lesznek kísérletek az energiasűrűségük növelésére, de itt sem tudjuk, hol a határ. Egyelőre a gyártók figyelme a töltési sebesség növelésére irányult, mert kiderült, hogy ha az akkumulátor töltöttsége 80% alatt van, biztonságosan tölthető jóval nagyobb áramokkal is. Itt komoly verseny zajlik: nem ritka megoldás, hogy az akkumulátort több részre osztják, és az egyes szegmenseket egymástól függetlenül töltik, ami extrém gyors töltést tesz lehetővé – de itt sem világos, hol vannak a korlátok, és nem lenne-e jobb valami teljesen eltérő technológiára, például szuperkondenzátorokra áttérni.

Olyan szempont, amire a jövőben minden bizonnyal jobban oda kell figyelni, mint ma, a újrahasznosíthatóság és javíthatóság: hogy az egyirányú termelés (kitermelés – gyártás – használat – kidobás) inkább zárt ciklussá váljon. Meg kell jegyezni, hogy a régi számítástechnikai eszközök nagy része nagyon jól újrahasznosítható volt, a modern, erősen integrált anyagok azonban jelentősen bonyolítják a helyzetet, mert gyakran nem lehet őket ésszerűen szétszedni, hanem össze kell zúzni, majd fizikai és kémiai szeparációs folyamatokon átvinni. A modern elektronika egységnyi mennyiségben kevesebb ritkaföldfémet tartalmaz, ezek nehezebben szétválaszthatók, és az újrahasznosíthatósága rosszabb. Ez sajnos a magas integráció ára.

A legnagyobb forradalmi potenciál messze az innovatív vezérlési lehetőségekben rejlik, amelyeket a mesterséges intelligencia nyithat meg: beszédelemzés, képelemzés, gesztusvezérlés és további technológiák, amelyeket ki kell próbálni, mert – ahogy lenni szokott – a legtöbbjük zsákutca lesz, de néhányuk valóban forradalmi erővel bír, és megvan benne a potenciál, hogy újra teljesen megváltoztassa a világot.

És ezzel a mobil technológiák felemelkedéséről szóló ciklust le is zárnám. Csakhogy valójában semmi sem zárult le: még mindig van tér az innovációra, találmányokra és felfedezésekre. Elég belevágni a területbe, és megpróbálni megtalálni az új áttörést, az új forradalmat, amely ismét megváltoztatja a világot!