A fizetések több mint 51%-ához bankkártyát használtak (on-line vagy az Alza értékesítési pontokon elhelyezett terminálokon keresztül), a megrendelések több mint 50%-a pedig mobilkészülékekről érkezett. 2018 egyben az innovációk éve is volt az Alzánál – három egyedi, A jövő boltja elnevezésű önkiszolgáló értékesítési pontot alakítottak ki, bevezették az Alza HomeBoxokba való kiszállítást (Magyarországon egyelőre nem érhető el), valamint a disztribúciós hálózat újabb 1 800 új átvevőhellyel bővült. A cég sok újdonságot tervez erre az évre is, és ezekből Magyarország sem fog kimaradni.
„2018-ban az Alza magyarországi forgalma meghaladta a 12 milliárd forintot, ami az előző évhez képest 129%-os növekedést jelent. A legforgalmasabb időszakban napi közel 5000 megrendelést teljesítettünk. A legkelendőbb termékek a kávéfőzők, a játékkonzolok, a mobiltelefonok és a televíziók. A vásárlók a terméket 14 napon belül indoklás nélkül visszaküldhetik, vagy visszahozhatják az értékesítési pontra – a múlt évben felgyorsítottuk a reklamációs ügyintézést, a problémás esetek nagy részét 24 órán belül oldottuk meg az Alza Showroomban. Vevőinktől számos pozitív visszajelzést kapunk, így az Alzánál végzett vásárlása alapján 94,37 százalékuk ajánlaná ismerőseinek is webáruházunkat.“ - mondta Jaromír Řánek, az Alza.cz üzletfejlesztési igazgatója. „Nagy örömünkre szolgált, hogy az „Ország Boltja” versenyen „Webpláza” kategóriában II. helyezést értünk el. Továbbra is nagy figyelmet fordítunk ügyfélszolgálatunkra, mivel a vásárlók elégedettsége a legfontosabb a számunkra. “
2019-ben további újdonságok, új termékek, új árubemutatók és más érdekességek várnak vásárlóinkra. Magyarországon az alza.hu is bekapcsolódik a holnaptól, azaz április 11-től induló Glamour-napokba, amelynek során vevőink vonzó árakon juthatnak hozzá a kiválasztott termékekhez (https://www.alza.hu/glamour-napok).
Az idei évtől az Alza.hu egyedi kínálati elemként piacra dobta az AlzaPower elnevezésű több tucatnyi saját termékét. Az e-kereskedő elindította SPORT részlegét is, ahol kemping és túra termékek, sport karórák és fitnesz karkötők, fitnesz eszközök, labdajátékokhoz és ütős sportokhoz használt eszközök valamint hátizsákok és poggyászok vásárolhatók meg.
Terveink között szerepel a Vadászat, a Kert és az Autó-Motor részlegek elindítása is. Mind e mellett egy exkluzív Apple-pontot is tervezünk nyitni. Szolgáltatásaink tovább bővülnek (azonnali termékcsere 24 órán belül, vagy meghosszabbított 60 napos csere), valamint számos új lehetőséget kínálunk majd, mint pl.: összeszerelő technikus helyben a Showroomban, védőfóliák felhelyezése mobiltelefonokra, online chat egyes termékek szakértőivel, merevlemezek cseréje gamerek részére, környezetbarát kerékpáros termékkiszállítás Budapesten belül, illetve a kiszállítási hálózat bővítése – új AlzaBoxokat telepítünk és együttműködést indítunk egy új helyi partnerrel újabb átvevőpontok létesítésére. Akciókból sem lesz hiány, mint pl. a nagyon kedvelt Black Friday. Az Alza tovább javítja az ügyfélpanaszok kezelésének folyamatát is.
Vállalati értékeivel összhangban, az Alza nemcsak a fenntartható fejlődéssel, társadalmi kapcsolatokkal és a helyi környezettel szembeni kötelezettségeinek tesz eleget, hanem kiemelt figyelmet fordít más célokra is. Magyarországon a társadalmi felelősségvállalás keretében segítette a kirekesztés problémájára rámutató „Bérlők” videós projekt alkotóinak munkáját, valamint digitális, a tanulást megkönnyítő eszközöket juttatott a Bornemisza Péter Általános Iskola tanulóinak és támogatta a Nógrád megyei hátrányos helyzetű gyerekek focicsapatát.
Az Alza bemutatása
Az Alza piacvezető és trendteremtő e-kereskedelmi cég, amit nemcsak a 2018-ban elért rekordmértékű 312 milliárd forintos nettó forgalma bizonyít, hanem számos újítás is az online kereskedelem területén (egyedülálló önkiszolgáló „A jövő boltja” üzletek, kiszállítás az AlzaBoxokon keresztül), kriptovalutával történő fizetés és értékesítés a BTC és LTC fizető automatákban, elektromos autók online kínálata, egyedi szolgáltatások (Fizesd ki a harmadát, Próbaidő), kurzus a Prágai Közgazdasági Egyetemen, AlzaPower saját márkás termékek, terjeszkedés Magyarországra, Ausztriába és további országokba. Az Alza üzletei hétvégeken is nyitva tartanak, illetve folyamatos a termékek kiszállítása. Az ügyfelek az önkiszolgáló AlzaBox átvevő pontok széles körű hálózatából vehetik át megrendeléseiket. A cég az Alza Premium hűségprogramot is felkínálja vevőinek (Cseh Köztársaság és Szlovákia). Az Alza számos díjban részesült a Cseh Köztársaságban, mint például: A legmegbízhatóbb márka az elektronikus termékek tekintetében, az Év MasterCard kereskedője és továbbiak. A vállalatot felelős magatartás jellemzi, hogy tavaly 64 nonprofit szervezetet támogatott. Az Alza legfontosabb eredményeiről itt tájékozódhat.
Média kapcsolat:
[email protected] – Alza.cz
[email protected] – Relativ.hu
Weboldalunkon a sütik 2 kategóriáját használjuk:
Nélkülözhetetlen sütik
Ezek elengedhetetlenek a weboldal és funkcióinak működéséhez, amelyek használatáról Ön dönt. Nélkülük nem működne a weboldalunk, például nem tudna bejelentkezni saját fiókjába, vagy bevásárlói listákat létrehozni.Analitikai sütik
Ezek az Ön tevékenységeinek nyomon követésére szolgálnak adatelemzés céljából, mint például a reklámozás hatékonyságának értékelése, személyre szabott tartalom felajánlása./span>Közösségi hálók sütijei
Ezek a sütik lehetővé teszik számunkra, hogy kényelmesen összekapcsoljuk Önt a közösségi média profiljával, és például lehetővé teszik, hogy termékeket és szolgáltatásokat osszon meg barátaival és családtagjaival.Tartalom személyre szabása
Ezek a sütik lehetővé teszik számunkra, hogy az Önről rendelkezésre álló információk alapján tartalmakat és hirdetéseket jelenítsünk meg Önnek, hogy a lehető legjobban ki tudjuk elégíteni az Ön igényeit. Ez legfőképpen ahhoz kapcsolódik, hogy milyen tartalmat tekintett meg, illetve milyen eszközzel lépett be az oldalunkra.Nem személyre szabott hirdetések
Ezek a sütik lehetővé teszik számunkra, hogy általános termék- és szolgáltatásreklámokat jelenítsünk meg Önnek.Személyre szabott hirdetések
Ezeknek a sütiknek köszönhetően mi és partnereink az Ön vásárlásai, viselkedése és preferenciái alapján releváns és személyre szabott termékeket és szolgáltatásokat tudunk Önnek felkínálni.Közönségmérés
Ezek a sütik lehetővé teszik számunkra, hogy optimalizáljuk oldalunkat az Ön kényelme érdekében az Ön használatának módja alapján. A cél az, hogy emlékezzünk vagy előre jelezhessük a választásaikat. Ide tartozik például a funkciók használata, elhelyezkedése, viselkedése az oldalon.Harmadik féltől származó sütik
Ezek a sütik harmadik féltől származó sütik, amelyekről és partnereinkről itt olvashat bővebben .A sütik feldolgozásának elfogadásával nélkülözhetetlen és analitikai sütik kerülnek telepítésre eszközére, amelyeket a weboldal megtekintéséhez használ (az "Értem" gombra kattintva mindkét kategóriát elfogadja, vagy kiválaszthhatja a kategóriák közül csak az egyiket a "Beállítások" gombra kattintva). A technikai sütiket mindig telepítjük az eszközére, az Ön beleegyezése nélkül is, mert ezek nélkül a weboldalunk nem működne.
A sütik feldolgozásával kapcsolatos beleegyezését visszavonhatja. A sütik vállalatunk általi feldolgozása kapcsán Önnek joga van a következőkhöz is: hozzáférni a sütikhez, törölni a sütiket, módosítani, hozzáadni és javítani a sütiket, korlátozni a feldolgozást, és joga van panaszt benyújtani a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóságához. Több információ a jogairól.
A sütik feldolgozásával kapcsolatban még több információt talál az Adatvédelmi szabályzatunkban.