Megérkezett a valaha volt legnagyobb és legjobb iPhone. Az iPhone 16 Pro Max úgy döntött, hogy a jól bevált alapokat néhány új funkcióval egészíti ki. Ezek többé-kevésbé nyilvánvalóak, sokak számára pedig döntő fontosságúak lehetnek a döntés pillanatában, amikor az egyes generációk között válogatnak. Áttekintésünk összefoglaló értékelést nyújt számodra az Apple csúcstelefonjáról.
Az idei iPhone 16 Pro Max a cupertinói vállalat eddigi legnagyobb telefonja. Magassága eléri a 163 mm-t, szélessége viszont nem számít rekordnak. Ezt a szemmel láthatóan vékonyabb keret teszi lehetővé. Tavaly már dicsértem az iPhone 15 Pro Max vékony vonalait, mindenesetre az Apple-nek sikerült még egy kicsit karcsúsítani az új generációs modellen. Ennek köszönhető, hogy az eddigi legnagyobb iPhone-kijelző ellenére sikerült a telefon szélességét az ésszerűség határain belül tartani. Az oldalain érezhetően, de enyhén ívelt előlapi üveg masszív Ceramic Shield textúrával rendelkezik.
Az anyagfelhasználást tekintve az iPhone 16 Pro Max oldalát a rendkívül ellenálló, kiváló minőségű, 5-ös szintű titán alkotja. Az okostelefont nagyon könnyű kézben tartani, még akkor is, ha a titán egy kicsit csúszós. Ez az a pont, ahol a tok határozottan jól jön. A hátlapot is ellenálló üveg borítja, amely a fotómodul mentén az alapsík fölé nyúlik. Nagyon elegánsan néz ki, de ez nem újdonság, láthattunk már ilyet az iPhone 11 Pro-nál is. Az oldalakon a biztos nyomású gombok találhatók, alul pedig az USB-C aljzat és a hangszóró.
Ami teljesen új az iPhone 16 Pro Max készüléken, az a Kameravezérlő gomb, amely a jobb oldalon, alul található. Ha vízszintesen tartod a telefont, a jobb mutatóujjadnál helyezkedik el. A képességeiről alább bővebben is szót ejtünk, de ezen a ponton szeretném megemlíteni az ergonómiáját. A többi gombhoz képest nem emelkedik ki a felületből, hanem beleolvad abba. Nem rémlik, hogy a tesztelés ideje alatt akár csak egyszer is megnyomtam volna véletlenül, miközben a kezemben tartottam.
A 16 Pro Max színváltozatai nem sokban módosultak. Marad a fekete, a fehér és a natúr titán. Az iPhone 15 Pro Max kék színe helyett az újdonság aranyszínű sivatagi titániumot kapott, ilyen a tesztalanyul szolgáló készülék színe is. Az ellenálló üveg és titán mellett a legújabb és legnagyobb iPhone továbbra is IP68-as por- és vízállósággal rendelkezik.
Ahogy azt fentebb már említettem, az idei év legnagyobb iPhone-ja egyben a valaha volt legnagyobb is. A minden eddiginél vékonyabb kerettel kombinálva egyértelmű, hogy a kijelző felületét jelentősen meg kellett növelni. A Super Retina XDR nevű, kiváló minőségű OLED-panelt sikerült összesen 6,9 hüvelykesre nyújtani, amivel a jelenlegi legnagyobb kijelzős zászlóshajók élére került.
Egy ekkora területen a Dinamikus sziget kivágása valóban nagyon kicsinek tűnik. Az iPhone 16 Pro Max-ot kézben tartva, az oldalán elhelyezkedő ujjad szinte hozzáér a kijelzőhöz. Az Apple egyszerűen mindent beleadott az előlapba. Másrészt azoknak, akik egy kompaktabb opcióra vágynak, gondot okozhat a méret, a 6,9 hüvelyk egyszerűen túl sok lehet nekik. De nem kell kompromisszumot kötni, hiszen választhatják a hasonlóan jól felszerelt iPhone 16 Pro-t is, amely idén szintén felszedett méretben egy kicsit, de marad a szerényebb 6,3"-nál.
A 16 Pro Max a kijelző minőségét tekintve sem kifogásolható. A gyártó 2868 × 1320 pixelre növelte a felbontást, hogy a kijelző 460 ppi-s finomsága továbbra is fenntartható legyen. Az adaptív 120 Hz-es frissítési frekvencia szintén nagyon szép látványt nyújt. Mindezt megkoronázza a széles színskála, a HDR-támogatás és a szélsőségesen nagy, akár 2000 nites fényerő.
Az M4-es processzorral ellátott új számítógépek közelmúltbeli bemutatása után az Apple a telefonjaival is nagyot ugrott a teljesítmény terén. Éppen ezért a teljes iPhone 16 Pro termékcsalád új chipre támaszkodik, mégpedig az A18 Pro-ra, amely megnövelt teljesítményt és az energiahatékonyságot biztosít. Ennek köszönhetően büszkélkedhet jobb teljesítménnyel, mint a tavalyi A17 Pro chippel ellátott modellek. Az Apple a 16 Pro Max képességeit leginkább a grafikailag fejlett játékok terén tudja megcsillogtatni, továbbá az Apple Intelligence-szel kapcsolatos műveletek fürge végrehajtásával, amely a legújabb hírek szerint 2025 áprilisában érkezik meg terségünkbe.
Nem csoda, hogy a legújabb iOS 18-cal való együttműködés hibátlan, így az iPhone 16 Pro Max abszolút pontos, a teljesítményhiány, alkalmazásösszeomlások stb. legcsekélyebb jele nélkül. A fent említett mesterséges intelligenciának megvan a helye a beállításokban, de idehaza egyelőre nem elérhető. A Siri hangalapú asszisztens továbbra is az eredeti kinézetét viseli, a kép alján található kerek ikonnal.
A Ray tracing támogatással rendelkező feldolgozási teljesítmény és grafika lehetővé teszi, hogy korlátlanul játszhass bármilyen játékkal az iPhone 16 Pro Max észüléken. Nem fogsz olyan alkalmazást találni, amely az iPhone 16 Pro Max-ot megizzasztaná. Csak akkor fog felmelegedni a hátlap, ha teljesítménytesztet végzel, vagy hosszabb ideig játszol egy grafikailag igényesebb játékkal.
A kapcsolatról a Wi-Fi 7 támogatás és a 2. generációs UWB chip gondoskodik. A Bluetooth 5.3-as generációs, és természetesen rendelkezésre áll az NFC is a mobilfizetéshez.
Az akkumulátor az iPhone 16 Pro Max készülékben tavaly óta javult. A kapacitása alig több mint 200 mAh-val lett több, de a lényeg egyértelmű - a legnagyobb iPhone amúgy is nagyszerű akkumulátor-üzemideje most még hosszabb lett. Ugyanakkor nincs sok jelentősége annak a plusz egy órácskának, hiszen a telefon normál használat mellett legalább másfél napig bírja.
A töltés viszont már egészen más tészta, ez az egyik olyan terület, ahol az iPhone-oknak még van mit tanulniuk más telefonoktól. A gyártó sehol nem adja meg kifejezetten a maximális teljesítményt, de az információk szerint ez 30 W körül van. Vezeték nélkül a legújabb MagSafe-n keresztül 25 W-tal bír tölteni, Qi2-n keresztül pedig csak 15 W-tal.
Az iPhone 16 Pro Max hátlapi fotómoduljában lévő kamerák mérete és elhelyezkedése nem változott a tavalyi évhez képest. A három kamera, valamint a vaku, a mikrofon és a Lidar-érzékelő évek óta ugyanúgy néz ki.
Ugyanakkor minden évben jelentős változások történnek a motorháztető alatt. Idén ez leginkább a széles látószögű kamerát érinti. Felbontás szempontjából csatlakozik a főkamerához. A tavalyi 12 megapixelt egy részletesebb 48 megapixeles váltja fel. A főkamera ugyanolyan minőségű, f/1,8-as rekeszértékkel. Harmadikként egy 12 Mpx-es periszkópos teleobjektívet kapunk.
A gomb, amelyet az Apple magyarra Kameravezérlőként fordított le, a kedvenc játékszeremmé vált a fényképezés során. Ezzel együtt intuitívabb megközelítést vártam volna. Először is, nem féltem volna még lejjebb helyezni, vízszintesen nézve még egy kicsit jobbra. A kéz így átfedésben van a képernyő jobb oldalával, bár ez nem számít annyira, mert nem ott jelenik meg a felvétel. Videók készítésekor már nem ez a helyzet.
Másodszor, magam sem voltam túl jó abban, hogy mindig a megfelelő műveletet végezzem el a 16 Pro Maxon. Nem mindegy, hogy megnyomod a gombot, vagy csak enyhén nyomod meg. A fotózáshoz csak meg kell nyomni, a videofelvétel megkezdéséhez lenyomva kell tartani. Azonban megnyomással és az ujj csúsztatásával zoomolhatsz, illetve dupla megnyomással további beállítás között váltogathatsz. Így változtathatod meg a kameraválasztást (szelfi, széles, teleobjektív), az expozíciót, a szűrőket, a hangszínt stb. A kiválasztást újabb megnyomással erősítheted meg, az intenzitást pedig oldalirányú vagy fel-le görgetéssel állíthatod be. A vezérlés mindig aszerint irányul, ahogyan a telefont tartod.
Egyébként magát a Kameravezérlő gombot a kamera gyors indítására is használhatod bármikor. Ha a kijelző ki van kapcsolva, akkor először fel kell ébreszteni, majd csak meg kell nyomni a gombot, és a kamera már készen is áll. Amikor a kijelző aktív, függetlenül attól, hogy melyik alkalmazásban vagy, a gomb megnyomásától számítva másodperceken belül már fényképezhetsz is. Ez nagyon tetszetős. Végezetül érdemes megemlíteni az Apple ígéretét, miszerint az év végére az expozíció és a fókusz rögzítéséhez kétállásúvá teszi az exponálót.
Az iPhone 16 Pro Max-szal készült fényképek és videók minőségét nem tudom kifogásolni. Az alapfelvételek készítéséhez a 48 megapixeles kamerát 24 megapixelről 12 megapixelre csökkentheted, hogy helyet takaríts meg. De mindig tiszta képeket kapsz eredményül, amelyek színhűek és minimális zajcsökkentést is kapnak az utómunka során.
A nagylátószög nagyobb felbontás mellett jobban használható, így zoomoláskor több részlet látható a képen. Makrófelvételekhez is használhatod, ahol a rendszer zárkioldót kínál. A makró automatikusan aktiválódik, amikor annak szükségességét észleli.
A maximálisan lehetséges optikai zoom ezúttal is 5-szörös, a köztes lépés a kétszeres. A hibrid zoom akár 25x-ös az iPhone 16 Pro Max-szal, és az eredmények meglepően jók. Közvetlenül a képek készítése után, vagy inkább még az előnézetben a kép tömbös és csúnya, de ez megváltozik, ha meglátogatod a galériát.
A nagylátószögű és a főérzékelő is szenzációsan fényképez még éjszakai üzemmódban is. Csak tartsd egy pillanatra mozdulatlanul a telefont, a stabilizálás sokat segít.
A szelfikamera nem lett frissítve. A 12 megapixelesnek elégnek kell lennie, de a minőség mindenképpen a jobb okostelefonok szintjén van. Az iPhone-ok minden idők legjobb mobilvideóit készítik, és az idei Pro modellek egy újabb aduászt hoztak magukkal. Képesek 120 fps sebességgel lassított videót készíteni 4K felbontásban. Természetesen „normál” videókat is lehet készíteni 24 és 60 fps közötti képkockasebességgel ebben a minőségben.
Ha a 16 Pro Max valóban túl nagy telefon számodra, de a többi funkcióval több mint elégedett vagy, akkor az iPhone 16 Pro a kézenfekvő választás. Ez a modell 128 GB-nál kezdődik, így ha felhőfüggő vagy, és rendszeresen készítesz biztonsági másolatot a fotóidról, akkor jelentős pénzmegtakarítást jelenthet számodra. Alternatívaként a gyártó kínálatából az előző generációs 15 Pro Max-ot is hazaviheted, amellyel a legnagyobb engedmény a Kameravezérlő hiánya és... kb. ennyi. A kijelző kisebb mérete szinte észrevehetetlen.
A más márkájú konkurens telefonok közül a Google Pixel 9 Pro XL érdemel elsőként említést. Ez is egy nagy telefon, a kijelzője majdnem 6,8 hüvelykes, amely még részletesebb. A Google a teljesítményt ismét a maga módján rendezte, a G4 generációként ismert Tensor chip beépítésével. Az elért eredményei alapján ugyan nem bizonyult ideális gamer chipnek, a beépített AI-hoz azonban teljesen elegendő. A korai rendszerfrissítések kiváltsága is az övé. A kamerák remek eredményeket produkálnak, ráadásul nagy felbontásúak.
A második versenyző, amelyet a legújabb mobiltelefonok közül választottam, az Asus ROG Phone 9 Pro gamer telefon. A Snapdragon 8 Elite chip teljesítménye áll a legközelebb az A18 Pro teljesítményéhez, ráadásul 16 GB RAM-mal kapható.
Az Asus ROG Phone 9 Pro a 185 Hz-es frekvenciájával vezeti a legfürgébb kijelzők listáját. A kamerák sem maradnak alul, különösen az 50 Mpx-es főkamera. Ahol ez az okostelefon egyértelműen előnyhöz jut, az az akkumulátor töltése. Akár 65 W-os vezetékes töltésre is képes. Az akkumulátor kapacitása is nagyobb, de csak a valós használat során derülne ki a tényleges üzemidő.
Paraméterek/Modell | iPhone 16 Pro Max | Google Pixel 9 Pro XL | Asus ROG Phone 9 Pro |
---|---|---|---|
Kijelző | Képátló: 6,9" | Képátló: 6,75" | Képátló: 6,78" |
Felbontás: 2 868 × 1 320 px, 460 ppi | Felbontás: 2 992 × 1 344 px, 486 ppi | Felbontás: 2 400 × 1 080 px, 389 ppi | |
Típus: OLED | Típus: OLED | Típus: AMOLED | |
Max. képfrissítési frekvencia: 120 Hz | Max. képfrissítési frekvencia: 120 Hz | Max. képfrissítési frekvencia: 185 Hz | |
Védelem: Ceramic Shield Glass | Védelem: Gorilla Glass Victus | Védelem: Gorilla Glass Victus 2 | |
Hátlapi kamera | Fő: 48 Mpx, f/1,8, OIS | Fő: 50 Mpx, f/1,7, OIS | Fő: 50 Mpx, f/1,9, OIS |
Széleslátó: 48 Mpx, f/2,2 | Széleslátó: 48 Mpx, f/1,7 | Széleslátó: 13 Mpx, f/2,2 | |
Teleobjektív: 12 Mpx, f/2,8, OIS | Teleobjektív: 48 Mpx, f/2,8, OIS | Teleobjektív: 32 Mpx, f/2,4, OIS | |
Előlapi kamera | 12 Mpx, f/1,9, OIS | 42 Mpx, f/2,2 | 32 Mpx, f/2,5 |
Lapkakészlet | Apple A18 Pro | Google Tensor G4 | Qualcomm Snapdragon 8 Elite |
RAM | 8 GB | 16 GB | 16 / 24 GB |
Belső tárhely | 256 / 512 GB / 1 TB | 128 / 256 / 512 GB / 1 TB | 512 GB / 1 TB |
Operációs rendszer | iOS 18 | Android 15 | Android 15 |
5G hálózati támogatás | ✓ | ✓ | ✓ |
3,5 mm-es jack | ✕ | ✕ | ✓ |
Ellenállóság | IP68 | IP68 | IP68 |
Akkumulátor | 4 685 mAh | 5 060 mAh | 5 800 mAh |
Gyorstöltés / vezeték nélküli töltés: 30 W / 25 W | Gyorstöltés / vezeték nélküli töltés: 37 W / 23 W | Gyorstöltés / vezeték nélküli töltés: 65 W / 15 W | |
Méret | 163 × 77,6 × 8,3 mm | 162,8 × 76,6 × 8,5 mm | 163,8 × 76,8 × 8,9 mm |
Tömeg | 227 g | 221 g | 227 g |
Csomag tartalma | telefon, USB-C kábel, SIM-kártya eltávolító eszköz, használati útmutató | telefon, USB-C kábel, SIM-kártya eltávolító eszköz, használati útmutató | telefon, USB-C kábel, töltőadapter, SIM-kártya eltávolító eszköz, használati útmutató |
Ár* | 599 990 Ft-tól | 469 990 Ft-tól | 585 890 Ft-tól |
iPhone 16 Pro Max
MobiltelefonokAkik komoly előrelépést vártak, azok csalódhatnak az új iPhone-ban. Ismét. De a világ legnagyobb vállalata évek óta ezt a tempót diktálja, és ez láthatóan kifizetődő. A legnagyobb, legerősebb és kétségtelenül nagyon izgalmas iPhone 16 Pro Max talán nem hoz magával olyan sok újítást, de még mindig egy abszolút élvonalbeli okostelefon, amely egyszerűen jobb, mint elődje. És mik azok az okok, amelyeknek köszönhetően ez a modell megállja a helyét? A dedikált Kameravezérlőben sok lehetőség rejlik, a minimális keret lehetővé tette, hogy egy hatalmas panelt integráljanak egy versenyképes méretű testbe, a kamerák ismét az abszolút legjobbak közé tartoznak egy még jobb széles látószögű érzékelővel. Végül pedig a mesterséges intelligencia piacunkra való érkezése egy nagyságrenddel feljebb tolja majd ezt a készüléket.
Előnyök
Hátrányok
Izgatott vagyok az új iPhone 16 Pro Max miatt. Kevés hibája van, és ha már ismered az iOS-t, és jóban is vagy vele, akkor az iPhone 16 Pro Max valóban hűséges társad lesz, sokéves élettartammal. A teljesítmény erősen túlméretezett, a kamerák dettó. Az Apple Intelligence közelgő érkezése ismét egy fokkal feljebb fogja helyezni a ranglétrán, szóval van mire várni. Ha a legjobbat akarod, az iPhone 16 Pro Max mindent tud, amit egy csúcskategóriás okostelefontól elvárhatsz a pénzedért cserébe.
• Szerző: Ondřej Chabr
Az év legjobban várt okostelefon-sorozata végre megérkezett. Az iPhone 16 és az iPhone 16 Plus mellett az Apple bemutatta csúcskategóriás okostelefonjainak legújabb generációit, az iPhone 16 Pro és az iPhone 16 Pro Max készülékeket is. Idén is előrukkoltak néhány fejlesztéssel, mint például egy új gomb vagy a nagyobb kijelzők. Milyen további fejlesztések történtek és mennyibe kerülnek az újdonságok? Szót ejtünk az Apple Watch okosóra és az AirPods fülhallgató új funkcióiról is.
Míg a belépőszintű iPhone 16 és 16 Plus modellek vizuálisan eltérnek a tavalyi generációktól, az Apple a Pro szinten a dizájn nagy részét változatlanul hagyta. A titániumkeret az üveg előlappal és hátlappal kombinálva stílusosnak és igazán masszívnak tűnik. A jobb oldalon azonban a bekapcsológomb alatt egy újabb kezelőszerv jelenik meg, a testtel egy vonalban. Ez egy dedikált kioldó a kamerához, amiről alább bővebben is szót ejtünk.
Az iPhone 16 Pro és az iPhone 16 Pro Max méreteit tekintve minden nagyobb lett, kivéve a vastagságot. Ennek oka a nagyobb képátlójú kijelzők használata. A növekedés azonban nem jelentős, mert a kijelző körüli keretet még kisebbre vették, ami egyébként már az iPhone 15 Pro generációnál is nagyon vékony volt. Mindkét modell súlya is megugrott kissé, a 16 Pro Max már eléri a 227 grammot.
Természetesen az iPhone 16 Pro teljesen por- és vízálló az IP68-as szabvány szerint. Az olyan szilárd anyagokkal, mint az 5-ös fokozatú titán és az ellenálló üveg, már a korábbi generációknál is találkozhattunk. Így az új Kameravezérlő gombon kívül talán a színpalettáról érdemes többet mondani. Ezen a téren is meg tudjuk különböztetni az újdonságot. A fekete és a fehér állandóak, a természetes titán is megmaradt, a kéket azonban egy aranyszínű változat váltotta fel.
Több év után a gyártó úgy döntött, hogy megváltoztatja a kijelzők átlóméretét. Eddig a két Pro modell egyforma méretű volt, ahogy az alapmodellek is. Ennek most vége.
Az Apple az iPhone 16 Pro kijelzőjét 6,3”-re növelte (az iPhone 15 Pro 6,1”-es), és a történelem legnagyobb iPhone-ja az iPhone 16 Pro Max lesz 6,9”-es OLED panellel (az iPhone 15 Pro Max 6,7”-es). Mint mondtuk, a keskeny kereteknek köszönhetően a kialakítást csak kis mértékben kellett növelni.
Az OLED panelek nagyobb képátlója mellett a kijelzők felbontása is megnőtt, így megmaradt a 460 ppi finomság. Tehát el lehet felejteni a könnyen megjegyezhető számokat. Az iPhone 16 Pro megtartotta a 120 Hz-es frissítési frekvenciát, a HDR-támogatást, a széles színskálát és az akár 2000 nites csúcsfényerőt.
Az A17 Pro chip teljesítménye nagyszerű számokat produkál, így az iPhone 15 Pro-t a Geekbench ranglisták élére repítette. Az Apple akár az előző generációs 3 nm-es processzort is megtarthatta volna az újdonságoknál, mégis a csúcson maradt volna. De persze a fejlesztés továbblépett, így az iPhone 16 Pro utódot kapott, ami az Apple A18 Pro.
A 3 nm-es gyártási eljárásnak köszönhetően az iPhone 16 még hosszabb akkumulátor-üzemidőt biztosít. Természetesen a 16 magos Neural Engine is szerepet játszik a teljesítményben. A 6 magos GPU a játékosok kedvében fog járni. A feldolgozási teljesítményen túl a vásárlókat nyilván a memóriakapacitás is érdekli. Tavaly az iPhone 15 Pro esetében még szóba jött a 128 GB-os változat, az Apple idén is megtartotta a 16 Pro modellnél. Az iPhone 16 Pro Max viszont már 256 GB-os tárhellyel indul.
Még nagyobb akkumulátorok. Ezt kapják az új Pro modellek. Az akkumulátor üzemideje több órával meghosszabbodott, és ez még nem minden. A töltés is szintet lépett. Az iPhone 16 Pro a MagSafe vezeték nélküli töltési teljesítményt 25 wattra növeli. A töltés USB-C csatlakozón keresztül történik az USB 3 szabványt használva. Ahogy az összes új iPhone-ba, úgy a Pro modellekbe is bekerült a Wi-Fi 7 támogatás.
Ha a legjobb iPhone-kamerát szeretnéd, évek óta azt mondják, hogy a Pro modellek egyikét kell beszerezned. Nincs ez másképp az iPhone 16 esetében sem. Ezúttal a két modell tényleg annyira hasonló, amennyire csak lehet.
A hátlapon továbbra is összesen három kamera található, amelyeket a Lidar-érzékelő egészít ki, de ezek minősége még jobb lett. A fő szenzor esetében viszont nem annyira. A 48 megapixeles felbontású és f/1,8-as rekesznyílású maradt a régi. Ehhez azonban most egy ugyanilyen felbontású széles látószögű kamera csatlakozik. A 4x nagyobb pixelszám javíthat a meglévő, amúgy is nagyon tisztességes nagylátószögű kamerával elért eredményeken. Szürkületben pedig még jobb eredményekre számíthatunk.
Újdonság a két Pro modell maximális optikai zoom értékének egységesítése is. Mind a 16 Pro, mind a 16 Pro Max modell 5x zoomolású. Erről egy 12 Mpx-es periszkópos kamera gondoskodik f/2,8 rekeszértékkel. Ezzel a két modell közül a nagyobbiknak a 16 Pro-hoz képest nincs is több ász a tarsolyában. Mindkét telefon minden irányban ugyanúgy fényképez.
A fotózás terén nagy dobásának tűnik a telefonok jobb oldalán lévő Kameravezérlő gomb integrálása. Ez az első alkalom, hogy az Apple elkötelezte magát e lépés mellett. Eddig a hangerőgomb megnyomásával is lehetett fotózni, de az új gomb egy lépéssel tovább megy. Ha megnyomod, akkor egy vezérlőmenü jelenik meg. Gyorsan átkapcsolhatsz videofelvételre is, és oldalra görgetve akár rá is nagyíthatsz a jelenetre, vagy vezérelheted a kiválasztott elemet.
Az iPhone-okat általában a legjobb videokimeneti minőséggel rendelkező okostelefonokként tartják számon. Az újdonságok azonban izgalmas változást ígérnek ezen a téren. 4K felbontásnál 120 fps képkockasebességgel tudnak felvételt készíteni. Ilyen mennyiségű képkocka korábban csak a Full HD felbontás számára volt fenntartva. Ezenkívül térhatású videókat is tudnak készíteni az Apple Vision Pro szemüveggel történő megtekintéshez.
Az iPhone 16 Pro és 16 Pro Max árai nem emelkedtek a 15-ösök induló áraihoz képest. Az eredeti modellek és utódaik specifikációit összehasonlító táblázat mellett az alábbiakban felsorakoztattuk az egyes memóriaopciókat
Paraméterek/Modell | iPhone 16 Pro | iPhone 16 Pro Max | iPhone 15 Pro | iPhone 15 Pro Max |
---|---|---|---|---|
Kijelző | Képátló: 6,3" (19,5 : 9) | Képátló: 6,9" (19,5 : 9) | Képátló: 6,1" (19,5 : 9) | Képátló: 6,7" (19,5 : 9) |
Felbontás: 2 622 × 1 206 px, 460 ppi | Felbontás: 2 868 × 1 320 px, 460 ppi | Felbontás: 2 556 × 1 179 px, 460 ppi | Felbontás: 2 796 × 1 290 px, 460 ppi | |
Típus: OLED | Típus: OLED | Típus: OLED | Típus: OLED | |
Max. képfrissítési frekvencia: 120 Hz | Max. képfrissítési frekvencia: 120 Hz | Max. képfrissítési frekvencia: 120 Hz | Max. képfrissítési frekvencia: 120 Hz | |
Védelem: Ceramic Shield | Védelem: Ceramic Shield | Védelem: Ceramic Shield | Védelem: Ceramic Shield | |
Hátlapi kamera | Fő: 48 Mpx, f/1,8, OIS | Fő: 48 Mpx, f/1,8, OIS | Fő: 48 Mpx, f/1,8, OIS | Fő: 48 Mpx, f/1,8, OIS |
Széleslátó: 48 Mpx, f/2,2 | Széleslátó: 48 Mpx, f/2,2 | Széleslátó: 12 Mpx, f/2,2 | Széleslátó: 12 Mpx, f/2,2 | |
Teleobjektív: 12 Mpx, f/2,8, OIS | Teleobjektív: 12 Mpx, f/2,8, OIS | Teleobjektív: 12 Mpx, f/2,8, OIS | Teleobjektív: 12 Mpx, f/2,8, OIS | |
Előlapi kamera | 12 Mpx, f/1,9 | 12 Mpx, f/1,9 | 12 Mpx, f/1,9 | 12 Mpx, f/1,9 |
Lapkakészlet | Apple A18 Pro | Apple A18 Pro | Apple A17 Pro | Apple A17 Pro |
Belső tárhely | 128 / 256 / 512 GB / 1 TB | 256 / 512 GB / 1 TB | 128 / 256 / 512 GB / 1 TB | 256 / 512 GB / 1 TB |
Operációs rendszer | iOS 18 | iOS 18 | iOS 17 (frissítés iOS 18-ra) | iOS 17 (frissítés iOS 18-ra) |
5G hálózati támogatás | ✓ | ✓ | ✓ | ✓ |
3,5 mm-es jack | ✕ | ✕ | ✕ | ✕ |
Ellenállóság | IP68 | IP68 | IP68 | IP68 |
Akkumulátor | ? | ? | 3 274 mAh | 4 422 mAh |
Gyorstöltés / vezeték nélküli töltés: 30 W / 25 W | Gyorstöltés / vezeték nélküli töltés: 30 W / 25 W | Gyorstöltés / vezeték nélküli töltés: 23 W / 15 W | Gyorstöltés / vezeték nélküli töltés: 23 W / 15 W | |
Méret | 149,6 × 71,5 × 8,25 mm | 163 × 77,6 × 8,25 mm | 146,6 × 70,6 × 8,25 mm | 159,9 × 76,7 × 8,25 mm |
Tömeg | 199 g | 227 g | 187 g | 221 g |
A csomag tartalma | USB-C kábel, SIM-kártya eltávolító eszköz, használati útmutató | USB-C kábel, SIM-kártya eltávolító eszköz, használati útmutató | USB-C kábel, SIM-kártya eltávolító eszköz, használati útmutató | USB-C kábel, SIM-kártya eltávolító eszköz, használati útmutató |
Ár* | 499 990 Ft-tól | 599 990 Ft-tól | 453 790 Ft-tól | 551 590 Ft-tól |
Az Apple Watch is új generációt kapott. Az Apple Watch 10 legújabb generációja észrevehetően vékonyabb testprofillal érkezik. Ezzel együtt még nagyobb kijelzővel rendelkezik. Egészen pontosan 46 mm-es a nagyobb és 42 mm-es a kisebb változat. A titán változatuk is elérhető, de jönnek majd alumíniumból is, például zongora fekete színben.
Ez az Apple leggyorsabban töltődő órája, amely a kapacitásának akár 80%-át is képes elérni mindössze 30 perc alatt. A beépített hangszórón keresztül zenét és podcastokat hallgathatsz. Képes figyelni az alvási apnoe tüneteit alvás közben. Úszás közben az óra méri a víz hőmérsékletét, továbbá használhatod a mélységmérőt is.
Az Apple Watch 10 42 mm-es kijelzővel ellátott változatának ára 189 990 Ft-ról, a 46 mm-es kijelzős modell ára 204 990 Ft-ról indul.
A fülhallgató kategóriában csak egy teljesen új változatot mutattak be, az AirPods 4 True Wireless modellt. Ezek képesek érzékelni a fej helyzetét, így térbeli hangzást biztosítanak. Két változatban kaphatóak, a drágábbik verzióban most először ANC-vel, azaz aktív zajszűréssel. Mindkét modell a H2 chippel működik. Töltőtokkal együtt akár 30 órányi zenehallgatási időt biztosítanak. A tok az Apple Watch töltőjével is tölthető.
Az ANC modell más üzemmódokkal is rendelkezik, mint például a Transzparens üzemmód és a Beszélgetésérzékelés a lejátszott tartalom elnémítására. Az Apple ismét változtatott a fülhallgató formáján, aminek köszönhetően még kényelmesebbé válhat a hosszabb ideig való viselés.
Az AirPods 4 alapmodellje 59 990 Ft-ért kapható. Az ANC-vel ellátott fejlettebb modell 84 990 Ft-ért kapható.
i
Ezek a cikkek is érdekelhetnek:
Már meg sem lepődünk rajta, hogy az idei iPhone 16 Pro és 16 Pro Max minden idők legjobb iPhone-jaiank számítanak. Nagyobb kijelzőátlóval, erősebb processzorral és gyorsabb töltéssel érték el mindezt. Ezekért a specifikációkért azonban felárat kell fizetnünk, de korunk legjobb telefonjai közül néhány könnyen igazolni tudja az árát.
• Szerző: Ondřej Chabr
Az Apple idei keynote-ja hagyományosan szeptemberben kerül megrendezésre. A várható premierek között lehet az iPhone okostelefon új generációja is. Emellett az operációs rendszerek új verzióinak megjelenését is láthatjuk majd. Az időpontot szeptember 9-én, hétfőn 19 órára tűzték ki. Mit várhatunk az eseménytől?
Egy év várakozás után talán új generációs iPhone-t kapunk az Apple-től. Az új széria az elmúlt évek megszokott mintáját követve várhatóan az iPhone 16 nevet kapja majd. Vajon milyen újdonságok várhatók még?
Júniusban az Apple bejelentette a jövőbeli operációs rendszerekről szóló híreket, amelyeket várhatóan a közelgő Apple keynote-on láthatunk majd először. Ezek közé tartozik az iOS 18 az iPhone-okhoz, az iPadOS 18 az iPad tabletekhez, a macOS Sequoia a Mac-ekhez, a watchOS 10 az Apple Watch-hoz és még sok más is.
Az Apple saját meghívója a szeptemberi eseményre feltűnő vizuális hasonlóságot mutat az iOS 18-ban található Siri hangasszisztens animációjával, amely szorosan kapcsolódik az újonnan bevezetett mesterséges intelligenciához, amelyet Apple Intelligence-nek neveztek el.
We’re glowing with excitement! Monday, September 9. #AppleEvent
— Greg Joswiak (@gregjoz) 2024. augusztus 26.
A kaliforniai márka mesterséges intelligenciája a támogatott eszközökön a Siri segítségével a szövegek szerkesztésben és létrehozásában, képek rajzolásában, telefonhívások átírásában és általános segítségnyújtásban lesz hasznunkra. Emellett jobban megérti a kontextust, és minden eddiginél többre képes.
Hol lehet nézni az Apple keynote-ot? Több lehetőség is van. Vagy az Apple hivatalos weboldalán, vagy a YouTube csatornáján nézheted a streamet. Szeptember 9-én, hétfőn este 7:00-kor tehát mindenképpen hangolódj rá.
i
Ezek a cikkek is érdekelhetnek:
Valószínűleg az új rendszerrel kapcsolatos újdonságokról és egyéb újdonságokról szól majd a várva várt szeptemberi Apple keynote. Már csak néhány nap van hátra. Mi már alig várjuk, hogy az Apple meglepjen minket valamivel.