Emise pro AP+ v app - všechny segmenty Akvizice ApF HU

iPhone 11: nagyobb teljesítmény, fokozott tartósság és hármas kamera

Termékkatalógus

Cikk

Frissítve: 2019. szeptember 19.

Az új iPhone készülékek bemutatását majdnem olyan izgalommal kísérték figyelemmel, mint az olimpiát. Ez furcsának tűnhet, mivel a heves konkurencia még mindig sok szempontból meghaladja az „alma” telefonokat. Ám ezek továbbra is ikonok és az Apple egyedülálló képességgel bír a trendek meghatározásában, még akkor is, ha az újdonságokkal nem elsőként áll elő. Az Apple Park Steve Jobs Színházában nagy pompával mutatták be az új iPhone 11, iPhone 11 Pro és iPhone 11 Pro Max telefonokat, amelyek számos fejlesztést hoznak. Például fejlesztésen estek át a kamerák. Mit tud? Mi a helyzet a többivel? Mindent megtudhatsz a következő bekezdésekből. Természetesen az új 10,2 hüvelykes tabletről és az Apple Watch Series 5 okosórákról sem feledkeztünk meg.

iPhone 11: nagyobb teljesítmény, fokozott tartósság és hármas kamera - TARTALOM

  1. Az iPhone 11, Pro és Pro Max kivitelezése kiválóra sikeredett
  2. iPhone 11 Pro (Max.): a legjobb kijelzővel rendelkezik az összes iPhone közül
  3. A kamerák már az éjszakai módot is tudják
  4. Az új iPhone 11 telefonok ismét a leghatékonyabbak
  5. Az iPhone Pro és Pro Max először kaptak gyorstöltőt
  6. Az iPhone 11 a jól összehangolt iOS 13-ból is profitál
  7. iPhone 11, iPhone Pro és iPhone Pro Max: ár és elérhetőség
  8. Az Apple TV+ egy streaming szolgáltatás az Apple eszközök számára
  9. A hetedik generációs iPad átalakított iPadOS-t kínál
  10. Apple Watch Series 5 - új funkciók, új kialakítás

Az iPhone 11, Pro és Pro Max kivitelezése kiválóra sikeredett

A dizájn nem változott jelentősen az előző generáció, vagyis az iPhone Xr, Xs és Xs Max óta, de a keretek továbbra is a legvékonyabbak közé tartoznak. A pozitív dolog az, hogy az élek mindenhol egyformán szélesek (vagy keskenyek, ahogy tetszik). Sőt, ez jobban néz ki, mint a konkurenciánál, ahol az oldalsó keretek vékonyabbak, viszont általában alul van egy „álluk“. Ezenkívül a színek is újak. Az idei iPhone 11 a következő színekben kapható:

iPhone 11
Az iPhone 11 vonzó színváltozatok széles skáláját kínálja.

Nagyobb változások történtek a hátoldalon. Újonnan láthatunk itt egy négyzet alakú területet, kettő, illetve három kamerával, amelyek révén az új iPhone 11 első ránézésre különbözik az előző generációtól. További újítás a matt üveg, valamint a logó is átkerült a felső részről középre. Ennek oka az, hogy a logó nem mutatna jól túl közel a fotómodulhoz.

iPhone 11
Az iPhone 11 Pro a kompaktabb a két Pro modell közül - a magassága 14 mm-rel alacsonyabb az iPhone 11 Pro Max készülékhez képest.

Az új generációs iPhone 11 telefont fokozott tartósság jellemzi. IP68 tanúsítvánnyal rendelkezik, amely szerint az iPhone 11 fél órán át érintkezhet vízzel 2 méter mélységben. Az iPhone 11 Pro és 11 Pro Max modelleknél pedig 4 méter mélységben.

iPhone 11 Pro (Max): a legjobb kijelzővel rendelkezik az összes iPhone közül

Első pillantásra az iPhone 11 készülékek kijelzője változatlan maradt, de ez csalókának tűnhet. Az iPhone 11 Pro és az iPhone 11 Pro Max Super Retina XDR kijelzővel rendelkezik. A fő fejlesztés, hogy megnövelték a maximális fényerőt. Míg az iPhone XS Max 625 nites értékkel dicsekedett, addig az iPhone 11 Pro (Max) 800 nitre emelte a lécet. Így a kijelző még közvetlen napfényben is tökéletesen olvasható. Ez azonban nem a legmagasabb érték, amellyel a kijelző képes világítani - nagy dinamikus tartományú (HDR) tartalom megtekintésekor a fényerő 1200 nit. Például ha olyan filmet nézel, amelyben van éjszakai jelenet és robbanás történik, akkor a világos rész pixelei akár 1200 nites fényerővel is világíthatnak, miközben a többi pixel teljesen fekete marad.


Az átló mérete maradt 5,8 és 6,5 hüvelyk. Az iPhone 11 megtartotta a 6,1 hüvelykes, HD+ felbontású LCD panelt. Az iPhone 11 kisebb felbontása passzol az az átló méretéhez. Maga a kijelző finomsága 326 ppi, ami bőven elegendő - az emberi szem nem képes érzékelni a magasabb finomságot. Ezen túlmenően a HD+ felbontás előnye, hogy kevésbé terheli meg az akkumulátort. A gyártó szerint az iPhone Xr telefonhoz képest egy órával hosszabb az üzemidő a gazdaságosabb processzor miatt.
iPhone 11 Pro Max
Az iPhone 11 Pro (Max) 800 nites Super Retina XDR kijelzővel rendelkezik, amely HDR tartalmak megtekintésekor 1200 nites fényerőt kínál.

A kamerák már az éjszakai módot is tudják

A trend a kettős, valamint a hármas kamera, és az Apple ezen a területen sem maradhatott le. A legolcsóbb iPhone 11 két 12 Mpx-es érzékelővel (elsődleges és ultraszéles) rendelkezik, az iPhone Pro (Max) pedig hárommal. A fő érzékelőhöz hozzáadtak egy ultraszéles kamerát és egy teleobjektívet, amely 4-szeres optikai zoomra (2-szeres nagyítás és 2-szeres kicsinyítés) és 6-szoros digitális zoomra képes.

iPhone 11
Az iPhone 11 Pro (Max) kamerája sokakat meglepett a megdöbbentő kialakításával. Nem kétséges, hogy remek fényképeket készít. Hogy ez lesz-e minden idők legjobb fotómobilja? - ezt a teszt során kiderítjük.

Az iPhone 11 Pro ultraszéles felvételeket is tud készíteni. Újonnan éjszakai üzemmóddal rendelkezik, amely szükség szerint automatikusan aktiválódik, de manuálisan nem kapcsolható be. Az előadás során az Apple lenyűgöző, éjszakai móddal és anélkül készített felvételeket, valamint részletgazdag fényképeket mutatott be. Továbbá szintén fejlesztette a portré módot, amely - és ez vonatkozik mind az iPhone 11, mind a 11 Pro (Max) készülékekre - az új generációs Smart HDR funkció segítségével másképp rögzíti az arcokat, mint a képkockában lévő többi objektumot. Ezután érzékenyen megvilágítja az arcokat, és meghagyja a természetes színüket.

Szintén szépen nézett ki a videofelvételekről szóló bemutató. A Filmic alkalmazásban különböző kamerákkal készíthetsz videókat, ráadásul rögzítéskor a hang zoomot is használhatod. Ezenkívül egy további újdonság az ún. gyorsrögzítés (QuickTake funkció), amely automatikusan elindítja a videofelvételt, ha hosszan megnyomod az exponáló gombot. Amikor elengeded, a rögzítés leáll. De ha folytatni szeretnéd a videofelvételt, és nem akarod az ujjad a gombon tartani, akkor elég jobbra húznod. Az ujjad balra történő húzásával fotósorozatot készíthetsz.

iPhone 11
Itt egy kép az iPhone 11 Pro és 11 Pro Max előlapi és hátlapi kameráiról.

A 12 Mpx-es előlapi kamera például lehetővé teszi a lassított videofelvételt - ún. slofie, vagyis slow-mo szelfi. Full HD esetén a képkocka ráta 120 fps és 4K esetén 60 fps. Szelfi készítésekor a kamera automatikusan lekicsinyíti a képet, hogy több minden beleférjen a felvételbe.

Az új iPhone 11 telefonok ismét a leghatékonyabbak

A gyártó szavai alapján a teljesítmény szempontjából a mobiltelefonok világában a leggyorsabb lapkakészlet került bevezetésre: A13 Bionic. A processzort mind a három új iPhone 11 telefonba beépítették, ami azt bizonyítja, hogy még a legolcsóbb verzió is a legjobb teljesítményt nyújtja.

Az A13 Bionic két erőteljes és négy gazdaságos maggal rendelkezik. Összesen 8,5 milliárd tranzisztorból áll, ami az idősebb A12 Bionic 6,9 milliárd darabjához képest jelentős növekedés. Ez a teljesítmény növekedésének is megfelel. Végül is ítéld meg magad:

  • Az iPhone 11 telefonok akár 20%-kal gyorsabbak és akár 40%-kal gazdaságosabbak, ha a két hatékony processzormagot használják.
  • Az iPhone 11 telefonok akár 20%-kal gyorsabbak és akár 25%-kal gazdaságosabbak, ha a négy energiatakarékos magot használják.

Ha szeretsz játszani, akkor örömmel fogadod majd, hogy a grafikai teljesítményt is megnövelték. Az iPhone 11 GPU-ja akár 20%-kal gyorsabb és 30%-kal gazdaságosabb. A gépi tanulást, azaz a Neural Engine-t szintén korszerűsítették. Most akár 20%-kal gyorsabb és kb. 15%-kal kevesebb energiát fogyaszt.

A rendszermemória kapacitását szintén megnövelték. Az új modellek 4 GB RAM-mal rendelkeznek, nem pedig 3 GB RAM-mal.

A lapkakészlet egy új U1 társprocesszort is tartalmaz, amely az Ultra Wideband (UWB) technológiának köszönhetően megfigyeli az iPhone telefonok mozgását a térben azáltal, hogy lokalizálja az ugyanilyen chippel ellátott Apple eszközöket. Ez egy rövid hatótávolságú, alacsony fogyasztású és ultraszéles sávú kapcsolat, amely pontosabban határozza meg a pozíciót, mint a Bluetooth vagy a Wi-Fi. Az új iPhone készülékeknél ez a funkció használható a fájlok AirDrop-on keresztüli küldéséhez. Elég bemérned egy konkrét személyt és a rendszer előnyben részesíti. De ez csak a kezdet, ahogy az Apple titokzatosan állítja. A jövőben például a technológiát használhatjuk az elveszett tárgyak centiméteres pontosságú megkereséséhez is.

iPhone 11
Még a legolcsóbb iPhone 11 is az A13 Bionic processzorral büszkélkedhet, amely a gyártó szerint jelenleg a leghatékonyabb mobil CPU címet viseli.

Az Apple a belső tárhely méretét is módosította. Az iPhone 11 elérhető 64, 128 és 256 GB-os verzióban. Az iPhone 11 Pro (Max) nem lesz kapható 128 GB-os, változatban, viszont ehelyett megvásárolhatsz egy 512 GB belső memóriával rendelkező verziót.

Az iPhone 11 Pro és Pro 11 Max először kaptak gyorstöltőt

Az akkumulátorok kapacitása 3110 mAh-ra, 3046 mAh-ra és 3969 mAh-ra növekedett. A valódi üzemidőre azonban még várnunk kell, de az akkumulátorok bármilyen bővítése örömmel fogadható. Ezenkívül az Apple idén először döntött úgy, hogy egy gyorstöltőt is mellékel. Az iPhone 11 Pro és 11 Pro Max már alapkivitelben 18 W-os, USB-C csatlakozóval ellátott töltővel kapható. Az iPhone 11 megtartotta az 5 W-os, USB-A porttal rendelkező adaptert.

Paraméterek/Modell iPhone 11 iPhone 11 Pro iPhone 11 Pro Max
A kijelző átlója 6,1" 5,8" 6,5"
Felbontás és a kijelző típusa 1 792 × 828 px, Liquid Retina (LCD), 326 ppi 2 436 × 1 125 px, Super Retina XDR (OLED), 458 ppi 2 688 × 1 242 px, Super Retina XDR (OLED), 458 ppi
Képarány 19,5 : 9 19,5 : 9 19,5 : 9
Processzor Apple A13 Bionic Apple A13 Bionic Apple A13 Bionic
RAM 4 GB 4 GB 4 GB
Belső tárhely 64/128/256 GB 64/256/512 GB 64/256/512 GB
Operációs rendszer iOS 13 iOS 13 iOS 13
Hátlapi kamera 12 Mpx (f/1,8) + 12 Mpx (f/2,4, 120°) 12 Mpx (f/1,8) + 12 Mpx (f/2,4, 120°) + 12 Mpx (f/2,4) 12 Mpx (f/1,8) + 12 Mpx (f/2,4, 120°) + 12 Mpx (f/2,4)
Előlapi kamera 12 Mpx 12 Mpx 12 Mpx
Akkumulátor 3 110 mAh 3 046 mAh 3 969 mAh
Gyorstöltés
Méretek 150,9 × 75,7 × 8,3 mm 144 × 71,4 × 8,1 mm 158 × 77,8 × 8,1 mm
Tömeg 194 g 188 g 226 g
Mesterséges intelligencia
Ár 349 990 Ft-tól* 537 990 Ft-tól* 577 990 Ft-tól*
*Az árak 2019. szeptember 10-től érvényesek
iPhone 11
Az iPhone 11 Pro (Max) 18 W-os gyorstöltővel kapható.

Az iPhone 11 a jól összehangolt iOS 13-ból is profitál

Az iPhone telefonoknak már régóta nagy előnye az iOS operációs rendszer. Az iOS 13 számos fejlesztést hoz. Ide tartozik például az éjszakai mód vagy a további gyorsítás az elődjéhez képest. Alább található a legnagyobb újítások listája:

  • 30%-kal gyorsabb Face ID. Ráadásul az arcfelismerés már nagyobb távolságból és több szögből is működik.
  • Az alkalmazások akár kétszer gyorsabban futnak az iOS 13 rendszeren.
  • Az alkalmazások letöltéskor 50%-kal, frissítéskor pedig 60%-kal kisebbek.
  • Dark mode - az iOS most már éjszakai módban is használható.
  • Sign In with Apple - jelentkezz be az Apple segítségével. Ezzel a magánéletre összpontosító móddal bejelentkezhetsz a weboldalakra az Apple ID segítségével.
  • A helymeghatározás korlátozása - a felhasználónak több ellenőrzése van afelett, hogy az alkalmazások hogyan és mikor férjenek hozzá a helyadataikhoz.
  • Swipeolás írás közben - a szabadalmaztatott iOS billentyűzet lehetővé teszi az ujjak csúsztatásával történő szövegbevitelt.
  • Find My - egy új alkalmazás, amely egyesíti a korábbi Find My iPhone-t és Find My Friends-t.
  • Továbbfejlesztett alkalmazások - szinte az összes alkalmazást nagyobb vagy kisebb mértékben frissítették, akár a funkcionalitást, akár a formatervezést nézzük.
  • Új hangerőszabályzó felület - A hangerőszabályzó indikátora új külsőt kapott.

iPhone 11, iPhone 11 Pro és iPhone 11 Pro Max: ár és elérhetőség

Az új iPhone 11 ára az előző év azonos időszakához képest változatlan maradt. Az összes modell egyedi memóriaváltozatait az alábbi összegekért vásárolhatod meg.

Az iPhone 11 ára

Az iPhone 11 Pro ára

Az iPhone 11 Pro Max ára

Az új iPhone 11 eladása ebben a hónapban kezdődik, az első hullámban a legnagyobb piacokkal együtt. A következő napokban az előrendelések is megkezdődnek.

Az Apple TV+ egy streaming szolgáltatás az Apple eszközök számára

Ha szereted a sorozatokat és a filmeket, akkor az új Apple TV+ szolgáltatás boldoggá fog tenni. Ez egy új streaming szolgáltatás az összes Apple készülék számára. A szolgáltatás idén, konkrétan november elsejétől lesz elérhető, kezdetben néhány exkluzív programmal, de minden hónapban újakkal fog bővülni. A havi díja 4,99 USD lesz az egész család számára, ami körülbelül 1400 Ft. Ezenkívül ha megvásárolod valamelyik Apple készüléket, akkor egy évig ingyenesen használhatod ezt a szolgáltatást. Az Apple a See sorozat következő előzetesével mutatta be a teljes streaming szolgáltatást.

A hetedik generációs iPad átalakított iPadOS-t kínál

A konferencián az Apple első jelentősebb bejelentése az iPad készülékek legújabb generációja volt. A 2019-es év az iPad eszközök számára többé-kevésbé a paraméterek frissítését jelenti. A legnagyobb újítások között szerepel a 10,2"-es Retina kijelző és az átalakított operációs rendszer, amely ma az iPadOS nevet viseli. Egy másik újítás a Smart Connector, amely lehetővé teszi például egy külső billentyűzet csatlakoztatását.

A konferencia nagy része az átalakított iPadOS operációs rendszerről szólt, amely sokkal kellemesebb és hatékonyabb környezetet kínál. Minden az új kezdőképernyővel kezdődött, de talán a legszebb fejlesztés a multitasking. Az új operációs rendszerben zökkenőmentesen válthatsz a különböző ablakok között, egyszerre több alkalmazást nyithatsz meg, és újonnan használhatod a lebegő billentyűzetet. Továbbá az Apple Pencil is új gesztusokat kapott.

Ami a tervezést illeti, 100%-ban újrahasznosított alumíniumból készült. Az Apple valószínűleg minden új eszközt ebből fog legyártani, és nem pedig hagyományos alumíniumból. Az iPad Apple A10 Fusion processzorral és kb. 10 órás üzemidővel rendelkezik. Az új termék szeptember 30-tól lesz kapható 329 dollárért, ugyanakkor az előzetes eladást elindították a bemutatóval egy időben. Ezenkívül egy évig ingyen használhatod az Apple TV+ szolgáltatást, ha megvásárolod valamelyik Apple készüléket.

Apple Watch Series 5 - új funkciók, új kialakítás

Az Apple az 5. generációs Apple Watch okosórákat is bemutatta. A bemutató első részében az Apple alkalmazottak a biztonsági funkciókról beszéltek. Az új verziónál sok figyelmet fordítottak az egészségre. A WatchOS 6 rendszerű Apple Watch Series 5 okosóra az ismert pulzusmérés, EKG vagy az esésérzékelés mellett a környezeti zaj szintjét is méri, amellyel védi a hallást. A nők figyelemmel kísérhetik a menstruációs ciklusaikat és az azokkal kapcsolatos egészségügyi összefüggéseket.

Talán az Apple Watch Series 5 egyik legnagyobb újdonsága az átalakított kijelző. Ennek az Apple az „Always-On Retina Display“ nevet adta. Ez azt jelenti, hogy a kijelző mindig be van kapcsolva. Az előző generációkhoz képest az óra csak akkor sötétül el, ha nem használják, és persze alapvetően energiatakarékos üzemmódba lép. A fontos információk, mint például az idő, a dátum, a tevékenységi statisztikák és a hasonlók továbbra is láthatók.

Az Apple Watch Series 5 kijelzőpanelje LTPO technológiával készült. Ez lehetővé teszi a frissítési frekvencia megváltoztatását 60 Hz-től egészen 1 Hz-ig. Az utóbbira az óra akkor vált, ha energiatakarékos üzemmódba lép. Ennek köszönhetően az óra egyetlen feltöltéssel akár 18 órán át üzemképes, még annak ellenére is, hogy a kijelző valójában soha nem kapcsol ki teljesen.

Apple Watch 5
A kijelző, amely soha nem kapcsol ki, elsőre úgy hangozhat, hogy nagyon megterheli az akkumulátort. Az új funkciókkal összehangolt alkatrészek azonban maximális üzemidőt biztosítanak.

A szoftver szempontjából a WatchOS 6 számos új funkcióval érkezik. Az innovációk közül talán a legfontosabb a továbbfejlesztett térkép alkalmazás, és főleg az integrált iránytű. Ez nem csak az irányt, hanem a pontos koordinátákat, a tengerszint feletti magasságot és az emelkedést is mutatja. Ezenkívül az óra csatlakoztatható intelligens otthonhoz. Természetesen van egy továbbfejlesztett Siri és NFC chip.

Az Apple Watch Series 5 többféle kivitelben kapható. A legolcsóbbak - mint például az iPad készülékek - újrahasznosított alumíniumból készültek. Ezenkívül vannak még rozsdamentes acélból, és most először speciálisan kezelt titánból készült változatok is. A népszerű Nike+ modellek és a cirkonkerámiából gyártott verziók szintén visszatérnek. A divatot kedvelők számára a bőrpánttal ellátott Hermés modellek magától értetődőek, amelyek újonnan elegáns fekete színben is forgalomba kerülnek. Az órákat szeptember 20-án adják ki, és 153 180 Ft-tól lesznek kaphatók.

Az Apple Watch Series 5 árusításával párhuzamosan továbbra is elérhetők maradnak az Apple Watch Series 3 okosórák, amelyek jelentős kedvezménnyel lesznek kaphatók.

Apple Watch 5 Nike
Az új Apple Watch Series 5 szintén elérhető lesz Nike+ változatban.
i Ezek is érdekelhetnek

Ezzel az iPhone 11 bemutatása véget ért. Nagy teljesítménybeli fejlesztéseket és érdekes újításokat hoz. A jó hír az, hogy az Apple körülbelül ugyanazon a szinten tartotta az árakat, mint a tavalyi modellekét.

Az iPhone 11 bemutatásának szöveges átirata

  • 20:41 – Sajnos erre nem került sor: „One more thing...“.
  • 20:40 - Tim Cook értékeli a mai prezentációt, és várja szeptember 20-át, amikor az Apple Store újból megnyílik a New York-i Fifth Avenue-n. Ezzel azonban véget ér a bemutató.
  • 20:38 - Az Apple az Apple Store újdonságairól beszél. A jelenlegi fejlesztés, hogy összeállíthatsz egy saját Apple Watch-ot a helyszínen vagy egy új iPhone-t havi díj ellenében.
  • 20:33 - Az iPhone 11 Pro 64 GB ára 999 dollár, az iPhone 11 Pro Max 64 GB ára 1099 dollár. A vásárlók számára szeptember 20-tól lesznek elérhetők.
  • 20:30 - Az iPhone 11 Pro a legjobb iPhone.
  • 20:28 - A Showing Filmic alkalmazásban egyidejűleg rögzíthetsz az elülső és a hátsó kamerával.
  • 20:24 - 4K videók 60 FPS mellett. Mindhárom kamera azonos módon működik, és az egyes objektívek között azonnal váltani lehet. Speciális szerkesztési lehetőségek is rendelkezésre állnak. Így hatásos videókat is létrehozhatsz az iPhone készüléken.
  • 20:21 - Új Deep Fusion kamerafunkció, fejlett gépi tanulással. Az ilyen kép 9 képkocka kombinálásával keletkezik, amelyek egy pillanat alatt rögzítik a kívánt jelenetet.
  • 20:19 - A hátsó három kamerának lenyűgöző paraméterei vannak. A teleobjektív 4-szeres zoommal rendelkezik. A 120 fokos látómezővel ellátott széles látószögű kamera teljesen új lehetőségeket kínál a fényképezéshez.
  • 20:16 - Az iPhone 11 Pro 4 órával több üzemidővel rendelkezik, mint az iPhone XS. Az iPhone 11 Pro Max 5 órával több üzemidőt kínál, mint az iPhone XS Max.
  • 20:13 - Részletesen bemutatják az A13 Bionic chipet, amelyet az Apple tervezett és gyárt. Jelentősen javult a gépi tanulás. Ezenkívül a 7 nm-es gyártási technológiának és az egyes alkatrészek intelligens átkapcsolásának köszönhetően a chip rendkívül energiatakarékos.
  • 20:10 - Megérkezett az iPhone 11 Pro. Phil Schiller fellép a színpadra. Új színek - éjzöld, asztroszürke, ezüst, arany. Az új, nagy fényerejű OLED kijelzőt Super Retina XDR kijelzőnek nevezik.
  • 20:07 - Az iPhone 11 telefon 699 dollárba kerül.
  • 20:06 - Az iPhone 11 bemutató videója csodálatos!
  • 20:03 - Az iPhone 11 akkumulátora körülbelül egy órával hosszabb ideig bírja, mint az iPhone Xr telefoné. A teljesítménynövekedés miatt ez nagyon jó hír. Az Apple nem határozza meg a pontos kapacitást.
  • 20:00 - Az iPhone 11 A13 Bionic lapkakészlettel rendelkezik. Ez természetesen a legerősebb CPU az okostelefonok történetében. Ez vonatkozik a grafikai részre is.
  • 19:57 - A videofelvétel is jól néz ki. A gyors videóhoz csak tartsd lenyomva az exponáló gombot a kamera környezetében, és azonnal elkezdődik a felvétel.
  • 19:54 - A nagy hír az automatikus éjszakai üzemmód, amely drámaian javítja a fényképek minőségét gyenge fényviszonyok között.
  • 19:52 - A kettős kamera újonnan tartalmaz egy 12 Mpx-es széles látószögű lencsét, 120 fokos látómezővel. A mintaképek jól néznek ki.
  • 19:49 - Az iPhone Xr helyét az iPhone 11 veszi át. Új színek - lila, fehér, sárga, zöld, fekete és Product (RED). Hátul két kameralencse van. A telefon a Dolby Atmos technológiát is támogatja.
  • 19:47 - Most az iPhone következik. A tulajdonosok 99%-a elégedett volt az előző generációval.
  • 19:44 - Az Apple Watch Series 5 alapárai 399 USD (GPS) és 499 USD (GPS + LTE).
  • 19:41 - Egy új variáns, amely titánból készült. A kerámia változatok szintén visszatérnek. A luxus szerelmeseinek Hermés modelleket is készítettek.
  • 19:39 - Az óra beépített iránytűvel rendelkezik, amely megmutatja a GPS koordinátákat vagy a tengerszint feletti magasságot. Természetesen érzékeli, ha a felhasználó elesik, és most már világszerte több mint 150 országban lehet segítséget hívni.
  • 19:38 - Az óra Always-on kijelzőt használ. Az LTPO technológiának köszönhetően az óra állandóan mutatja a legfontosabb információkat, még akkor is, ha nem pillantasz rá.
  • 19:36 - Új generációs okosórák - Apple Watch Series 5.
  • 19:33 - Az Apple sok figyelmet fordít a tudományra és a kutatásra. A megszerzett tudást ezután integrálja az Apple Watch okosórákba. Pontosabban a pulzus- vagy az EKG-mérésről van szó. Az Apple hivatalos, tudományos jellegű tanulmányokat indított a zajmérésről, a menstruációs ciklus megfigyeléséről és a pulzus még részletesebb kiértékeléséről.
  • 19:30 - További hírek az Apple Watch órákról. Az Apple készített egy videót, amely bemutatja a felhasználók számára az intelligens órák előnyeit a mindennapi életben. Sokaknak javult az egészségük, és emiatt általában elégedettebbek.
  • 19:27 - Az új iPad ára 329 dollártól kezdődik.
  • 19:26 - Az új iPad készülékkel együtt az átdolgozott iPadOS operációs rendszert is bemutatják.
  • 19:24 - Tim Cook bemutatja az új iPad-et, konkrétabban a 7. generációt. A kijelző méretét megnövelték 10,2"-re. Az Apple kijelenti, hogy kétszer hatékonyabb, mint egy tipikus laptop. Egy Smart csatlakozó is rendelkezésre áll a billentyűzet egyszerű csatlakoztatásához.
  • 19:21 - Ha iPhone-t, iPad-et vagy iMac-ot vásárolsz, akkor az Apple TV+ alkalmazást 1 évig ingyen használhatod.
  • 19:20 - Az Apple TV+ november elsejétől lesz elérhető több mint 100 országban 4,99 dollárért.
  • 19:17 - A drámai See sorozat a karizmatikus Jason Momoa főszereplésével rendkívül vonzónak tűnik.
  • 19:15 - Megérkezett az Apple TV+. Ez egy Netflix-hez hasonló szolgáltatás, amelyen az Apple saját gyártású alkotásai nézhetők. Nagyok az elvárások. A közelgő filmek és sorozatok előzeteseit százmillióan tekintették meg.
  • 19:13 - Az Apple Arcade szeptember 19-től lesz elérhető, havonta 4,99 dollárért. Az előfizetés több mint 100 játékhoz biztosít hozzáférést.
  • 19:10 - Az utolsó játékdemó az Annapurn Interactive-tól származik. Ebben a játékban motorokkal kell versenyezni és különféle bónuszokat lehet összegyűjteni. A környezet reagál a zenei kíséretre.
  • 19:08 - Az első példa egy játék az egész család számára: Frogger in Toy Town a Konami vállalattól. A következő a Capcom, amely olyan grafikát és játékrészt ígér, mintha konzolon játszanál. Ebben a játékban felfedezheted a víz alatti világot.
  • 19:04 - Az App Store áruházzal kezdenek és bemutatják az Apple Arcade-t. A szolgáltatás korlátlan hozzáférést biztosít a kiválasztott játékokhoz az Apple platformon. A teljesen átalakított környezet tippeket jelenít meg olyan játékokról, amelyek érdekesek lehetnek számodra az előzményeid alapján.
  • 19:00 - Tim Cook elfoglalta a helyét a Steve Jobs Színházban. A bemutató kezdődik.
  • 18:50 - Az általános elvárás magas. A világ minden tájáról 517 000 ember várja az Apple hivatalos közvetítését.
  • 18:40 - Az esemény az Apple Park Steve Jobs Színházában zajlik, amely teljesen a föld alatt van. Kevesebb mint 1000 résztvevő fér be az előadóterembe, és mindenki megérkezik, akiket az Apple meghívott. A túlnyomó többség újságírókból, befolyásos személyekből és néhány kulcsfontosságú Apple alkalmazottból áll. Egy érdekesség, hogy a Steve Jobs Színház egyik bemutatótermében azonnal kipróbálható az új iPhone.
  • 18:35 - Az Apple Parkot beragyogja a napfény, és a vendégek között szerepel az Apple egyik alapítója, Steve Wozniak.
  • 18:30 - Csak néhány perc az új iPhone hivatalos megjelenéséig. Tim Cooknak és csapatának valószínűleg három új iPhone-ja van - iPhone 11 (az iPhone Xr utódja), iPhone 11 Pro (az iPhone Xs utódja) és iPhone 11 Pro Max (az iPhone Xs Max utódja). A végső elnevezésüket csak a bemutató során tudjuk meg, amelyre közvetlenül az Apple Parkban kerül sor.
4,9 1035×
iPhone 11 64 GB fekete
Mobiltelefon - 6,1"-es IPS kijelző 1792 × 828 felbontással, 4 GB RAM, 64 GB belső tárhely, single + eSIM, Apple A13 Bionic processzor, kameramodul: 12Mpx (f/1,8) fő kamera + 12Mpx széles látószögű, 12Mpx felbontású előlapi kamera, GPS, NFC, LTE, Lightning port csatlakozó, IP68 vízálló, gyorstöltés 18W, vezeték nélküli töltés, 3110 mAh kapacitású akkumulátor, megjelenés éve 2019, iOS operációs rendszer
Szuper ár
168 390 Ft
Szállításra kész > 5 db
Éjfélig megrendeled, reggel az AlzaBoxban leled.
Infó
Termékkód: RI028b2
4,9 1035×
iPhone 11 128 GB fekete
Mobiltelefon - 6,1"-es IPS kijelző 1792 × 828 felbontással, 4 GB RAM, 128 GB belső tárhely, single + eSIM, Apple A13 Bionic processzor, kameramodul: 12Mpx (f/1,8) fő kamera + 12Mpx széles látószögű, 12Mpx felbontású előlapi kamera, GPS, NFC, LTE, Lightning port csatlakozó, IP68 vízálló, gyorstöltés 18W, vezeték nélküli töltés, 3110 mAh kapacitású akkumulátor, megjelenés éve 2019, iOS operációs rendszer
197 290 Ft
Szállításra kész > 5 db
Éjfélig megrendeled, reggel az AlzaBoxban leled.
Infó
Termékkód: RI028c2
4,9 1035×
iPhone 11 128 GB fehér
Mobiltelefon - 6,1"-es IPS kijelző 1792 × 828 felbontással, 4 GB RAM, 128 GB belső tárhely, single + eSIM, Apple A13 Bionic processzor, kameramodul: 12Mpx (f/1,8) fő kamera + 12Mpx széles látószögű, 12Mpx felbontású előlapi kamera, GPS, NFC, LTE, Lightning port csatlakozó, IP68 vízálló, gyorstöltés 18W, vezeték nélküli töltés, 3110 mAh kapacitású akkumulátor, megjelenés éve 2019, iOS operációs rendszer
197 290 Ft
Szállításra kész > 5 db
Éjfélig megrendeled, reggel az AlzaBoxban leled.
Infó
Termékkód: RI028c1
4,9 1035×
iPhone 11 64 GB fehér
Mobiltelefon - 6,1"-es IPS kijelző 1792 × 828 felbontással, 4 GB RAM, 64 GB belső tárhely, single + eSIM, Apple A13 Bionic processzor, kameramodul: 12Mpx (f/1,8) fő kamera + 12Mpx széles látószögű, 12Mpx felbontású előlapi kamera, GPS, NFC, LTE, Lightning port csatlakozó, IP68 vízálló, gyorstöltés 18W, vezeték nélküli töltés, 3110 mAh kapacitású akkumulátor, megjelenés éve 2019, iOS operációs rendszer
168 390 Ft
Szállításra kész > 5 db
Éjfélig megrendeled, reggel az AlzaBoxban leled.
Infó
Termékkód: RI028b1
4,9 1012×
iPhone 11 128 GB sárga
Mobiltelefon - 6,1"-es kijelző, 1792 × 828, IPS kijelző, 6 magos Apple A13 Bionic processzor, 4 GB RAM, 128 GB belső tárhely, 12 Mpx felbontású (f/1,8) + 12 Mpx felbontású (f/2,4), hátlapi kamera, optikai zoommal, 12 Mpx felbontású előlapi kamera, optikai képstabilizátor, GPS, Glonass, NFC, 4G (LTE), UWB, Lightning port, single + eSIM, kártyafüggetlen, gyorstöltés 18W, vezeték nélküli töltés, 3110 mAh kapacitású akkumulátor, iOS 13 operációs rendszer
242 090 Ft
Utolsó termék a raktáron
Éjfélig megrendeled, reggel az AlzaBoxban leled.
Infó
Termékkód: RI028c6
Nyomtatás
P-DC1-WEB15
28 év tapasztalat az e-kereskedelemben
3 millió megrendelés évente
a vásárlók 98% visszatérő
Több infó
Felhívunk és szakértői tanácsot adunk
06-1-701-1111
Kérdés a rendeléssel kapcsolatban
Kérdés a termék(ek)kel kapcsolatban
Kérjük, add meg a telefonszámodat:
Keress minket
Az Ön adatainak védelme fontos számunkra Mi, az Alza.cz a.s., azonosítószám: 27082440, sütiket használunk a weboldal működőképességének biztosításához, és a beleegyezéseddel weboldalunk tartalmának személyre szabásához is. Az "Értem" gombra kattintva elfogadod a sütik használatát és a weboldal viselkedésével kapcsolatos adatok átadását a célzott hirdetések megjelenítésére a közösségi hálózatokon és más weboldalakon található hirdetési felületeken.
További információ Kevesebb információ