Sir Clive Sinclair
Feltaláló, újító, bonviván

Sir Clive Sinclair és az élete – TARTALOM

1. Sir Clive Sinclair: (nem csak) a számítástechnika világának úttörője
2. A II. Világháború miatt vidéken nőtt fel
3. Sinclair megelőzte a korát – gyakran a saját kárára
4. A Sinclair ZX80 (1980) volt az első valódi számítógép
5. A Sinclair ZX 81(1981) számítógépből félmillió darabot adtak el
6. A ZX Printer (1981) nyomtató: hőnyomtatás a legextrémebb formában
7. A ZX Spectrum (1982) számítógép történelmet írt
8. A Sinclair QL számítógép: pénzügyi katasztrófa
9. ZX Spectrum 128 (1985): további ballépés
10. Az elektromobilitás úttörője? Sinclair C5 (1985)
11. Cambridge Z88: Clive Sinclair utolsó számítógépe és első ultrakönyve
12. Tengeralattjáró robogó? Sinclair nem lazsált a 90-es években sem
13. Sinclair magánélete egy egész könyvet megtöltene

Sir Clive Sinclair a számítástechnika világának úttörője volt

Clive Sinclair itthon elsősorban a Sinclair ZX Spectrum (1982) miatt ismert - egyszerűen azért, mert az 1980-as években ez volt a szocialista blokk talán legnépszerűbb 8 bites számítógépe. Egyszerű, nagy teljesítményű és könnyen klónozható volt, így Magyarországon a  klónjait magyar forintért lehetett megvásárolni normál kiskereskedelmi üzletekben, ami meglehetősen szokatlan volt. Ennek a számítógépnek több, mint száz különböző klónját gyártották a volt Szovjetunió tagországaiban, és egészen az 1990-es évek közepéig ez volt az "első kapcsolat otthoni számítógépe"!

A fő ok egyértelmű volt. A játékok. A kissé egzotikus grafikai architektúra ellenére ez egy olyan számítógép volt, amely a korához képest nagyon olcsó és nagy teljesítményű volt, színes grafikát kínált - és könnyű volt rá programozni, szó szerint a játékok áradatát eredményezte. Hozzá kell tenni, hogy Clive Sinclair nem volt éppen elragadtatva gépének a játékok terén elért sikerétől, mivel a számítógépes ismeretek oktatására szánt gépnek szánta, nem pedig játékgépnek, ami kihívást jelentett volna a konzolok és otthoni játékgépek európai dominanciája, a Commodore és az Atari ellen.

Sir Clive Sinclair a II. Világháború miatt vidéken nőtt fel

Clive Sinclair 1940. július 30-án született, közvetlenül a II. Világháború idején. Gyermekkorában vidékre evakuálták - és ez még jól is jött, mert az angliai Richmondban lévő házukat német légitámadás érte. Sinclair nagyapja az I. Világháború idején kifejlesztett egy haditengerészeti aknamentesítő eszközt, így úgy tűnt, hogy katonai feltalálói karrierre rendeltetett.

Valóban feltaláló lett, de egészen más módon. Bár matematikából kitűnt, nem szerette az iskolát, nem szeretett sportolni, és nem jött ki a társaival, inkább a saját családjából származó felnőtteket részesítette előnyben. Tizennégy évesen saját tengeralattjárót tervezett, és a nyaralást is jobban szerette, mert pontosan azt tanulhatta, amit igazán szeretett. Az iskola iránti érdektelensége és az apja anyagi problémái végül arra a döntésre vezették, hogy nem megy főiskolára, hanem postán szétküldött elektronikus építőelemekkel kezd pénzt keresni.

Kiskora óta érdekli az elektronika, és jobban élvezte, mint az iskolát. Néhány évig a Practical Wireless magazin szerkesztőjeként dolgozott, és nagyon hamar saját áramkörök tervezésébe kezdett. Ekkor jelent meg egy jelentős újítás - a félvezető-tranzisztor -, így Sinclair elkezdte vizsgálni, hogyan lehetne egyszerűbben és olcsóbban megépíteni a dolgokat. A "kisebbé, olcsóbbá és egyszerűbbé tétel" iránti törekvés motiválta egész életében, és ez számos újításhoz vezetett.

Sinclair megelőzte a korát – gyakran a saját kárára

1961-ben megalapította a Sinclair Radionics céget, amely erősítők és rádió-vevőkészülékek gyártásával kezdett foglalkozni. A Model Mark I rádióépítő készlete, bár technikailag még nem volt innovatív, mindössze 49 pennybe került. A MAT 100 rádióvevő már kisebb volt, mint egy gyufásdoboz!

Az 1970-es években egy sor új termék érkezett - a zsebszámológépek. Számológépe, a Sinclair Executive (1972) még mindig fénykibocsátó diódákat használt, amelyek sok energiát fogyasztottak, de a szegmensek lencsékkel történő optikai nagyításának és az utánvilágítás alkalmazásának köszönhetően, ahol a diódáknak csak időnként kellett "villogniuk", az akkumulátor élettartama az akkor még soha nem látott 20 órára nőtt.

Már ekkor megjelent termékeinek egy másik jellemzője is - a futurisztikus formatervezésre való törekvés. A Sinclair Executive olyan eredeti formatervezésű, hogy még a New York-i Modern Művészetek Múzeumába is bekerült. Hasonló áttörés volt digitális órája, a The Black Watch (1975) és a Sinclair TV80 (1983) zsebtelevízió, de ezek már a Sinclair egy sajátos problémáját mutatják. Valahogy megelőzte a korát, túllépett azon, amit a piac megkövetelt, és nem habozott nagyon innovatív megoldásokat választani, amelyek azonban technikai kompromisszumot jelentettek, mert a technológia egyszerűen nem volt érett az ötleteihez.

Elektronikája forradalmi, és újszerű megoldásokat alkalmaz, de egyszerűen korábban jelent meg, minthogy a megfelelő alkatrészek rendelkezésre álltak volna. Az alacsony fogyasztású LCD-kijelzők akkoriban még nem voltak elterjedtek, ezért Sinclair újszerű villogó LED-eket használt az órákban. A LED-ek azonban olyan nagy fogyasztásúak voltak, hogy az órája csak akkor mutatta az időt, amikor a gombot megnyomták, ami még így is azt jelentette, hogy az óra körülbelül 10 napig bírta elemmel. A kompakt TV80-as zsebtévéje még a lapos panelek előtt készült, ezért egy Fresnel-lencsével nagyított miniatűr képernyőt használt. 

Sinclair újra és újra bebizonyította, hogy ötletei képesek megkerülni az akkori technológia korlátait, de bár úttörő termékeket állítottak elő, nem voltak felhasználóra hangoltak, nem voltak könnyen használhatók, és sok kompromisszummal jártak. Már a The Black Watch is pénzügyi veszteség volt, a Sinclair TV80-ból pedig csak mintegy 15.000 darabot adtak el - és a Casio későbbi LCD-paneles zsebtévéivel együtt ezek kifejezetten bukások voltak az eladások szempontjából.

A pénzügyi problémák és a befektetők megtalálásának nehézségei miatt Sinclair fokozatosan több vállalatot hozott létre, hogy a szellemi tulajdonjogokat köztük átadja egymásnak. Kiegészítésként megalapította a Science of Cambridge-t, amely a Microcomputer Kit MK-14-et (1977) kezdte el kínálni. Ez egy nagyon egyszerű számítógép volt, 256 bájt RAM-mal (maximum 640 bájt az alaplapon, külső bővítéssel 2170 bájtig - tényleg bájt, nem kilobájt!), 512 bájt ROM-mal, nyolcjegyű numerikus kijelzővel és számológép-billentyűzettel. A programozás hexadecimálisan, közvetlenül gépi kódban történt, ami a mérnökök számára szórakoztatóbb volt - de a számítógépnek már akkor is voltak közvetlen I/O csatlakozói és opcionális billentyűzete. Akkoriban a saját házát kellett eladnia, hogy beindítsa a termelést. Ez egy nagyon fejlett technikai szintű eszköz volt, de több mint 15.000 darabot eladtak belőle - és megmutatta az olcsó otthoni számítógépekben rejlő lehetőségeket.

A Sinclair ZX80 (1980) volt az első valódi számítógép

Az első igazi számítógép 1980-ban jelent meg - a Sinclair ZX80 -, amely 100 font alatti árával - 99,95 font volt az összeszerelt számítógép, 79,95 font pedig az építőkészlet - igazi reveláció volt. A készlet nem azt jelenti, hogy néhány alkatrész csatlakoztatásával úgy "épül fel", mint egy modern PC. Megkaptad az áramköri lapot, a chipeket, a többi alkatrészt - és a forrasztás és az ónozás volt a Te gondod, így ez egy kicsit bonyolultabb hobbi volt, mint manapság, de Sinclair úgy tekintett rá, mint egy tanító készletre. Tanulni akarsz? Gyere és keltsd életre a saját számítógépedet!

Ez a gép billentyűzettel és futurisztikus dizájnnal rendelkezett, de még mindig tele volt kompromisszumokkal: 1 kB RAM, csak membrános billentyűzet - nem úgy, mint a mai membrános billentyűzetek, ahol nem látni a membránt, itt a membrános billentyűzet azt jelentette, hogy maga a billentyűzet egy membrán volt! A processzor a videójel generálásában is részt vett, ez az idő 80%-át vette igénybe - így minden alkalommal, amikor a számítógép valamit csinált, a kép egy pillanatra kiesett. Ahhoz, hogy egy BASIC program elférjen a memóriában, tokeneket használtak: a felhasználó nem gépelte be a parancsokat, hanem minden egyes teljes parancs egy-egy speciális karakter volt, amelyet helyesen kellett beírni a billentyűzeten. Ez már nagyobb siker volt, körülbelül 50.000 darabot adtak el belőle, de ismét csak tartalmazott a Sinclairre jellemző kompromisszumokat.

A Sinclair ZX 81(1981) számítógépből félmillió darabot adtak el

Egy évvel később jött az első legendás számítógép: a Sinclair ZX 81 (1981). Jelentősen leegyszerűsítették, mindössze négy integrált áramkörrel: processzor, ROM, RAM és ULA - egy egyedi áramkör, amely az eredeti ZX80 15 univerzális chipjét váltotta fel. Ez alapvetően olcsóbbá és egyszerűbbé tette a gyártást - összeszerelve 69,95 fontba került, építőkészletként 49,95 fontba! A ZX 81 több mint félmillió példányban kelt el, és számos klónt inspirált az USA-ban (Timex 1000), Dél-Amerikában (Microdigital TK82, Czerweny CZ 1000) és Ázsiában (Lambda 8300, Polybrain P118). Alapvetően ugyanaz a gép, néhány fejlesztéssel: eltűnt a villogás, és a felhasználó kiválaszthatta, hogy a számítógép futás közben képet generáljon (lassú üzemmód), vagy kikapcsolja a kijelzőt, és hagyja a processzort teljes teljesítményen futni (gyors üzemmód).

A ZX Printer (1981) nyomtató: hőnyomtatás a legextrémebb formában

Egy másik tipikusan nem szabványos Sinclair találmány volt a ZX Printer (1981), amely egy speciális alumíniummal bevont papírt használt, amit a hőmérséklet szó szerint átégetett. Ez volt talán a termikus nyomtatás legszélsőségesebb formája, amely ma is létezik, például a pénztárgépeknél, de itt a design maximális egyszerűségéről volt szó, a tartósság és az egzotikus papír megvásárlásának szükségessége nélkül. A nyomtatónak nem volt saját intelligenciája, a nyomtatást maga a számítógép irányította.

A ZX Spectrum (1982) számítógép történelmet írt

Clive Sinclair leghíresebb terméke kétségtelenül a ZX Spectrum (1982). Ennek több változata is megjelent, a legnevezetesebb a "gumis", egy olyan számítógép, amelynél a membrán fölé egy gumibillentyűzet került, ami legalább egy kicsit normálisan nézett ki - és 48kB RAM, amibe már rengeteg program fért el. Vannak ritkább változatok 16kB RAM-mal, és fordítva, a későbbi ZX Spectrum Plus, amely a gumi helyett műanyag billentyűzetet hozott, de a "gumis" mégis csak egy klasszikus volt, amely az 1980-as évek első felében elhozta a színes képalkotást az otthonokba.

174 fontért megfizethető számítógép volt - és a Sinclairt a számítógépek úttörőjeként alapozta meg. Meg kell jegyezni, hogy még itt is kísérleteztek nem szabványos funkciókkal interfészbővítések formájában: a ZX Interface 1 a soros interfészek támogatását hozta, de a nem szabványos ZX Netet és a meglehetősen egzotikus ZX Microdrive-ot is, amely "olyan volt, mint a floppy, de végtelen szalaggal" - egy forradalmi, olcsó, ugyanakkor meglehetősen őrült tervezésű szalagos tárolóeszköz. 

A ZX Interface 2 két joystick portot hozott létre, de ez nem a szabványos Atari/Kempston, hanem egy egyedi Sinclair Joystick volt, amely a számbillentyűk lenyomását emulálta. A motiváció ismét jó volt - minden olyan játék, amely lehetővé tette a vezérlőbillentyűk meghatározását, automatikusan támogatta a Sinclair Joystickot, de ez akkor sem egy  szabványos eszköz volt. Még nagyobb problémát jelentett a ROM port, amelynek korlátozott volt a kapacitása; a ROM-ok drágák voltak - darabjuk 15 fontba került! - és így csak 10 játék készült ebben a formátumban. Akkoriban a kazettás magnó volt a király, ugyan korlátozott megbízhatóságú, de sokkal olcsóbb. A legtöbb Spectrum játék magnóról jelent meg - és mindenki ismeri az "R Tape loading error, 0:1" hibaüzenetet abból a korszakból!

Sinclair továbbra is elkövette a rá jellemző hibákat. A brit oktatás hivatalos oktatói számítógépére kiírt pályázaton indult, de alulmaradt az Acorn-nal szemben. Ironikus módon az Acorn irigyelte Sinclair számítógépének népszerűségét, miközben sikerült megnyerniük a hivatalos BBC Micro versenyét. Sinclair viszont nem örült annak, hogy a ZX Spectrum népszerű játékgéppé vált, mert ő tanításra alkalmazható számítógépnek szánta. Ebből a történetből készült a 2009-es "Micro Men" című film, amely a számítógéppiac drámai fejlődését mutatja be az 1980-as évek első felében.

A Sinclair QL számítógép: pénzügyi katasztrófa

1984-ben jött a Sinclair QL (Quantum Leap), egy olyan gép, amely a Sinclairt a félprofi világba emelte volna, ehelyett azonban anyagilag térdre kényszerítette. Hatalmas ugrás volt a teljesítményben, hiszen a tipikusan nyolcbites Zilog Z80A processzorról egyenesen egy harminckét bites Motorola 68008 processzorra váltott - de nyolcbites külső adatbusszal, ami eléggé nyaktörő választás volt. A számítógép sokkal összetettebb volt a vártnál, az operációs rendszer nem fért bele a tervezett ROM-ba, ezért az első verziókat külső modullal szállították - és mindennek tetejébe egy pár Microdrive-ot kellett használni, ami elméletileg olcsó volt, de nagyon problémás, és ami még fontosabb, inkompatibilis volt mindennel, amit a világ többi része használt.

Az eredmény drága, hardver szempontból hiányos és teljesen inkompatibilis volt. A Sinclair arra számított, hogy az első évben egymillió darabot ad el, de valójában összesen körülbelül 150.000 darabot adtak el - és a felhasználóknak bővíteniük és frissíteniük kellett a számítógépeiket. Végül is ez a gép igen népszerű volt azok körében, akik megvették, olyan progresszív technikákat használt, mint a multitasking, és rendelkezett a Psion szoftvercsomaggal, amely később a népszerű kézi-számítógépeket eredményezte, de pénzügyileg bukás volt. A továbbfejlesztett ZX Spectrum Plus túlmelegedett - és a műanyag billentyűzet lyukakat harapott a membránba, így a panaszok 30% körüli értéket értek el - akkoriban, amikor 5% volt a szabvány. A PC és az Amiga is kezdett teret nyerni ebben az időben - és ez valóban problémát jelentett.

ZX Spectrum 128 (1985): további ballépés

A Sinclair mintegy hullámvasúton jutott újra a sikertől a kudarcig, megalkotta a továbbfejlesztett Spectrum első változatát, a Sinclair ZX Spectrum 128-at (1985), de egy évvel később el kellett adnia a márkát a brit gyártónak, az Amstradnak. A Spectrum 128 új üzemmódot hozott, kibővített memóriával és fejlett zenével, de az eredeti Spectrumot mintegy belevarrták, így a számítógépnek két üzemmódja és két BASIC-je volt, két különböző vezérlési módszerrel. Ismét a problémás billentyűzetet hordozta - és hogy a számítógép civilizált maradjon, a teljesítménytranzisztorok jobb oldalán egy kiemelkedő alumínium hűtőbordát helyeztek el, amely úgy volt elhelyezve, hogy megégethetted rajta a kezedet.

Az elektromobilitás úttörője? Sinclair C5 (1985) elektromos tricikli

Nem ez volt a Sinclair egyetlen fiaskója, abban az időben a Sinclair az elektromos mobilitásba is belevágott, és megtervezte a Sinclair C5 elektromos kisautót (1985). Ugyan az elektromobilitás víziója volt, de nem autó, hanem egy tető nélküli tricikli, amelyet jogosítvány nélkül lehetett vezetni. Mint már sokszor, Sinclair most is megelőzte a korát. Sajnos nem ment túl gyorsan - a határ 15 mérföld/óra volt, ami nem túl nagy messzeség -, a hatótávolsága ideális körülmények között 20 mérföld (30 km) volt, de nem nagyon ment hegynek felfelé, a  gázpedált erősen kellett nyomni, alig lehetett valamit szállítani rajta, és ha rossz volt az idő, esőkabátot kellett viselni, amit meg lehetett hozzá vásárolni. Természetesen nem lehetett túl hideg, az akkumulátor a fűtéshez nem adott elég energiát - és nem lehetett túl meleg sem, akkor túlmelegedett. Ráadásul normál forgalomban tényleg veszélyes volt, mert a sofőr alacsonyan ült, és egyrészt ő maga sem sokat látott - és ami a legfontosabb, mások is nehezen látták őt. Annyira kockázatos volt, hogy Hollandiában be is tiltották!

Az összes hiba ellenére 17.000 darabot adtak el a tricikliből, ami ironikus módon elég volt ahhoz, hogy 2010-ig a legkelendőbb elektromos autó legyen, de a veszteség még így is 7 millió font körül volt, és a Sinclair márkanév eladása volt lényegében az egyetlen lehetőség.

Az Amstrad cég, amelynek Sinclairnek el kellett adnia számítógépes márkáját, egyszerűsítette a ZX Spectrum 128 dizájnját, és több változatban is árulta: két változatban kazettás magnóval (+2, +2A), egy változatban nem szabványos 3"-os floppy meghajtóval (+3), majd Sinclair márkanév alatt árult egy otthoni PC-t (Sinclair PC200). Mindegyik esetben azonban ez inkább csak a Sinclair márka pénzügyi kihasználása volt, a ZX Spectrum minden változatából összesen mintegy 5 millió darabot adtak el.

Cambridge Z88: Clive Sinclair utolsó számítógépe és első ultrakönyve

Clive Sinclair egy másik számítógépet is gyártott Cambridge Computer márkanév alatt. Ez volt az innovatív Cambridge Z88 (1988), amelyet ma 0,9 kg-os súlyával ultrakönyvnek neveznénk: négy AA ceruzaelemmel 20 órán át tudott működni, és egy A4-es tábla formájában, gumibillentyűzettel és 640 × 64 pixeles, kivilágítatlan, hosszú csík alakú kijelzővel lehetővé tette az irodai munkát. A számítógép 3,5 MB RAM-ig volt bővíthető, és az adatokat EPROM modulokon tárolta, vagy ahogy ma mondanánk, SSD-ken.

Rendkívül fejlett gép volt, de szokás szerint nem volt kompatibilis semmivel, a képernyő nem volt pozícionálható és nem volt háttérvilágítás, így használati értéke korlátozott volt - tehát egy klasszikus Sinclair. Az 1990-es években visszatért az elektromobilitáshoz, megtervezte az ultrakönnyű Zike elektromos kerékpárt (1992), amely mindössze 11 kg volt, képes volt újratölteni magát, mégis csak 2000 darabot adtak el belőle, állítólag a Sinclair C5 rossz híre miatt.

Sinclair nem lazsált a 90-es években sem

Ezután a klasszikus motorkerékpárok kiegészítőire összpontosított - a Zeta segédmotorra, amely három változatban készült, az utolsót, a Zeta 3-at még 2000 után is árulták. 2002-ben a Zeta-t átalakította a Wheelchair Drive Unit-tá, ami egy elektromos motoros fejlesztés kerekesszékekhez - de nem lett volna Sinclair, ha ezt nem virtuálisan tette volna, így az eredmény nem elektromos kerekesszék lett, hanem egy segédmotoros kerekesszék, amelyet az azt vezető személy működtet. Sinclair tervezte az A-Bike-ot (2006), egy összecsukható kerékpárt, és a Sea Scooter-t (2001), egy "víz alatti robogót", amely egy búvárt tudott megtartani, és egy órán keresztül akár 3 km/h sebességgel is húzható volt. Az A-Bike-ot később elektromos változatban is kínálták - és a Sea Scooter-rel együtt ezek sikeres termékek voltak.

Sinclair magánélete egy egész könyvet megtöltene

Clive Sinclair élete mintha hullámvasúton zajlott volna. Többször meggazdagodott és többször tönkrement - és mivel volt érzéke a kockáztatáshoz, pókerezett, sőt, megnyerte a Celebrity Poker Club első szériáját is. Szerelmi ügyei is hasonlóak voltak, első feleségétől, Ann Trevor-Briscoe-tól 1985-ben vált el - és ez volt annak idején a kor legdrágább válása. Szeretők sora váltotta egymást, és 70 évesen sikerült feleségül vennie a nála 36 évvel fiatalabb Angie Bowness egykori szépségkirálynőt - és úgy tűnik, nem csak a pénz csábította el, hiszen Sinclair nemcsak karizmájáról, hanem elsöprő intelligenciájáról is ismert volt: 1980-1997 között a brit Mensa vezetője volt, és mért IQ-ja 159 volt.

Bár a számítógépek úttörője volt, ő maga nem használta a számítógépeket vagy az internetet, és szkeptikus volt a mesterséges intelligenciával szemben, sőt azt állította, hogy az emberinél nagyobb mesterséges intelligencia megjelenése az emberiséget "nagy túlélési nehézségekhez" vezetné. 1983-ban lovaggá ütötték, és az ismételt kudarcok ellenére még 2010-ben is tervezte a Sinclair X1 elektromos autó új változatának megalkotását, amely megoldaná a C5-ös modelljének problémáit.

Sinclair rendkívül aktív és energikus volt, három gyermeket, öt unokát és két dédunokát hagyott hátra. Sok mindent csinált, és sok zsákutcát kipróbált. Bár néha rendkívül sikeres volt, néha úgy tűnik, hogy ez inkább a véletlen műve volt, hogy nem sokat törődött azzal, hogy az emberek valójában hogyan használják a termékeit, és mit akarnak ténylegesen. Sinclair a maga módján újított, megkerülve korának korlátait és kockázatot vállalva, forradalmi koncepciókat keresett. Lehet, hogy nem ő volt a legjobb technológiai vállalkozó, de az biztos, hogy rendkívül kreatív újító és korunk nagy feltalálója volt, aki számára semmi sem volt lehetetlen.