A Woody összecsukható hinta sátorral nem csak hintázáshoz alkalmas, amit a gyermekek imádnak, de kényelmes búvóhelyként is használható pihenéshez, mind a kertben, mind pedig a gyerekszobában. A felakasztható hinta és sátor egyben komfortot és meglepő méretet kínál, hála a 103 cm-es átmérőjének, amellyel egyszerre két gyermek is hintázhat. Emellett nagy kényelmet kínál a konstrukció belsejében található anyag is, amely megakadályozza a zúzódások kialakulását, és kényelmes ülést biztosít. Bónuszként egy elemmel működő fényláncot is kapsz, amivel kiegészítheted a hintát, és ezzel felkészítheted a csodás éjszakai kalandokra. Ha pedig csupán hintaként szertenéd használni, akkor a tépőzáras szalag szétkapcsolásával könnyedén eltávolíthatod a sátrat.
A Woody hintát rendkívül könnyű tárolni. Hála az intelligens konstrukciójának a szezon végén könnyedén szétbonthatod, és elrakhatod egy kis dobozba. A hinta ugyanis négy részből áll, amelyeket egymásba helyezhetsz, emellett pedig habos anyaggal is el van látva, amely védi a gyermekeket a sérülésekkel szemben. Ez a hinta gyermekeknek 3 éves kortól alkalmas, a terhelhetősége pedig 80 kg. Lepd meg a gyermekeidet ezzel a hintával, és biztos remekül fognak szórakozni!
Kiegészítő információk:
Átmérő:
103 cm
A sátor magassága:
160 cm
A specifikációk előzetes tájékoztatás nélkül megváltoztathatóak. A képek csak illusztrációs célokat szolgálnak.
Weboldalunkon a sütik 2 kategóriáját használjuk:
Nélkülözhetetlen sütik
Ezek elengedhetetlenek a weboldal és funkcióinak működéséhez, amelyek használatáról Ön dönt. Nélkülük nem működne a weboldalunk, például nem tudna bejelentkezni saját fiókjába, vagy bevásárlói listákat létrehozni.Analitikai sütik
Ezek az Ön tevékenységeinek nyomon követésére szolgálnak adatelemzés céljából, mint például a reklámozás hatékonyságának értékelése, személyre szabott tartalom felajánlása./span>Közösségi hálók sütijei
Ezek a sütik lehetővé teszik számunkra, hogy kényelmesen összekapcsoljuk Önt a közösségi média profiljával, és például lehetővé teszik, hogy termékeket és szolgáltatásokat osszon meg barátaival és családtagjaival.Tartalom személyre szabása
Ezek a sütik lehetővé teszik számunkra, hogy az Önről rendelkezésre álló információk alapján tartalmakat és hirdetéseket jelenítsünk meg Önnek, hogy a lehető legjobban ki tudjuk elégíteni az Ön igényeit. Ez legfőképpen ahhoz kapcsolódik, hogy milyen tartalmat tekintett meg, illetve milyen eszközzel lépett be az oldalunkra.Nem személyre szabott hirdetések
Ezek a sütik lehetővé teszik számunkra, hogy általános termék- és szolgáltatásreklámokat jelenítsünk meg Önnek.Személyre szabott hirdetések
Ezeknek a sütiknek köszönhetően mi és partnereink az Ön vásárlásai, viselkedése és preferenciái alapján releváns és személyre szabott termékeket és szolgáltatásokat tudunk Önnek felkínálni.Közönségmérés
Ezek a sütik lehetővé teszik számunkra, hogy optimalizáljuk oldalunkat az Ön kényelme érdekében az Ön használatának módja alapján. A cél az, hogy emlékezzünk vagy előre jelezhessük a választásaikat. Ide tartozik például a funkciók használata, elhelyezkedése, viselkedése az oldalon.Harmadik féltől származó sütik
Ezek a sütik harmadik féltől származó sütik, amelyekről és partnereinkről itt olvashat bővebben .A sütik feldolgozásának elfogadásával nélkülözhetetlen és analitikai sütik kerülnek telepítésre eszközére, amelyeket a weboldal megtekintéséhez használ (az "Értem" gombra kattintva mindkét kategóriát elfogadja, vagy kiválaszthhatja a kategóriák közül csak az egyiket a "Beállítások" gombra kattintva). A technikai sütiket mindig telepítjük az eszközére, az Ön beleegyezése nélkül is, mert ezek nélkül a weboldalunk nem működne.
A sütik feldolgozásával kapcsolatos beleegyezését visszavonhatja. A sütik vállalatunk általi feldolgozása kapcsán Önnek joga van a következőkhöz is: hozzáférni a sütikhez, törölni a sütiket, módosítani, hozzáadni és javítani a sütiket, korlátozni a feldolgozást, és joga van panaszt benyújtani a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóságához. Több információ a jogairól.
A sütik feldolgozásával kapcsolatban még több információt talál az Adatvédelmi szabályzatunkban.