Az Alza.hu intenzíven készül a karácsonyra, a mai naptól pedig két új árucsoport, a szépségápolási és drogéria termékek árusítását indítja el Magyarországon. Az Alza kínálatában már most is több millió új termék található minden korosztály számára, a budapesti bemutatóteremben pedig már közel 20 ezer termék van raktáron, így a vásárlók többsége percek alatt át tudja venni megrendelését.
A mobiltelefonokon, számítógépeken, televíziókon, háztartási gépeken, játékokon, sportfelszereléseken és barkácstermékeken, valamint autó felszereléseken kívül, újonnan ékszer, óra és luxus kategóriájú testápolási, hajápolási és biokozmetikumokat is kínál az online áruház. Ezek mellett ajánlatában megtalálhatók a női és férfi ajándékcsomagok, a tisztító- és mosószerek, higiéniai kellékek, valamint gyerekjátékok, illetve kontaktlencsék széles kínálata. A szépségápolási kínálaton belül termékek tízezreiből válogathatnak a vevők, köztük 1700 féle illatból, melyek minden megajándékozott részére örömet okozhatnak.
A cég nagyban készül a karácsonyi szezonra, így rendelést már aznapi kézbesítést igényelve is le lehet adni. Az év végéhez közeledve az Alzaboxokba a cég jelenleg már naponta kétszer is kiszállít – így a vásárlók a 14:59-ig leadott megrendelésüket még aznap átvehetik. Az Alza Budapesten belül már a tizedik Alzaboxot telepítette és 2019 végéig következő hét kihelyezését tervezi. A legújabb Alzaboxok Budapest IV. és XVIII. kerületében, illetve Budaörsön és Érden találhatók. Mindezenfelül a FUTAR futárszolgálattal együttműködve expressz szállítást is kínál, ami akár 150 percen belüli kézbesítést is jelenthet.
A cég utolsó felmérése szerint a vásárlók az Alzát megbízható boltnak tartják, mely a legkedveltebb fizetési és szállítási módokat ajánl. Ehhez hozzátartozik a gyors kézbesítés, valamint a raktárkészlet pozitív értékelése.
Október 14-től több, izgalmas ajánlatot tartalmazó akció is elindult, így a karácsonyi ajándékokra is felhasználható kuponfüzet vagy a kávéfőző csereprogram.
Az Alza.hu intenzíven keresi új munkatársait, Budapesten még több szabad pozíciót kíván betölteni – https://www.alza.hu/karrier.
Az Alza bemutatása
Az Alza piacvezető és trendteremtő e-kereskedelmi cég, amit nemcsak a 2018-ban elért rekordmértékű 312 milliárd forintos nettó forgalma bizonyít, hanem számos újítás is az online kereskedelem területén (egyedülálló önkiszolgáló „A jövő boltja” üzletek, kiszállítás az AlzaBoxokon keresztül), kriptovalutával történő fizetés és értékesítés a BTC és LTC fizető automatákban, elektromos autók online kínálata, egyedi szolgáltatások (Fizesd ki a harmadát, Próbaidő), kurzus a Prágai Közgazdasági Egyetemen, AlzaPower saját márkás termékek, terjeszkedés Magyarországra, Ausztriába és további országokba. Az Alza üzletei hétvégeken is nyitva tartanak, illetve folyamatos a termékek kiszállítása. Az ügyfelek az önkiszolgáló AlzaBox átvevő pontok széles körű hálózatából vehetik át megrendeléseiket. A cég az Alza Premium hűségprogramot is felkínálja vevőinek (Cseh Köztársaság és Szlovákia). Az Alza számos díjban részesült a Cseh Köztársaságban, mint például: A legmegbízhatóbb márka az elektronikus termékek tekintetében, az Év MasterCard kereskedője és továbbiak. Magyarországon az Alza.hu lett a 2019. évi SuperStore verseny Webshop kategória győztese. A vállalatot felelős magatartás jellemzi, hogy tavaly 64 nonprofit szervezetet támogatott. Az Alza legfontosabb eredményeiről itt tájékozódhat.
Média kapcsolat:
[email protected] – Alza.cz,[email protected] – Relativ.hu, +36707788202
Weboldalunkon a sütik 2 kategóriáját használjuk:
Nélkülözhetetlen sütik
Ezek elengedhetetlenek a weboldal és funkcióinak működéséhez, amelyek használatáról Ön dönt. Nélkülük nem működne a weboldalunk, például nem tudna bejelentkezni saját fiókjába, vagy bevásárlói listákat létrehozni.Analitikai sütik
Ezek az Ön tevékenységeinek nyomon követésére szolgálnak adatelemzés céljából, mint például a reklámozás hatékonyságának értékelése, személyre szabott tartalom felajánlása./span>Közösségi hálók sütijei
Ezek a sütik lehetővé teszik számunkra, hogy kényelmesen összekapcsoljuk Önt a közösségi média profiljával, és például lehetővé teszik, hogy termékeket és szolgáltatásokat osszon meg barátaival és családtagjaival.Tartalom személyre szabása
Ezek a sütik lehetővé teszik számunkra, hogy az Önről rendelkezésre álló információk alapján tartalmakat és hirdetéseket jelenítsünk meg Önnek, hogy a lehető legjobban ki tudjuk elégíteni az Ön igényeit. Ez legfőképpen ahhoz kapcsolódik, hogy milyen tartalmat tekintett meg, illetve milyen eszközzel lépett be az oldalunkra.Nem személyre szabott hirdetések
Ezek a sütik lehetővé teszik számunkra, hogy általános termék- és szolgáltatásreklámokat jelenítsünk meg Önnek.Személyre szabott hirdetések
Ezeknek a sütiknek köszönhetően mi és partnereink az Ön vásárlásai, viselkedése és preferenciái alapján releváns és személyre szabott termékeket és szolgáltatásokat tudunk Önnek felkínálni.Közönségmérés
Ezek a sütik lehetővé teszik számunkra, hogy optimalizáljuk oldalunkat az Ön kényelme érdekében az Ön használatának módja alapján. A cél az, hogy emlékezzünk vagy előre jelezhessük a választásaikat. Ide tartozik például a funkciók használata, elhelyezkedése, viselkedése az oldalon.Harmadik féltől származó sütik
Ezek a sütik harmadik féltől származó sütik, amelyekről és partnereinkről itt olvashat bővebben .A sütik feldolgozásának elfogadásával nélkülözhetetlen és analitikai sütik kerülnek telepítésre eszközére, amelyeket a weboldal megtekintéséhez használ (az "Értem" gombra kattintva mindkét kategóriát elfogadja, vagy kiválaszthhatja a kategóriák közül csak az egyiket a "Beállítások" gombra kattintva). A technikai sütiket mindig telepítjük az eszközére, az Ön beleegyezése nélkül is, mert ezek nélkül a weboldalunk nem működne.
A sütik feldolgozásával kapcsolatos beleegyezését visszavonhatja. A sütik vállalatunk általi feldolgozása kapcsán Önnek joga van a következőkhöz is: hozzáférni a sütikhez, törölni a sütiket, módosítani, hozzáadni és javítani a sütiket, korlátozni a feldolgozást, és joga van panaszt benyújtani a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóságához. Több információ a jogairól.
A sütik feldolgozásával kapcsolatban még több információt talál az Adatvédelmi szabályzatunkban.