Egy játékkonzol csak annyira jó, amennyire a hozzá tartozó játékok. A PlayStation 5 játékai pedig a legjobbak közé tartoznak. Exkluzív és multiplatform játékok széles kínálatára számíthatsz, amelyek új élményekkel gazdagítanak, emellett a next-gen hardver teljes kiaknázását teszik lehetővé.
Exkluzív címek PS5-re
Marvel's Spider-Man: Miles Morales
Peter Parker 2018-as története megérett a folytatásra a PS5 konzolon. A főszerepben Miles Morales - az új képességekkel rendelkező Spider-Man. Újra lelkesedhetünk a lélegzetelállító grafikai kidolgozásért, a New York utcáin történő akciókért és lengésekért, amelyek most a hótakaró alatt (felett?) történnek majd.
A jövőkép, amelyben a robot-dinoszauruszok uralkodnak, az emberek pedig klánokba rendeződnek most megérkezett PS5-re is. A sikeres 2017-es Horizon Forbidden West játék folytatása új környezetet hoz a számunkra, megmutatja a vízfelszín alatt rejtőző világot és lehetővé teszi az ősi emberi civilizációk maradványainak felfedezését. Mindezek mellett Aloy-nak, a főhősnőnek rengeteg feladata lesz, beleértve a legnehezebbet is - a saját életének megóvását.
Kevesen tartoznak az olyan emberek közé, akik teljesen új videojáték műfajt alkottak. De Hidetaka Miyazaki ilyen ember. Mielőtt híressé vált volna az ünnepelt Dark Souls sorozattal, valamint a sikeres Bloodborne és Sekiro: Shadows Die Twice játékokkal, kulcsfontosságú személy volt a Demon's Souls játék kifejlesztésében. Ez a játék egy újratervezett változatot kap a PlayStation 5-ön, így már teljes mértékben ki tudja használni a konzol teljesítményét. Olyan hardcore játékosoknak szól, akik szeretik a kihívásokat és semmit sem szeretnének feltétlenül ingyen.
Az új generációs PlayStation konzol hozza el magával a Gran Turismo 7-et. Az egyik leghíresebb versenysorozatról beszélünk, melynél realisztikus versenymodellekre, többszáz részletesen kidolgozott járműre és most egyjátékos történet módra is számíthatunk. A magas minőségű grafikai kidolgozás olyan képkockasebességet is támogat, amilyet eddig még nem láthattunk a konzolokon.
Nem minden játéknak kell fotorealisztikusnak lennie, és a Ratchet & Clank: Rift Apart a legjobb példája annak, hogyan kössük össze a legújabb technológiákat az animációs filmek vizuális tulajdonságaival. A híres "ugrálós" sorozat legújabb részében a főhősök szembe mennek a dimenziókkal, hogy megakadályozzák Nefarious doktor őrült tervét, melynek során uralma alá hajtaná a világűrt.
A Cyberpunk 2077 az utóbbi évek egyik leginkább várt játéka. A szinte tökéletes Witcher sorozat alkotói egy disztópikus jövőbe repítenek minket, ahol a kiberimplantátumok az emberi élet mindennapos részét képezik. A történet Night City-ben, egy amerikai városban játszódik, ahol nem a törvények, hanem a vállalatok és a bandák uralkodnak. Vedd fel egy zsoldos szerepét és fedezd fel ezt a barátságtalan világot olyan módon, ahogyan csak szeretnéd.
A Far Cry akciójátékok legújabb jövevényében Kuba által inspirált környezetbe látogathatunk, melyet egy diktátor kormányoz, akit a híres színész, Giancarlo Esposito alakít. Egy partizán harcos szerepében felfedezhetjük az egzotikus nyílt világot, kihasználhatjuk a testreszabható fegyverarzenál széles skáláját és ezzel segíthetjük megtörni a kegyetlen rezsimet. De nem minden olyan egyszerű, ahogy az első látásra tűnik.
Vállald a kegyetlen harcokban kiképzett viking harcos sorsát, foglald el a középkori Anglia partjait és fedezd fel a földek szépségét. Mindeközben fejleszd a településedet és harcold ki az embereid életterét. Számos fegyver, képesség és harci technika áll ehhez a rendelkezésedre. A kidolgozott RPG rendszernek köszönhetően minden választásod számít.
Az olyan játékok, mint a Dishonored vagy Prey készítői bemutatják az új, eredeti alkotásukat. Egy titokzatos szigeten találod magad, amely egy időhurokba került. Hogy megszakítsd ez a hurkot, éjfél előtt likvidálnod kell 8 kulcsfontosságú célpontot. Ha elrontod, megpróbálhatod újra, de új képességekkel és tudással fogsz rendelkezni. De van még egy csavar: az igyekezetedben megakadályoz majd Julianna, a gyilkos, az ő szerepét is felvehetik a játékosok a tökéletesen kivitelezett multiplayer módban.
Resident Evil Village
A leghíresebb horrorjáték nyolcadik része közvetlenül kapcsolódik a hetedikhez, ami kivételesen erősen rezonált a játékosokkal. Miután búcsút vettünk a békés élettől, Ethan Winters-szel egy elátkozott faluba kerülünk. Sok titok rejlik ebben a településben, vérfarkasok lakják a környéket, de sok kérdésre kell választ keresnünk. Ha a minőségi történetszállal rendelkező horrorok kedvelője vagy, a Resident Evil Village-t nem hagyhatod ki.
Ez az űrlap csak a fenti leírásban található információk értékelésére szolgál. Ha kérdésed van a termékekkel, szolgáltatásokkal, szállítással, vagy egyéb ügyekkel kapcsolatban, keresd fel ügyfélszolgálatunkat.
Mit javíthatnánk benne? Hiányolsz valamit? Valami rosszul van feltüntetve? Oszd meg velünk.
Konzol játék - PS5 (lemezmeghajtóval), dobozos változat, műfaja akció - Játssz Fenyx, az új szárnyas félisten szerepében, aki a görög istenek és otthonuk megmentésére törekszik egy sötét átoktól. Harcolj mitikus szörnyekkel, használd fel az istenek legendás erejét, és győzd le Typhont, a görög mitológia legveszélyesebb titánját egy epikus párbajban.
Konzol játék - PS4 / PS4 Pro, PS5 (lemezmeghajtóval), dobozos változat, műfaja akció, árkád, kaland és gyerekeknek - Fedezzd fel, hogyan született meg Ratchet és Clank legendás duója. Hogyan találta meg az utolsó szőrös Lombax a kis robotot és miről nevezte el. A játék az első rész átdolgozása, vadonatúj grafikával, a legutóbbi részekből származó játékelemekkel és számos új pályával.
Konzol játék - PS5 (lemezmeghajtóval), dobozos változat, műfaja akció, RPG és kaland - Várva várt új történt a FINAL FANTASY VII remake project keretében, amely az eredeti kultikus játék átalakítása három önálló címre azok eredeti alkotóitól. A játékban a játékosok számos új elemet élvezhetnek a történet kibontakozása folyamán, amely az eredeti FINAL FANTASY VII játék "Elfelejtett Fővárosába" vezető úttal csúcsosodik ki.
+Ajándék Videójáték kiegészítő Final Fantasy VII Rebirth - Midgar Bangle melynek értéke 1 690 Ft
Konzol játék - PS5 (lemezmeghajtóval), dobozos változat, műfaja akció és lövöldözős - Vesd bele magad a hidegháború 1980-as évek elején játszódó instabil geopolitikai csatáiba. Semmi sem az, aminek látszik ebben a vonzó kampányban, ahol a játékosok történelmi szereplőkkel kerülnek szembe és olyan ikonikus helyeken harcolnak, mint Kelet-Berlin, Vietnam, Törökország vagy Moszkva. Továbbfejlesztett verzió jobb frame-rate-tel, ray-tracing támogatással, rövidebb felvételi idővel és egyéb fejlesztésekkel.
Konzol játék - PS5 (lemezmeghajtóval), dobozos változat, műfaja akció - Teljesen újratervezett játékra számíts, amely még magával ragadóbb játékélményt nyújt, beleértve a lélegzetelállító vizuális hűséget, a hangulatos hangzást és a játékmenetet érintő fejlesztéseket. Ugyanakkor ez a remake hű marad az eredeti játék kísérteties látásmódjához.
Konzol játék - PS4 / PS4 Pro, PS5 (lemezmeghajtóval), dobozos változat, műfaja akció és RPG, online játékhoz PlayStation Plus előfizetést igényel - Az MMO elemekkel megtűzdelt akció RPG játék folytatása. A The Division nyitott világa gazdag választási lehetőséget kínál.
Konzol játék - PS4 / PS4 Pro, PS5 (lemezmeghajtóval), dobozos változat, műfaja akció, online játékhoz PlayStation Plus előfizetést igényel - Felejtsd el a hősöket, a múlt eseményeit, ismerj meg új perspektívákat, új hősöket és új környezeteket, hajózz a fekete zászlóval és tapasztald meg a tenger és a szél erejét! Vezesd a hajót, és légy fenyegetés a kereskedők számára. Új korszak jön, és itt az ideje a változásnak!
Konzol játék - PS4 / PS4 Pro, PS5 (lemezmeghajtóval), dobozos változat, műfaja akció - Élvezd Basim, a ravasz utcai tolvaj történetét, akinek félelmetes látomásai vannak, és aki a 9. századi Bagdad nyüzsgő utcáin kutat válaszok után. A rejtélyes ősi társaság révén halálos orgyilkos mesterré válik, és olyan módon változtatja meg a sorsát, ahogyan azt soha nem gondolta volna.
Konzol játék - PS5 (lemezmeghajtóval), dobozos változat, műfaja szimulátor - Indulj tudományos expedícióra, amely a szó szoros értelmében magával ragad, miközben alkalmazkodsz a természet kihívásaihoz, és felfedezed a feltérképezetlen területek rejtélyeit. Irányíts kutatási küldetéseket különféle terepjárók volánja mögül, küzdd le a veszélyes utakat, és használd a fejlett technológiát és a legmodernebb eszközöket az akadályok leküzdésére.
Konzol játék - PS5 (lemezmeghajtóval), dobozos változat, műfaja akció - Az 1920-as években Emily Hartwood nagybátyja eltűnt a messzi délen. Edward Carnby magánnyomozóval együtt útnak indul Derceto Manorba, az elmebetegek otthonába, ahol valami rejtélyes dolog leselkedik rájuk. Különös lakókkal, rémálomszerű világokkal, veszélyes szörnyekkel találkozhatsz, és végül egy kusza hálót fogsz felfedezni az elhatalmasodó gonoszról.
Konzol játék - PS5 (lemezmeghajtóval), dobozos változat, műfaja akció - Lépj be a Skull and Bones játék veszedelmes paradicsomába, amelyet az Indiai-óceán ihletett a kalózkodás aranykora idején, és küzdj meg a túlerővel, hogy kitaszítottból hírhedt kalózzá válj. Készíts különféle egyedi hajókat, hogy túlélhess, boldogulhass és uralkodhass egy hatalmas világban, amely minden idényben új kihívásokkal és funkciókkal gazdagodik. A Special Edition az alapjátékot és a "Bloody Bones' Legacy" kiegészítő küldetést tartalmazza. PlayStation fiókot és PlayStation®Plus előfizetést igényel (külön megvásárolható). Állandó internetkapcsolat és Ubisoft fiók szükséges.
Konzol játék - PS5 (lemezmeghajtóval), dobozos változat, műfaja akció - A TEKKEN 8 folytatja a Mishima és Kazama családok tragikus történetét és az apa és fia közötti megrázó harcot. A pusztító és lenyűgöző vizuális effektek és a mozgás súlyt és hangulatot kölcsönöznek minden egyes csatának. A TEKKEN 8 az ütközet minden pillanatát látványossággá, minden győzelmet pedig epikus történetté varázsolja
Konzol játék - PS5 (lemezmeghajtóval), dobozos változat, műfaja akció és kaland - Indulj egy szívfacsaró küldetésre egy brutális, lélegzetelállító világba, amelyet természetfeletti erők ferdítettek el. Miután Amicia és Hugo elmenekülnek elpusztított hazájukból, a távoli délre indulnak, egy új területre eleven városokkal. Ott megpróbálnak új életet kezdeni és ellenőrzés alá vonni a Hugót sújtó átkot.
Konzol játék - PS5 (lemezmeghajtóval), dobozos változat, műfaja akció és RPG - New Eden, 1695. Antea Duarte és Red mac Raith szerelmesek és Bánisherek, azaz szellemvadászok, akik megfogadták, hogy megvédik az élőket a túlélő szellemek és lidércek fenyegetésétől. Egy katasztrofális utolsó küldetés után Antea halálosan megsebesül, és egyike lesz az általa gyűlölt szellemeknek. Észak-Amerika kísértetjárta vadonjában a páros kétségbeesetten keresi a módját, hogyan szabadíthatná meg Anteát az átoktól.
Konzol játék - PS5 (lemezmeghajtóval), dobozos változat, műfaja akció - A történet a Suicide Squad-ot követi, amely Harley Quinnből, Deadshotból, Boomerang kapitányból és King Sharkból áll, akiknek nehéz küldetésre kell vállalkozniuk, hogy megmentsék a Földet, és megöljék legjobb DC-hősöket a The Justice League-ből.
Konzol játék - PS4 / PS4 Pro, PS5 (lemezmeghajtóval), dobozos változat, műfaja szimulátor, online játékhoz PlayStation Plus előfizetést igényel - Indulj tudományos expedícióra, amelyek a szó szoros értelmében magával ragad, miközben alkalmazkodsz a természet kihívásaihoz, és felfedezed az ismeretlen területek rejtélyeit. Irányíts kutatási küldetéseket különféle terepjárók volánja mögül, küzdd le az veszélyes utakat, és használd a fejlett technológiát és a legmodernebb eszközöket az akadályok leküzdésére.
Konzol játék - PS5 (lemezmeghajtóval), dobozos változat, műfaja sport és szimulátor - PS5 (lemezmeghajtóval), dobozos változat, műfaja sport és szimulátor
Konzol játék - PS5 (lemezmeghajtóval), dobozos változat, műfaja akció - Egy Leon S. Kennedy nevű ügynök nyomozásba kezd az elnök lányának a Los Illuminados néven ismert titokzatos kultusz általi elrablása ügyében. Leon-t egy európai vidéki faluba viszi a küldetése, ahol a legvadabb rémálmain túlmutató borzalmakkal találkozik, és szembe kell néznie, hogy megtudja, ki vagy mi áll az egész mögött. A Gold Edition tartalmazza a Separate Ways DLC-t és az Extra DLC Pack-et is.
Konzol játék - PS5 (digitális, lemezmeghajtóval), dobozos változat letöltőkulccsal, PS Store kulcs, műfaja party és testmozgás - Táncolj és ossz meg izgalmas pillanatokat egész évben minden idők első számú zenei videojáték platformján! A Just Dance 2024 Edition 40 dalt tartalmaz, a legújabb slágerektől a szeretett klasszikusokig.
Konzol játék - PS4 / PS4 Pro, PS5 (lemezmeghajtóval), dobozos változat, műfaja szimulátor és versenyzős, online játékhoz PlayStation Plus előfizetést igényel - 2022-ben a WRC bajnokság a hibrid korszakba lép. A rally világa számára ez egy olyan forradalmat jelent, amely jelentős hatással van a teljesítményre, az alkalmazott stratégiákra, és alkalmazkodásra kényszeríti a versenyzőket és a csapatokat. A játékmenetet tekintve új mechanikák kerültek a játékba, amelyek a hibrid motorok igényeit képviselik. A különleges szakaszok megnyeréséhez gondosan kell kezelned az akkumulátort a motortérkép testreszabása alapján.
Konzol játék - PS5 (lemezmeghajtóval), dobozos változat, műfaja akció - A történet a Harley Quinn, Deadshot, Boomerang kapitány és King Shark alkotta Suicide Squadot követi, akiknek egy félelmetes küldetésre kell vállalkozniuk, hogy megmentsék a Földet, és megöljék az The Justice League legjobb DC-hőseit.
Konzol játék - PS5 (lemezmeghajtóval), dobozos változat, műfaja sport és szimulátor - Látogass el a TopSpin 2K25 legizgalmasabb teniszpályáira, a négy Grand Slam-bajnokságtól kezdve az olyan látványos nemzetközi arénákig, mint Indian Wells, La Caja Mágica, Pala Alpitour és Foro Italico. Utazd be a világot feltörekvő tehetségként, és válj Grand Slam-bajnokká a MyCAREER-ben, és mérkőzzetek meg a világ legnagyobb teniszezőivel olyan tornákon, mint Wimbledon, Roland-Garros, a US Open és az Australian Open.
A PlayStation 5 (PS5) játékok kategóriában összesen 873 termék közül válogathatsz online boltunkban. Rendelésedet hétköznapokon 2 napon belül házhoz szállítjuk. A Budapest több pontján elérhető AlzaBoxokból már másnap felveheted a rendelésed, de ellátogathatsz áruházunkba is.
Az Ön adatainak védelme fontos számunkraMi, az Alza.cz a.s., azonosítószám: 27082440, sütiket használunk a weboldal működőképességének biztosításához, és a beleegyezéseddel weboldalunk tartalmának személyre szabásához is. Az "Értem" gombra kattintva elfogadod a sütik használatát és a weboldal viselkedésével kapcsolatos adatok átadását a célzott hirdetések megjelenítésére a közösségi hálózatokon és más weboldalakon található hirdetési felületeken.
További információKevesebb információ
Weboldalunkon a sütik 2 kategóriáját használjuk:
Nélkülözhetetlen sütik
Ezek elengedhetetlenek a weboldal és funkcióinak működéséhez, amelyek használatáról Ön dönt. Nélkülük nem működne a weboldalunk, például nem tudna bejelentkezni saját fiókjába, vagy bevásárlói listákat létrehozni.
Analitikai sütik
Ezek az Ön tevékenységeinek nyomon követésére szolgálnak adatelemzés céljából, mint például a reklámozás hatékonyságának értékelése, személyre szabott tartalom felajánlása./span>
Közösségi hálók sütijei
Ezek a sütik lehetővé teszik számunkra, hogy kényelmesen összekapcsoljuk Önt a közösségi média profiljával, és például lehetővé teszik, hogy termékeket és szolgáltatásokat osszon meg barátaival és családtagjaival.
Tartalom személyre szabása
Ezek a sütik lehetővé teszik számunkra, hogy az Önről rendelkezésre álló információk alapján tartalmakat és hirdetéseket jelenítsünk meg Önnek, hogy a lehető legjobban ki tudjuk elégíteni az Ön igényeit. Ez legfőképpen ahhoz kapcsolódik, hogy milyen tartalmat tekintett meg, illetve milyen eszközzel lépett be az oldalunkra.
Nem személyre szabott hirdetések
Ezek a sütik lehetővé teszik számunkra, hogy általános termék- és szolgáltatásreklámokat jelenítsünk meg Önnek.
Személyre szabott hirdetések
Ezeknek a sütiknek köszönhetően mi és partnereink az Ön vásárlásai, viselkedése és preferenciái alapján releváns és személyre szabott termékeket és szolgáltatásokat tudunk Önnek felkínálni.
Közönségmérés
Ezek a sütik lehetővé teszik számunkra, hogy optimalizáljuk oldalunkat az Ön kényelme érdekében az Ön használatának módja alapján. A cél az, hogy emlékezzünk vagy előre jelezhessük a választásaikat. Ide tartozik például a funkciók használata, elhelyezkedése, viselkedése az oldalon.
Harmadik féltől származó sütik
Ezek a sütik harmadik féltől származó sütik, amelyekről és partnereinkről itt olvashat bővebben .
A sütik feldolgozásának elfogadásával nélkülözhetetlen és analitikai sütik kerülnek telepítésre eszközére, amelyeket a weboldal megtekintéséhez használ (az "Értem" gombra kattintva mindkét kategóriát elfogadja, vagy kiválaszthhatja a kategóriák közül csak az egyiket a "Beállítások" gombra kattintva). A technikai sütiket mindig telepítjük az eszközére, az Ön beleegyezése nélkül is, mert ezek nélkül a weboldalunk nem működne.
A sütik feldolgozásával kapcsolatos beleegyezését visszavonhatja. A sütik vállalatunk általi feldolgozása kapcsán Önnek joga van a következőkhöz is: hozzáférni a sütikhez, törölni a sütiket, módosítani, hozzáadni és javítani a sütiket, korlátozni a feldolgozást, és joga van panaszt benyújtani a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóságához. Több információ a jogairól.