Akvizice ApF HU Emise pro AP+ v app - všechny segmenty

Pelenkázás

Termékkatalógus
Ár
-
Elérhetőség
Termék állapota
Vásárlói értékelések
Szűrés

Mára a pelenkázás témaköre jóval kevesebb kihívást rejt mint a régi időkben, s habár a szaglószerveinkhez továbbra sem kíméletes, hasznos termékek egész sora könnyíti meg a munkánkat: eldobható pelenkák, popsitörlők, pelenkázó alátétek és pelenkázó pultok, popsikrémek - minden, ami szem-szájnak (és fenéknek) ingere. Lépjünk be a pelenkázás világába és nézzük, milyen választék áll rendelkezésünkre életünk megkönnyítéséhez!

Tovább

Pelenka és pelenkázás - Ősi mesterség új köntösben

Bizonyára vannak, akik nosztalgiával gondolnak a régi időkre, amikor a pelenkázás egyetlen lehetősége a textil pelenka volt és ugyanazt a néhány darabot kellett napi rendszerességgel kifőzni, mosni, teregetni. Maga a pelenkázás folyamata is sokkal bonyolultabb és körülményesebb volt, s még ennek ellenére is, vagy talán éppen ezért, gyakran került sor balesetekre, főleg hígabb állagú "hozam" estén. Ami kifolyhatott, gyakran ki is folyt.

Sokat változott a világ azóta, így a pelenkázás köré is egy egész iparág épült, amely hasznos termékek végtelen sorával próbálja a babák és odaadó szüleik minden igényét kielégíteni. Nemcsak maguk a pelenkák változtak sokat, de olyan pelenkázási kellékek is születtek, amelyek valóban megkönnyítik életedet.

Pelenka és pelenkázás
Hála a modern termékeknek, a pelenkázás ma már korántsem olyan megerőltető, mint a régi időkben.

Pelenkázás - A legalapvetőbb kellék: a pelenka

A pelenkázás alapvető kelléke a pelenka. Míg a régi időkben a textilpelenka volt az egyetlen opció, ma már a kínálat olyan széles, hogy kezdő szülőknek nem árt némi útmutatás a baba pelenkázás területén. Nézzük, milyen pelenkák közül választhatsz?

  • Textilpelenkák - A textilpelenka vagy mosható pelenka a múltat, az eredeti ősi pelenkázási módszereket idézi, de sokan ma is a hívei, elsősorban azért, mert takarékosabb megoldást képvisel, mint a modern eldobható pelenkák. Elég lehet egyetlen 10-darabos textilpelenka készletet megvásárolni, s ezeket mosni minden egyes használat után. A hagyományos tetra pelenkák kaphatók pamut, bambusz, flanel, muszlin, stb., kivitelben, de ezen kívül vásárolhatunk All-in-One pelenkákat, vagy leszoktató pelenkákat is.
  • Eldobható pelenkák - Az eldobható pelenkák kényelmes, gyors és egyszerűen használható megoldást kínálnak a baba pelenkázás feladatára. A kényelemnek viszont ára van - az eldobható pelenkák költsége jóval magasabb a mosható pelenkákéhoz viszonyítva. Havi pelenkacsomagok vagy akciós pelenkák kínálatunkban viszont jelentős kedvezményekre tehetsz szert. Ha pedig elsősorban nem az eldobható pelenkák ára, hanem a környezetre gyakorolt hatásuk miatt aggódsz, akkor az öko és bio pelenkák kínálják az ideális megoldást.
  • Bugyipelenkák - A bugyipelenkával a baba pelenkázás már nem is lehetne egyszerűbb. Mint a neve sugallja, a bugyipelenka úgy adható fel a babára, mint egy bugyi, tehát nem kell az öntapadós pántokkal bajlódnunk. Ugyanakkor a bugyipelenka levétele kissé nehezebb, főleg teli állapotban, bár segít, hogy a pelenka oldalsó részei a baba csípőjén könnyen eltéphetők. Szintén ebbe a kategóriába sorolhatók a terpeszpelenkák, amelyek a gyermek csípőjét megfelelő pozícióban tartják.
  • Úszópelenkák - Tulajdonképpen az úszópelenkák is bugyipelenkák. Könnyen a gyermekre adhatók, s feladatuk, hogy a beléjük kerülő "termékeket" vizes közegben is bent tartsák. Így már bátran pancsolhat gyermeked a medencében.
  • Öko és bio pelenkák - Tudtad-e, hogy egyetlen gyerek akár 3-4 ezer eldobható pelenkát is elhasználhat a szobatisztaság eléréséig? Az öko pelenka az eldobható pelenkák környezetre gyakorolt hatását enyhíti. Az öko pelenka másik nagy előnye, hogy nem tartalmaz semmilyen vegyszert, így gyengéd a baba bőréhez és csökkeni a pelenkakiütés kockázatát.
  • Pelenkatorták - Újszülött van a családban, s nem tudod, milyen ajándékot vegyél? Egy dologra fogadhatsz: pelenkából sosem elég. De egy csomag pelenka nem túl elegáns ajándék, sőt, még kettő sem. Ezért kínáljuk minőségi pelenkákból elegánsan összeállított pelenka tortáinkat. Válaszd bármelyiket, nem csak sikert fogsz vele aratni, hanem biztos lehetsz abban is, hogy hasznos ajándékot adtál.
  • Inkontinencia termékek - Néha idősebb gyerekeknek, vagy felnőtteknek is szüksége lehet pelenkára egészségügyi okokból. Ilyen esetekben a kínálatunkban található inkontinencia termékek könnyed és szinte észrevehetetlen megoldást kínálnak.

Popsitörlő és popsikrém

A pelenkán kívül a baba pelenkázás elengedhetetlen kelléke a popsitörlő és a popsikrém. A popsitörlő nem más, mint egy nedves törlőkendő, amely segít hatékonyan eltávolítani a szennyeződéseket a baba popsijáról. A magasabb ár ellenére sokan előnyben részesítik a bio és öko popsitörlő termékeket, mivel ezek nem tartalmaznak alkoholt, illatanyagokat és parfümöket, amelyek irritálhatják a csecsemő bőrét. A bio és öko popsitörlő ezért ideális száraz és érzékeny bőrre. Bizonyos típusok növényi kivonatokat is tartalmaznak, például aloe verát.

A popsikrémek nyugtatják és táplálják a baba bőrét a pelenkázás után, továbbá óvják pelenka kiütés ellen, illetve attól, hogy a pelenka kidörzsölje érzékeny bőrüket. A legtöbb típus lemosható.

Pelenkázó alátétek

Pelenkázó alátét nélkül életveszélyes a pelenkázás folyamata, hiszen nem tudhatod mi vár rád a koszos pelenka eltávolításakor. Amint meglazítod a pántokat, bármi kicsoroghat és bármilyen mennyiségben! Nagyon nem mindegy, hogy imádott gyermeked végtermékei egyből az ágyra, paplanra, esetleg a kanapé kárpitjára csorognak, vagy inkább a pelenkázó alátétre, amelyet utána nyugodtan kimoshatsz. A pelenkázó alátét szintén elengedhetetlen utazáskor.

i

Bizonyos nézetek szerint a pelenkázás nem a pelenkával kezdődik, hanem a megfelelő pelenkázó vagy pelenkázó pult beszerzésével. Pelenkázó pult használatával nem kell állandóan lehajolgatni a babához vagy megfelelő helyet keresni a pelenkázáshoz. A pelenkázó pult általában egy praktikus, többfiókos komód része, így egy helyen tárolhatsz mindent, amire csak szükséged lehet: pelenkákat, popsikrémet, pelenkázó alátétet, váltás ruhákat.

Egyéb pelenkázási kellékek

  • A pelenkázó táska életmentő tartozék minden alkalomra, amikor elhagyod otthonodat kisbabáddal, mivel minden szükséges dolog egy helyen. Elég csak felkapni, és máris útrakész vagy. Így útközben sem kihívás a pelenkázás.
  • A pelenka kuka egy pelenkatároló kosár vagy vödör, amelybe a használt pelenkákat rakhatod. Praktikus fedelüknek köszönhetően bent tartják a szagokat. Alkalmasak eldobható pelenkákhoz és egyéb hulladékokhoz.
  • A pelenkagyűjtő zsákok és zacskók  szintén a koszos eldobható pelenkák tárolásához nyújtanak segítő kezet. Hatékonyan tartják bent a szagokat.
A leírás elrejtése
Hasznosnak találtad ezt az információt?
Ez az űrlap csak a fenti leírásban található információk értékelésére szolgál.
Ha kérdésed van a termékekkel, szolgáltatásokkal, szállítással, vagy egyéb ügyekkel kapcsolatban, keresd fel ügyfélszolgálatunkat.
Mit javíthatnánk benne? Hiányolsz valamit? Valami rosszul van feltüntetve? Oszd meg velünk.
1 239 termék
ZEWA Kids Nedves toalettpapír (4× 42 db) - Nedves wc papír
Típusok
ZEWA Kids Nedves toalettpapír (4× 42 db)
Nedves wc papír - a maximális tisztaság érdekében, illatmentes, egyrétegű, lapok száma: 168 - 18,39 Ft/ubrousek
3 090 Ft
1 csomag
Szállításra kész > 5 db
Éjfélig megrendeled, reggel az AlzaBoxban leled.
Infó
Termékkód: TOPA332s4
NIVEA Baby Bottom Ointment 2× 100 ml
Popsikrém - 100 ml-es űrtartalom, nyugtató és hipoallergén hatás, ajánlott 0 éves kortól, érzékeny (sensitive) és baba bőrre - 1 395 Ft/db
2 790 Ft
1 csomag
Szállításra kész > 10 db
Éjfélig megrendeled, reggel az AlzaBoxban leled.
Infó
Termékkód: BABY9475s
HUGGIES Extra Care, 1-es méret (104 darab)
Eldobható pelenka - hagyományos pelenka, méret 1, gyermek súlya 2 - 5 kg, 104 darab a csomagban, nedvességfelszívó csatornák, nedvességjelző, dupla nedvszívó réteg, hipoallergén, pelenkakiütés elleni védelem, extra légáteresztő és parfümmentes, mesés motívum, Huggies Extra Care sorozat - 97,98 Ft/db
10 190 Ft
1 csomag
Szállításra kész 3 db
Éjfélig megrendeled, reggel az AlzaBoxban leled.
Infó
Termékkód: PLN235s
PAMPERS Premium Care Pants 5-ös méret (102 db) - Bugyipelenka Típusok
4,9 129×
PAMPERS Premium Care Pants 5-ös méret (102 db)
Bugyipelenka - eldobható, mérete 5, súlyhatár: 12 - 17 kg, rögzítés módja: tépőzáras, mintája: állatkás, darabszám a csomagban: 102 db - 137,16 Ft/db
13 990 Ft
1 csomag
Szállításra kész > 5 db
Éjfélig megrendeled, reggel az AlzaBoxban leled.
Infó
Termékkód: BABY4662
4,9 349×
PAMPERS Premium Care 3-as méret (200 db)
Eldobható pelenka - hagyományos pelenka, méret 3, gyermek súlya 6 - 10 kg, 200 darab a csomagban, dupla nedvszívó réteg és rugalmas szalag, Pampers Premium Care sorozat - 84,95 Ft/db
16 990 Ft
1 csomag
Szállításra kész > 5 db
Éjfélig megrendeled, reggel az AlzaBoxban leled.
Infó
Termékkód: BABY21134
4,9 349×
PAMPERS Premium Care 2-es méret (224 db)
Eldobható pelenka - hagyományos pelenka, méret 2, gyermek súlya 4 - 8 kg, 224 darab a csomagban, dupla nedvszívó réteg és rugalmas szalag, Pampers Premium Care sorozat - 75,85 Ft/db
16 990 Ft
1 csomag
Szállításra kész > 5 db
Éjfélig megrendeled, reggel az AlzaBoxban leled.
Infó
Termékkód: BABY21131
PAMPERS Premium Care 6-os méret (93 db) - Bugyipelenka Típusok
4,9 131×
PAMPERS Premium Care 6-os méret (93 db)
Bugyipelenka - univerzális, mérete 6, súlyhatár: 15 kg, rögzítés módja: tépőzáras, rugalmas szalag, anyaga: pamut, darabszám a csomagban: 93 db - 150,43 Ft/db
13 990 Ft
1 csomag
Szállításra kész > 5 db
Éjfélig megrendeled, reggel az AlzaBoxban leled.
Infó
Termékkód: BABY4663
PAMPERS Pants 5 (152 db) - havi kiszerelés - Bugyipelenka Típusok
4,9 598×
PAMPERS Pants 5 (152 db) - havi kiszerelés
Bugyipelenka - eldobható, mérete 5, súlyhatár: 12 - 17 kg, nedvességfelszívó mikrogyöngyök, rugalmas szalag, darabszám a csomagban: 152 db - 111,78 Ft/db
16 990 Ft
1 csomag
Szállításra kész > 5 db
Éjfélig megrendeled, reggel az AlzaBoxban leled.
Infó
Termékkód: PLN184
PAMPERS Harmonie Aqua Plastic Free 1152 db (24× 48 db) - Popsitörlő Típusok
4,8 93×
PAMPERS Harmonie Aqua Plastic Free 1152 db (24× 48 db)
Popsitörlő - 1152 db, alkalmas érzékeny bőrtípusra, alkoholmentes, illatmentes - 14,75 Ft/db
16 990 Ft
1 csomag
Szállításra kész > 5 db
Éjfélig megrendeled, reggel az AlzaBoxban leled.
Infó
Termékkód: BABY21119
PAMPERS Premium Care Pants 3-as méret (144 db) - Bugyipelenka Típusok
4,9 129×
PAMPERS Premium Care Pants 3-as méret (144 db)
Bugyipelenka - eldobható, mérete 3, súlyhatár: 6 - 11 kg, rögzítés módja: tépőzáras, nedvességjelző, dupla nedvszívó réteg, darabszám a csomagban: 144 db - 97,15 Ft/db
13 990 Ft
1 csomag
Szállításra kész > 5 db
Éjfélig megrendeled, reggel az AlzaBoxban leled.
Infó
Termékkód: BABY4660
PAMPERS Harmonie Aqua Nedves törlőkendő Plastic Free 15x 48 db - Popsitörlő Típusok
4,8 93×
PAMPERS Harmonie Aqua Nedves törlőkendő Plastic Free 15x 48 db
Popsitörlő - 1 db, alkalmas normál bőrtípusra, alkoholmentes, illatmentes - 14,43 Ft/db
10 390 Ft
1 csomag
Szállításra kész > 5 db
Éjfélig megrendeled, reggel az AlzaBoxban leled.
Infó
Termékkód: BABY4657
PAMPERS Night Pants 5 (22 db) - Bugyipelenka Típusok
4,8 153×
PAMPERS Night Pants 5 (22 db)
Bugyipelenka - eldobható, mérete 5, súlyhatár: 12 - 17 kg, nedvességfelszívó csatornák, nedvességfelszívó mikrogyöngyök, extra légáteresztő, parfümmentes, darabszám a csomagban: 22 db - 185,91 Ft/db
4 090 Ft
1 csomag
Szállításra kész > 10 db
Éjfélig megrendeled, reggel az AlzaBoxban leled.
Infó
Termékkód: BABY169287
PAMPERS Pants 4-es méret (Maxi) 176 db, havi kiszerelés - Bugyipelenka Típusok
4,9 598×
PAMPERS Pants 4-es méret (Maxi) 176 db, havi kiszerelés
Bugyipelenka - eldobható, mérete 4, súlyhatár: 9 - 15 kg, nedvességfelszívó mikrogyöngyök, rugalmas szalag, mintája: mesés, darabszám a csomagban: 176 db - 96,53 Ft/db
16 990 Ft
1 csomag
Szállításra kész > 5 db
Éjfélig megrendeled, reggel az AlzaBoxban leled.
Infó
Termékkód: PLN183
PAMPERS Night Pants 6 (19 db) - Bugyipelenka Típusok
4,8 153×
PAMPERS Night Pants 6 (19 db)
Bugyipelenka - terpeszpelenka, eldobható, mérete 6, súlyhatár: 15 kg, parfümmentes, darabszám a csomagban: 19 db - 215,26 Ft/db
4 090 Ft
1 csomag
Szállításra kész > 10 db
Éjfélig megrendeled, reggel az AlzaBoxban leled.
Infó
Termékkód: BABY169288
PAMPERS Night Pants 4 (25 db) - Bugyipelenka Típusok
4,8 153×
PAMPERS Night Pants 4 (25 db)
Bugyipelenka - eldobható, mérete 4, súlyhatár: 9 - 15 kg, nedvességfelszívó csatornák, nedvességfelszívó mikrogyöngyök, extra légáteresztő, parfümmentes, darabszám a csomagban: 25 db - 163,60 Ft/db
4 090 Ft
1 csomag
Szállításra kész > 10 db
Éjfélig megrendeled, reggel az AlzaBoxban leled.
Infó
Termékkód: BABY169286
Waterwipes 100% BIO lebomló szalvéta 9 × 60 db - Popsitörlő Típusok
4,9 32×
Waterwipes 100% BIO lebomló szalvéta 9 × 60 db
Popsitörlő - 540 db, alkalmas normál, érzékeny, száraz bőrtípusra, alkoholmentes és öko/bio, illatmentes - 24,98 Ft/db
13 490 Ft
1 csomag
Szállításra kész > 5 db
Éjfélig megrendeled, reggel az AlzaBoxban leled.
Infó
Termékkód: BABY15484
PAMPERS Harmonie Coconut Plastic Free 792 (18× 44 db) - Popsitörlő Típusok
4,9 78×
PAMPERS Harmonie Coconut Plastic Free 792 (18× 44 db)
Popsitörlő - 792 db, alkalmas érzékeny bőrtípusra, alkoholmentes, illatmentes - 16,65 Ft/db
13 190 Ft
1 csomag
Szállításra kész > 5 db
Éjfélig megrendeled, reggel az AlzaBoxban leled.
Infó
Termékkód: BABY21122
PAMPERS Pants 6 (132 db) - havi kiszerelés - Bugyipelenka Típusok
4,9 598×
PAMPERS Pants 6 (132 db) - havi kiszerelés
Bugyipelenka - eldobható, mérete 6, súlyhatár: 14 - 19 kg, nedvességfelszívó mikrogyöngyök, rugalmas szalag, mintája: mesés, darabszám a csomagban: 132 db - 128,71 Ft/db
16 990 Ft
1 csomag
Szállításra kész > 5 db
Éjfélig megrendeled, reggel az AlzaBoxban leled.
Infó
Termékkód: PLN185
5,0
Pampers Pants, 7 (114 db)
Bugyipelenka - eldobható, mérete 7, súlyhatár: 17 kg, nedvességfelszívó csatornák, ergonómikus abszorbens mag, pelenkakiütés elleni védelem, rugalmas szalag, anyaga: pamut, darabszám a csomagban: 114 db - 142,02 Ft/db
16 190 Ft
1 csomag
Szállításra kész > 5 db
Éjfélig megrendeled, reggel az AlzaBoxban leled.
Infó
Termékkód: BABY23122
4,8 375×
PAMPERS Active Baby 5-ös méret Junior (150 db) – havi kiszerelés
Eldobható pelenka - hagyományos pelenka, méret 5, gyermek súlya 11 - 16 kg, 150 darab a csomagban, rugalmas szalag, anyaga pamut, Pampers Active Baby sorozat - 99,93 Ft/db
14 990 Ft
1 csomag
Szállításra kész > 5 db
Éjfélig megrendeled, reggel az AlzaBoxban leled.
Infó
Termékkód: PLN139
4,9 349×
Pampers Premium Care, 1 (156 db)
Eldobható pelenka - hagyományos pelenka, méret 1, gyermek súlya 2 - 5 kg, 156 darab a csomagban, nedvességfelszívó csatornák, nedvességjelző, ergonómikus abszorbens mag, pelenkakiütés elleni védelem, rugalmas szalag és extra légáteresztő, anyaga pamut, Pampers Premium Care sorozat - 72,37 Ft/db
11 290 Ft
1 csomag
Szállításra kész > 5 db
Éjfélig megrendeled, reggel az AlzaBoxban leled.
Infó
Termékkód: BABY23118
PAMPERS Fresh Clean XXL 6× 80 db - Popsitörlő Típusok
4,8 36×
PAMPERS Fresh Clean XXL 6× 80 db
Popsitörlő - 480 db, alkalmas normál bőrtípusra, alkoholmentes és semleges pH-jú, illatosított - 10,60 Ft/db
Szuper ár
5 090 Ft
1 csomag
Szállításra kész > 5 db
Éjfélig megrendeled, reggel az AlzaBoxban leled.
Infó
Termékkód: BABY9127
PAMPERS Harmonie 4-es méret (160 db) - Eldobható pelenka Típusok
4,9 87×
PAMPERS Harmonie 4-es méret (160 db)
Eldobható pelenka - hagyományos pelenka és öko pelenka, méret 4, gyermek súlya 9 - 14 kg, 160 darab a csomagban, parfümmentes, állatkás, Pampers Harmonie sorozat - 187,44 Ft/db
29 990 Ft
1 csomag
Szállításra kész > 5 db
Éjfélig megrendeled, reggel az AlzaBoxban leled.
Infó
Termékkód: BABY169304
Magic Basket pelenkákhoz - fehér - Pelenka kuka Típusok
5,0
Magic Basket pelenkákhoz - fehér
Pelenka kuka - praktikus fedéllel és hagyományos szemetesként is használható
+2 ajándék melynek értéke 5 480 Ft
16 290 Ft
1 db
Szállításra kész 1 db
Éjfélig megrendeled, reggel az AlzaBoxban leled.
Infó
Termékkód: BABYls377

Pelenkázás

Pelenkázás

A Pelenkázás kategóriában összesen 1239 termék közül válogathatsz online boltunkban. Rendelésedet hétköznapokon 2 napon belül házhoz szállítjuk. A Budapest több pontján elérhető AlzaBoxokból már másnap felveheted a rendelésed, de ellátogathatsz áruházunkba is.
Tekintsd meg a legolcsóbb termékeket a következő kategóriában: olcsó pelenkázás
P-DC1-WEB05
28 év tapasztalat az e-kereskedelemben
3 millió megrendelés évente
a vásárlók 98% visszatérő
Több infó
Felhívunk és szakértői tanácsot adunk
06-1-701-1111
Kérdés a rendeléssel kapcsolatban
Kérdés a termék(ek)kel kapcsolatban
Kérjük, add meg a telefonszámodat:
Keress minket
Az Ön adatainak védelme fontos számunkra Mi, az Alza.cz a.s., azonosítószám: 27082440, sütiket használunk a weboldal működőképességének biztosításához, és a beleegyezéseddel weboldalunk tartalmának személyre szabásához is. Az "Értem" gombra kattintva elfogadod a sütik használatát és a weboldal viselkedésével kapcsolatos adatok átadását a célzott hirdetések megjelenítésére a közösségi hálózatokon és más weboldalakon található hirdetési felületeken.
További információ Kevesebb információ